Nyílt levél az RTVE-nek
Közélet
2012. jan. 16.

<p>Tisztelt Főszerkesztő Úr!</p>
<p> </p>
<p>Múlt pénteki, internetes közvetítéssel kapcsolatos sajtóközleményére válaszul közlöm, hogy az abban foglalt állítások, melyekben a polgármester önkénteseit vádolja az élő adás meghiúsításával, alaptalanok és alkalmasak a városházán hónapok óta ingyen dolgozó önkéntesek becsületének megsértésére. A gyanúsítást, amellyel Tétényi Éva munkatársait megbélyegzi, ezúton utasítom vissza mindannyiunk nevében.</p>

A polgármesternek 2010. október 3-tól komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy az esztergomiak lássák, mi történik az ülésteremben, és erről ön is meggyőződhetett az elmúlt közel másfél év folyamán. Én magam számtalan esetben segítettem az ön munkáját, annak ellenére, hogy tudósításaikban, összeállításaikban az összes nehezen megfogható médiatrükköt bedobta, hogy megmutassa, hol áll jelenleg az ön által vezetett szerkesztőség. Munkatársaitól ezúton kérek elnézést ön helyett, és sajnálom őket, hogy becsületes munkájukat ilyen felesleges sárdobálással értékteleníti.

Amikor a Széchenyi téri kivetítő kábeleit 2011 tavaszán 8-szorra vágták szét "ismeretlen" tettesek, az RTVE – a szerkesztőségnek küldött sajtóközlemények ellenére - nem csinált semekkora ügyet belőle, mert az nem volt „érdekes”. Ön nem ezt a fajta hozzáállást ígérte akkor, amikor pár hónapja Tétényi Éva polgármester a megyei bíróságon elfogadta az ott eldadogott bocsánatkérését. Mostani nyilatkozatából úgy tűnik, hogy bár önt akkor komoly szankciók érhették volna a bíróság részéről is egyértelműen részrehajlónak és szakmaiatlannak kimondott kampányriportjával kapcsolatban, mindezt mostanra elfelejtette.  A megyei bírónak és a polgármesternek tett akkori ígéretét sem betartva véleményem szerint most hasznosabb lett volna finomabban nyilatkoznia, vagy megvárni az esetleges vizsgálatok lezárását. Azt gondolom, Esztergomban ön egyelőre csak "vendég" - és sokat kellene dolgoznia azért a "közért", amely tájékoztatására a csatorna tulajdonosa létrehozta a szerkesztőséget. De nem így.

 

Az Esztergomért és lakóiért több mint egy éve önzetlenül dolgozó önkéntesek nevében elvárom, hogy bocsánatkérését mindazokon a fórumokon még ezen a héten megtegye, ahol csúsztatásokat tartalmazó közleményét olvashatták. Ellenkező esetben jogi útra tereljük az ügyet.

 

 

 

Esztergom, 2012. január 16.

 

 

 

az esztergomi önkéntesek nevében

Üdvözlettel Váczy-H. István

 

(forrás)