Útjára indult a vészharang
2012. márc. 9.

<p>Csütörtök délelőtt 11 órakor indult útjára az a vészharangot szállító teherautó, mely a szombati szlovákiai parlamenti választás fontosságára hívta fel a figyelmet, a felvidéki magyarság számára. Az akciót az Egyesülés a Felvidéki Magyarságért tömörülés szervezte és első állomásnak a Mária Valéria-híd párkányi hídfőjét választotta.</p>

A helyszínen az Egyesülés a Felvidéki Magyarságért nevében Retkes János a tömörülés aktivistája szólt a meghívott sajtó képviselőihez. Beszédében hangsúlyozta:

„A nemrég nyilvánosságra hozott tavalyi népszámlálási adatok a legpesszimistább jóslásokon is túlmutató tendencia azt jelzi, hogy drasztikus számban fogy a magyarok száma a Felvidéken. A vészharang, mely a mostani kampányban számos magyarlakta szlovákiai településen megkondul majd, arra hívja fel a figyelmet, hogy a felvidéki magyarság fogyatkozása a 24. órába érkezett, meg kell állítani ezt a folyamatot. Ebben a politikai térfélen a Magyar Koalíció Pártja az egyetlen lehetőség az itt élő magyarok számára, tehát a parlamenti választáson ők kérik a felvidéki magyarság voksait.”

Az Egyesülés a Felvidéki Magyarságért eseményén Zoltai Dániel esztergomi önkormányzati képviselő is részt vett, aki elmondta: mindegy, hogy a magyar ember a Kárpát-medence, vagy a világ mely részén él, egyformán fontos, hogy a felvidéki magyarságnak kiemelt képviselete legyen a szlovák parlamentben. Hozzátette, mindannyian tudjuk, hogy rengeteg nyitott kérdést kell megoldani a következő választási ciklusban Szlovákiában, elég csak a kettős állampolgárságra gondolni.

Erre, véleménye szerint a Magyar Koalíció Pártja hivatott.

 

Forrás: Egyesülés a Felvidéki Magyarságért