Elfoglalt vagy beteg minden fideszes Esztergomban
Közélet
2012. márc. 22.

<p>Nem jelent meg a helyi Fidesz-frakció Esztergomban a csütörtök reggelre összehívott képviselő-testületi ülésen, amelyen Tétényi Éva független polgármester a kormányhivatal által törvénytelennek ítélt "szemétrendelet" és ingatlanértékesítési érdekeltségi rendszer hatályon kívül helyezését szerette volna elérni.</p>

A polgármester felolvasott egy reggel negyed hétkor érkezett faxot, melyben Steindl Balázs a Fidesz-KDNP-frakció nevében közölte, hogy munkahelyi elfoglaltság és betegség miatt nem vesznek részt az ülésen, továbbá a két döntés határideje április eleje, ezért későbbi időpontban is lehetséges a kérdés megvitatása.
Tétényi Éva emlékeztetett arra: néhány napja a KDNP új helyi elnöke közleményben tudatta, hogy minden olyan esetben jogi eljárást kezdeményez, amikor a Fidesz-frakció a KDNP nevét is feltünteti közleményeiben, a két párt között ugyanis az országos helyzettel ellentétben nincs pártszövetség, mert az esztergomi KDNP nem vesz részt a testület munkájában és nem ért egyet a helyi Fidesz politikájával.
A polgármester elmondta, Esztergomban 2004-től van érvényben egy szemétszállítási rendelet, amely az űrmérték helyett személyekre szabja a díjat. A szabályozás már az Alkotmánybíróság elé is eljutott, de döntésre az ügyek törlése miatt nem került sor, viszont a kormányhivatal és később a Kúria is felhívta az önkormányzatot a törvénytelen gyakorlat megszüntetésére.
Szintén törvénysértőnek ítélte a kormányhivatal az ingatlanok adásvétele során működő jutalékos rendszert, amelynek keretében köztisztviselők részesültek volna anyagi juttatásban az értékesítésekből. Tétényi Éva elmondta, a korábbi önkormányzat gyakorlatában nemcsak az eladás, hanem a vétel után is kaptak jutalékot meghatározott személyek, így közpénzből 32 millió forintot fizettek ki.
A polgármester kijelentette: vasárnap Esztergomban helyi népszavazás lesz, az ott élők 11 kérdésben mondhatják el a véleményüket közvetlenül, és erre a történtek alapján nagy szükség van, mert a képviselő-testület többségét adó Fidesz-frakció a város érdekében nem hajlandó az együttműködésre.
A népszavazást közösen kezdeményezte az Esztergomi Lokálpatrióták Egyesülete, a Haladó Esztergomért Egyesület, a Jobbik, az LMP és az MSZP. A kérdőíveken egy hónap alatt összesen harmincezernél több aláírást gyűjtöttek össze.
A kérdések között szerepel, hogy a képviselő-testület alakítsa át a hulladékgyűjtésről szóló rendeletét, írjon ki nyílt közbeszerzési pályázatot a piac, a temetkezés, a parkolás, az ingatlangazdálkodás, a hirdetésszervezés, a közétkeztetés és az élményfürdő üzemeltetésére. Külön kérdésben fogalmazták meg, hogy az önkormányzattal kapcsolatos magánvádas perek költségeinek megtérítésére közpénzből ne történhessen kifizetés, illetve töröljék az önkormányzat javára az esztergomi ingatlanokra bejegyzett elővásárlási jogokat.

 

 


 

FIDESZ: A testületi ülés nem kampányrendezvény

Megértjük az MSZP-JOBBIK-LMP-TÉTÉNYI szavazási koalíciónak, hogy úgy érzik, minden lehetséges módot meg akarnak ragadni a kampányoláshoz a népszavazás mellett, azonban a testületi ülés nem ennek a színtere.

 

Nem lehet egyéni politikai, vagy egyéb érdekköröket kiszolgálva kénye kedve szerint alakítani a testületi üléseket. Tétényi Évának mintegy két hete lett volna még a napirenden szereplő két törvényességi észrevételek miatt rendkívüli ülést összehívni (ezek határideje április 5-én illetve 8-án jár le).

Köztudott továbbá, hogy számos törvényességi felhívásnak nem tesz eleget, törvényt sértve ezzel. Példaként említendő, hogy az alpolgármester jelölési kötelezettsége közel egy hónapja lejárt, valamint a múltban számos alkalommal nem tett eleget törvényi kötelezettségének és nem tartotta meg a testületi üléseket, vagy annak levezetésével felhagyott:


2011. március 24.,2011. április 7.,2011. április 12.,2011. április 14.,2011. április 21.,2011. április 28,.2011. május 5., 2011. május 26.,2011. június 14.,2011. június 23.,2011. július 7.,  2011. augusztus 25.,2011.szeptember 22.

Stámusz Andrea, Batyikné Csőke Ágnes és Nyíri Attila egyszer sem emelt panaszt ezen törvénytelenségek ellen, egyértelműsítve ezzel „szivárvány koalíciójukat” meglétét.

 

Fidesz Frakció, Esztergom

MTI

(forrás)