Újra Esztergom a terítéken
Közélet
2012. febr. 28.

<p>Az LMP és a Jobbik is szót emelt az államosított esztergomi intézmények finanszírozásával kapcsolatban.</p>

A Jobbik szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány Esztergomban úgy vett át állami kezelésbe városi intézményeket, hogy azokért semmilyen felelősséggel nem tartozik, sőt még az ott dolgozók fizetését is a város bankszámláiról inkasszózza le - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Hegedűs Lórántné.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy a kormánytöbbség egy 2011-es törvénnyel rendelkezett Esztergom egyes intézményeinek állami kézbe vételéről. Az akkori indoklás szerint a törvény célja az volt, hogy a város korábban a megyei önkormányzattól átvett intézményei állami irányítás alá kerüljenek, és ezzel az intézményekben a feladatellátás, az állampolgárok, ellátottak számára nyújtott szolgáltatás biztosított legyen és ne függjön Esztergom fizetőképességének alakulásától.
Hegedűs Lórántné ugyanakkor ismertette azt is, hogy a nem sokkal később elfogadott 2012-es költségvetésben viszont már az szerepelt: az állam akár inkasszó útján is hozzájuthat a város bankszámláiról az ezen intézményekben dolgozók béréhez. A jobbikos politikus közölte: a februári fizetéseket már ezzel a módszerrel is fizette ki az állam a város forrásaiból.
A Jobbik szerint felháborító, hogy az állam tehát bár átvette a tulajdont és az intézmény fenntartási jogait, de semmilyen felelősséget nem vállal annak működtetéséért és ezzel újabb csődhelyzetbe taszítja a várost. Emlékeztetett rá ugyanis, hogy Esztergom önkormányzatával szemben 2011-ben már indult adósságrendezési eljárás, amely ugyan már lezárult, de a város költségvetését érzékenyen érinti az intézményi dolgozók fizetésének levonása.
Ráadásul Hegedűs Lórántné szerint Esztergom csak egy "kísérleti nyúl" és ha a kormány az oktatási és egészségügyi intézményeket is ilyen szellemben veszi át állami kezelésbe, akkor az állam vagyontárgyak tömegéhez juthat országosan az ehhez tartozó felelősség nélkül, vagyis bármikor eladhatja, bezárhatja ezeket az intézményeket a települések beleszólása nélkül.

 

Esztergom Város területén található egyes intézmények finanszírozásáról

 


Esztergom működőképességének biztosításáért Szilágyi Péter LMP-s országgyűlési képviselő kedden törvénymódosító javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.

Az Önkormányzati és területfejlesztési bizottság LMP-s tagja azt javasolja, hogy a 2012. évi központi költségvetésből kerüljön ki Esztergom 1,1 milliárd forintos befizetési kötelezettsége.

Ha már az állam a város intézményeit egy szégyenteljes törvényalkotói aktussal tulajdonába vette, az legalább elvárható lenne, hogy Esztergom életben maradásához a képviselőtestület egy végrehajtható költségvetést határozhasson meg. Amíg azonban az intézményfenntartói költségek továbbra is Esztergomhoz vannak kötve, addig esélyük sincs erre.

 

Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011 . évi CLXXXVIII . törvény módosításáról

 

(MTI / OS)

(forrás)