Jogerősen felmentve a levéltitok megsértésének vádja alól
2012. márc. 12.

<p>Még 2009. őszén írtam egy <a href="http://meggyesahibas.blog.hu/2009/10/02/magancelu_titkarno_hasznalat">szösszenetet</a> arról, hogy Meggyes Tamás akkori polgármester a Városháza apparátusát állította szolgálatba azért, hogy válófélben lévő felesége részére az általa kimatekozott gyerektartás összegét eljuttassa. Természetesen az ügy a bíróságon végződött.</p>

Nem kis túrákra kényszerített az igazságszolgáltatás. A Meggyes által indított per Zala megyében került tárgyalásra. Jellemző módon már az ilyenkor szokásos személyes meghallgatásra sem sikerült első alkalommal eljutni, ugyanis míg jómagam elzarándokoltam a bíróságra a szomszédos Zalába, addig Meggyes - utólag - kimentve magát volt, hogy meg sem jelent.

A békítés sikertelensége után, az első fokon eljáró bíró bizonyítottnak látta a levéltitok megsértésének vétségét és 2011. június 3-án 100.000 forint büntetésre ítélt, amelyet röpke 250 nap alatt le is ülhettem volna egy fogházban meg nem fizetés esetén. 400 forintot ér egy napom, jó ezt tudni. Az ítélet ellen természetesen fellebbeztünk.

2011. szeptember 23-án a másodfokon eljáró Zala Megyei Bíróság az elsőfok ítéletét megváltoztatta és felmentett a vádak alól.

Jobb helyeken egy ügynek ezen a ponton végeszakad. Azonban mivel az ítélet megváltoztatása miatt volt helye az újabb fellebbezésnek, Meggyes természetesen élt is a lehetőséggel.

Az ügy egy kis kanyarral a Pécsi Ítélőtábla elé került. Pontosabban került volna. Az először kitűzött tárgyalást Meggyes bokros teendőire hivatkozva lemondta. Tulajdonképpen az is kész csoda, hogy mindezt előre jelezte és nem Pécs városában szembesültünk azzal, hogy jé, csak mi vagyunk itt!

A második tárgyalást 2012. március 2-re tűzte ki a bíróság, azonban ennek megtartására már nem került sor, ugyanis Meggyes Tamás magánvádló a  fellebbezését március elsején visszavonta.

Ezzel automatikusan a másodfokon meghozott felmentő ítélet lépett életbe, mely szerint a levéltitok megsértésének vétségét nem követtem el. Az ítélet jogerős.

Az ügy érdekessége, hogy Meggyes nem a cikkben megjelent állításokat érezte problémásnak, hanem azt, hogy a levél miképp került a birtokomba. Pedig véleményem szerint igencsak helyénvaló lett volna akkor és most is feltenni a kérdést: miért érezte magát egy polgármester arra felbátorítva, hogy a közpénzen fizetett titkárnőjét családi ügyeinek intézésére használja!?

Az cikk a Meggyes A Hibás blogon most is olvasható ezen a címen.