A MÖSZ állásfoglalása Esztergommal kapcsolatban
Közélet
2012. márc. 29.

<p>A Magyar Önkormányzatok Szövetsége értetlenül áll az Országgyűlés Esztergom önkormányzatát drasztikus elvonással érintő döntése előtt. Az elvonás nincs összhangban a Tállai András államtitkár által többször hangsúlyozott feladat finanszírozási tervekkel, mindamellett előre vetíti az önkormányzatok jövőbeni teljes kisemmizésének árnyékát.</p>

Beigazolódni látszik, hogy az önkormányzati feladatok államosításának költségeit a települések kell viseljék.

A MÖSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy a mai napig nem tisztázott mely feladatok kerülnek át a 2013-tól felálló járási hivatalokhoz, illetve nem ismert milyen bevételek maradnak jövő évtől az önkormányzatoknál.

Nem ismertek az iskolák 2013-as államosításának keretei sem. A döntések késedelmessége, előkészítetlensége, az érdemi párbeszéd hiánya, kapkodás már eddig is számos súlyos hibát eredményezett és egyre nagyobb bizonytalanságot jelent a feladat ellátásban az egyre jobban kiszolgáltatott helyzetben lévő szakembereke számára.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul kezdjen érdemi párbeszédet és folyamatos konzultációt az önkormányzatokkal és mielőbb intézkedjen a feladatok államosításának megfelelő előkészítéséről.

A MÖSZ felhívja a kormány figyelmét arra, hogy a tíz millió magyar állampolgárnak szolgáltató önkormányzatok bizonytalanságban tartása ellehetetleníti az eddig is erején felül teljesítő települések biztonságos szolgáltatásait.

OrientPress Hírügynökség

(forrás)