A Tivi Kft. a teljes megszavazott keretet megkapta 22+16 milliós felbontásban
Közélet
2011. nov. 29.

<p>Az alábbi szó szerinti jegyzőkönyvből kiderül, hogy a TIVI Kft-nek a minimum 19+3, azaz 22 millió forint volt a megegyezés szerinti igénye, ami egy augusztusi 3-ai és egy szeptemberi 19-ei milliós elmaradásból származott. Időközben lejárttá vált az októberi számla, aminek egy részét tudtuk hétfő reggel elküldeni, mivel a képviselő-testület csupán 38 milliót volt hajlandó átcsoportosítani erre a feladatra.</p>

Szó szerinti leirat (részlet) a 2011. november 18-i esztergomi önkormányzat testületi üléséről

A zárt ülés folytatásánál észrevehető, hogy a felvétel nem folyamatos, mert Tétényi Éva – aki a felvételen látható – épp egy mondat közben van. Tehát: 8.35’-kor:

Fidesz: Tétényi mégsem utalta el a teljes összeget pénteken
Tétényi Éva nem utalta el november 25-én a testület által megszavazott teljes, mintegy 40 millió forintot a közvilágítást ellátó TIVI Kft-nek, tájékoztatta a képviselőket a vállalat ügyvezető igazgatója. A polgármester- asszony ezzel a cselekedetével veszélyezteti a közvilágítás folyamatos biztosítását.

A képviselő-testület 2/3-át adó Fidesz-KDNP frakció határozatban kötelezte Tétényi Éva polgármestert a pénteki testületi ülésen, hogy utalja át mindkét szolgáltatónak még aznap 14 óráig az elfogadott összegeket a közvilágítás és a gyermekek étkeztetésének biztosítása érdekében. A polgármester- asszony ezt követően akadályoztatást jelentett be az utalásra hivatkozva.
Ennek ellenére Tétényi Éva a TIVI Kft-nek az elfogadott összeg alig több mint felét, 22 millió forintot utalt el pénteken.
Felháborító ez a fajta városvezetői magatartás a polgármester- asszony részéről. Ezzel a tettével ismét bebizonyította, hogy nem fontos számára az esztergomiak megnyugtatása és biztonsága.

Fidesz- KDNP Frakció Esztergom

Tétényi Éva: ..millió forintra lenne szükségük, valamint a Hungast is jelezte, hogy nem tudja tovább a közétkeztetést ellátni, ha azonnali hatállyal 27 millió forint értékben nem kap támogatást, ill. a zárt ülésen még hozott a képviselő testület egy olyan döntést, hogy azonnali hatállyal 85 millió forintot át kell utalni a kórház számlájára. Valamint azt tudjuk, hogy január 20-án már látszott, hogy az intézmények egész évi működéséhez hát akkoriban 508 millió forintra lett volna szükség, ezt többször megtárgyalta az oktatási bizottság, hogy ez valójában mennyi. De tulajdonképpen ezek, ill. hát a nagyon sürgős feladatokra lennének még javaslatok, amiket mindenképpen szeretném, ha beépítenének a költségvetésbe, különösen azért, mert van itt egy mondat, amit felolvasnék. Kérem a T. képviselőtestületet, hogy haladéktalanul hozzon döntést arról, hogy milyen forrásból kívánja biztosítani az általános tartalék növelését a szükséges kiadási előirányzatok biztosítása céljából, tekintettel arra, hogy a rendeletben negatív általános tartalékot nem lehet kimutatni.” És ezért is kérem azt, hogy részben erről részben pedig azokról döntsön, amikről már régen meg kellett volna tennie. Jelenleg ez a tartalékunk meghaladja az 1 milliárd forintot, pontosan 1.626.279.000 forint.

Akkor megkérdezem – miután a pénzügyi bizottság elnöke nincs jelen – Kálmán Sándor úr jelentkezett, mondja el hozzászólását.

 

Kálmán Sándor: Köszönöm szépen. Nagyon rövid néhány mondatról van szó. Itt az előttem lévő papíron – csak azért, hogy egyről beszéljünk – a Tivi Kft. számára itt az 1. oldalon, a táblázat alatti részről beszélek, a Tivi Kft. számára 10 millió forint van előirányozva, a Hungast Kft. számára szintén 10 millió, ez módosító indítvány, ez ott van az Önök asztalán tudomásom szerint.. (Tétényi Éva: akkor egy pillanat, arról a módosító indítványról beszél, amit ha jól látom Meggyes Tamás írt alá?) ..egyrészt. Most kettő ilyen módosító van ott.. (Tétényi Éva: nálam csak egy van. Akkor megkérem, hogy..) Jó, akkor elmondom, hogy mi lenne akkor ez a korrekció: tehát a táblázat alatt lévő összeg ugye a Tivi kft-nél 22 millió 900 ezer stb., (Meggyes Tamás -–ki mellette ül-–nagyon beszél hozzá..) ..jó, csak azért, hogy egyről beszéljünk, tehát a Tivi kft-nek 10 millió forintot javasol az előterjesztő és a Hungast kft-nek szintén 10 millió forintot. Ennyiben módosul az, ami hát ezek szerint ..nincs. (Meggyes Tamás nagyon beszél hozzá..)

 

Tétényi Éva: jó, tehát akkor, hogy megértsem: van egy módosító indítvány itt nálunk, amit november 18-án a.. úgy látom Meggyes Tamás készítette az előterjesztést, ebben azt látom, hogy a Tivi Kft-nek 22.931.700 Ft, a Hungast Kft-nek 25.460.373 Ft-ot, a Bőség konyhának 895.000 Ft-ot, az NBSz Bt-nek (ezt nem tudom mit jelent) 800.000 Ft-ot, a munka- és tűzvédelmi tevékenységre 1.950.000 Ft-ot és a tűzoltókészülékek javítása pótlására 1.500.000 Ft-ot kíván átcsoportosítani. Ez összesen itt – legalábbis ha jól látom – 417.823.122 Ft. Na most, ehhez képest kívánnak módosítani?

 

Kálmán Sándor: Nem módosítás, hanem hibajavítás tulajdonképpen. Ugyanis egy félreértés miatt került a Tivi Kft-nél és a Hungast Kft-nél más összeg a papírra. (Tétényi Éva: jó, tehát 10 milliót és 10 milliót szeretnének.) Úgy van, ennyi a lényege.

 

Tétényi Éva: Jó, miután Meggyes Tamás képviselő úr nem beszélhet mert megfogadta, akkor megkérem, hogy kérdezze meg tőle, hogy hogyan gondolja, hogy (Kálmán Sándor: nem fogom megkérdezni..) a Tivi Kft-nek miután 19 millió forint az a minimum, amit kellene fizetni, hogyan lenne elég 10millió forint, és hogyan gondolják azt, hogy a következő hónapokban, október, november és decemberben ez az összeg elég lesz. Ugyanis az átcsoportosításra azért van szükség, miután nincsen meg a költségvetési keret, tehát nem lehet ellenjegyezni ezeket a számlákat, még akkor sem, hogy ha lenne rá pénz. A Hungast Kft. pedig egyértelműen leírta a levelében, hogy számára 27 millió – most nincs nálam pontosan, hogy hány százezer, – mennyi  kell mindenképpen azonnal, mert különben hétfőn megszünteti a közétkeztetést. Tehát, hogyha megkérdezné őt, hogy ezt a 10-10 millió forintot ő hogyan gondolná? Látom, hogy Meggyes Tamás úr jelentkezett, bár felhívom figyelmét, hogy mondjuk ez a szavahihetőségét elég erőteljesen megkérdőjelezhető dolog lenne, hogy ha megszólal, de hát ha úgy gondolja, akkor én megadom neki a szót. Tessék!

 

Meggyes Tamás: Ezt a szómegadást nincs igazán okom megköszönni polgármester asszony. Először a megkérdez, hogy hogy gondolom ezt, aztán meg az mondja, hogy megszegem a szavam. Nem is szeretnék Önnel vitatkozni, mert folyamatosan – hogy egy Ön számára is érthető fordulattal éljek – másképp mond igazat, mint ahogy a valóságban. Nem is gondoltam, hogy szólok, ezt a módosító indítványt Steindl Balázs bizottsági elnök úr írta volna alá ma reggel. Balázs a kisfiával kórházba kellett, hogy menjen ma reggel, rosszul lett a kisgyerek és ezért nem tud itt lenni. Ezért helyette én írtam alá és nem akarom részletesen megindokolni, hiszen éppen azért fogadtam meg, hogy nem vitatkozom Önnel, mert olyan töménytelen mennyiségű valótlanságot vagy másképp mondott igazságot „idézőjelbe” tud elmondani, hogy ennek igazán nincs értelme.

A javaslat egyértelmű. Célja az, hogy a különböző számlákon Ön által szétszórt elrejtett pénzek a város folyószámlájára kerüljenek, mert a városunknak nem 20 millió forintja van ahogy Ön hetek óta állítja, hanem 580 millió forintja, amely felhasználható. Ebből 417 millió forintot javaslunk egy számlára, a folyószámlára tenni. Ebből a folyószámla pénzből javasoljuk a Tivi Kft-nek, a Hungast Kft-nek egy részösszeg teljesítését, valamint más számlák pótlását, és az egyezségben foglalt, a bíróság által jóváhagyott egyezségben foglalt összegek kifizetését. Azért, hogy a várost nagyobb kár, újabb jogi procedúrák, végrehajtási kártérítési összegek ne terheljék.

Mindezek mellett is elegendő a pénz az év tisztességes befejezéséhez. Decemberben pedig adófeltöltés érkezik a városba. Többet erről nem kívánok mondani. Ezt is tessék úgy felfogni, hogy Steindl Balázs frakcióvezető úr helyett mondtam el, aki ezzel teljes mértékben tisztában van és az ő hiányzása az oka annak, hogy az első két sorra rossz összeg került. Szegény Kálmán képviselő úr nem tudhatta, hogy pontosan hogy történt és mi volt a szándék. Elnézést, hogy ezt nem tudtam pontosan elmondani. A lényeg az, hogy tegnap egy ilyen módosító indítványt készített elő az elnök úr, Steindl Balázs képviselő úr, és kérem, hogy ezt – bár az én aláírásom szerepel rajta – a testület megtárgyalni, elfogadni legyen szíves. Köszönöm!

 

Tétényi Éva: Köszönöm. Én kérem, hogy egy pénzügyi teljesítési tervet legyenek olyan szívesek – hát akkor – a pénzügyi bizottság letenni az asztalra.

Felolvasnám, mert ma kikértem a számlaegyenlegünket – bár ezt titokban tartották, hogy egy ilyen jellegű módosító indítványt kívánnak betervezni – de felolvasom, hiszen közpénzekről van szó.

Konkrétan a ktg-vetési elszámolási számlán:                             8.207.446 Ft-unk van.

Az állami hozzájárulás számlán (helyes amit Önök ideírtak): 127.721.865 Ft.

Ebből: - 20.000.000 Ft a népszavazásra félretett összeg.

Az a 107.721.865 Ft elég, h ebből a normatívából kipótolva emlékeztetném Önöket, hogy itt amit még fizetnünk kell:

--nem tárgyalták, de a Vértes Volán                        51.000.000 Ft-ot kér,

--a közvilágításra év végéig még legalább              85.000.000 Ft kell,

--az intézményeknek az év végéig még                508.000.000 Ft kell.

Tehát ebből nagyon érdekes lesz mindent kifizetni.

A munkabér elszámolási számlán Önök azt mondják, h  221.662.218 Ft található.

Ezzel ellentétben a mai egyenlegünk                    364.831.109 Ft.

Ha kiszámolják ez éppen februárig biztosítja a köztisztviselőknek és a közalkalmazottaknak mintegy 1.200 családnak a megélhetését, hiszen ekkora összeg utána már nem fog befolyni.

A kincstári főszámlánkon van                                                  3.082.680 Ft,

valamint még a felhasználható pénzekből, mert az összes többi a kisebbségi önkormányzatok pénzei, ill. olyan amihez nem nyúlhatunk hozzá, mert pályázati pénz.

Az egyéb bevételi számlánkon van még:                               6.382.500 Ft,

iparűzési adóbeszedési számlán                                          19.532.807 Ft,

és az építményadókon és egyéb máson kb.                          5.000.000 Ft,

a telekadón van                                                                          6.000.000 Ft,

ill. Önök még a Strigonium díjbevételi számláját megjelölték, mint forrást, ezen a lakásértékesítésekből és díjbeszedésekből kb.                                     3.900.000 Ft található.

Akárhogy is osztok-szorzok, ha nem kívánok én a munkabér elszámolási számlához hozzányúlni – ez különben nem is baj, hogy ha veszi a kamera – akkor részben nincsen ennyi pénz, tehát bármit mondanak, az önkormányzat nem tudja még ezeket sem kifizetni.

A másik, hogy én úgy tudom – legalábbis Drága Bálint úrral – így beszéltük meg, hogy a 19 millió forint azonnali átutalása szükséges ahhoz, hogy ne kerüljön kikapcsolásra a közvilágítás Esztergomban akár a hétvége folyamán. A Hungast Kft is ugyanezt a tájékoztatást adta, hogy 27 millió forintra mindenképpen szüksége van.

Természetesen Önök úgy szavaznak, ahogy eddig is szavazták vagy gondolták. Ezek tények, tényszámok és én azt szeretném, ha arra adnának választ és kérdést, hogy hogyan lehetséges az, hogy eleve most egy negatív általános tartalékba vagyunk és a meglevő némi kis pénzünkből úgy gondolják, hogy mindent ki lehet elégíteni, ezért én tisztelettel kérem Önöket, hogy egy olyan pénzügyi tervet, ill. megvalósítási tervet, amit nem szavaztak meg az adósságrendezéshez, akkor most legyenek olyan szívesek és tárjanak elém. És ha jól tudom, mind a frakcióvezető urat, mind Zoltai urat kértem, hogy legyenek olyan szívesek – most már augusztus óta – üljenek le velem és együtt próbáljuk meg ezt a kérdést megoldani, mert így nem fog sikerülni hiszen ezek is csak tűzoltás jellegű lyukak betömése. Zoltai úr!

 

Zoltai Dániel: Köszönöm szépen a szót polgármester asszony. Marketing órán biztos vagyok benne, hogy ötöst kapott volna az előző hozzászólásához, csak az a gond ezzel, hogy itt pénzügyekről van szó. Én nem azt mondom, hogy ennek hatalmas nagy tudója vagyok, de felírtam 1-2 valótlan állítást, hát amire polgármester asszony megint máshogy mondott igazat, ill. véleménye szerint csak önmaga piározására használta ezt a hozzászólást. Felsorolom: helyi adószámlán van 50.350.000 Ft. Ezt a törvény nem engedi meg, hogy ennyi ideig adósoron legyen ez asz összeg. Kimondja, hogy azt hiszem 30 nap… (Tétényi Éva: Legyen szíves ebből mutassa meg, ha gondolja másolja le és nézzék meg.. ) nincsen adósora összeg polgármester asszony? (Tétényi Éva: tehát akkor megkérem a hivatalt, hogy legyenek olyan szívesek másoljanak a képviselőknek.) Ugye végighallgattam polgármester asszonyt.. teljesen mindegy, ha 1 Ft van adósoron, azt se tarthatná pm asszony azon a soron, ugyanis 30 napig vagy 60 nap elteltével ezt át kell rakni másik számlára. Másik hasonló – ha már ennyire tetszik aggódni a város pénzügyei iránt – azon a soron addig nem kamatozik az a betét. Illetve nem betét, de elesik a város a kamattól, …de ez teljesen mindegy.

De azt, hogy polgármester asszony félretesz a költségvetésbe 20 millió forintot népszavazásra, azt én nem tudom minősíteni. Nincs joga erre! Hmm, nyilván meg kell hagyni ezt az összeget, de erről a képviselőtestület dönt. Képviselőtestületnek kell dönteni arról, hogy mi szerepel a költségvetésben. És az, hogy amit polgármester asszony állított, hogy 360 millió forint van munkabéren?! Én csak ismételni tudom önmagamat azzal kapcsolatban, hogy emlékezetem nem csal, akkor 50 millió forint az, amit a dolgozóknak a munkabéréhez hozzá kell adni az állami normatíván felül, és azért ha visszaosztjuk a 360 milliót 50 millióval, az nem azt adja ki, hogy februárig van elég munkabér az itt dolgozóknak. Egyelőre ennyit szeretnék ehhez hozzáfűzni. Köszönöm szépen!

 

Tétényi Éva: Egy rossz kifejezést használtam. Ez a népszámlálásnak a 20 milliója, amihez nem lehet hozzányúlni, hiszen ezt központilag adták oda a számunkra. Kálmán Sándor!

 

Kálmán Sándor: Köszönöm szépen. Éppen ez lett volna a kérdésem, ill. a megjegyzésem és az elképedésem, hogy 20 millióba kerül ez a népszavazás. Most ugye polgármester asszony kijavította saját magát (Tétényi Éva: így van) Igen, köszönöm szépen. Most az, hogy szóba került a népszavazás költsége, egy rövid kérdésem van csak: akkor mennyi lesz a népszavazás? Mennyibe fog kerülni, ha már ezt szóba tetszett (direkt írom így) hozni.

 

Tétényi Éva: Hát gondolom, majd végeznek egy számítást. Az előző időszakban ha jól tudom több népszavazást tartottak, részben a gyarapodás programjáról meg volt még 1-2 ilyen dolog. Nem tudom, olyan 8 millió Ft-ot láttam, 5 és 10 millió Ft között, de talán az előző város vezetés ezt sokkal jobban tudja. Majd ha odaérünk, gondolom erről majd újra tárgyalunk, pont az egész költségvetés függvényében. Én azért visszakérek egy számlaegyenleget, ha lehetséges.

 

Stámusz Andrea: Köszönöm szépen a szót. Én pont Kálmán Sándornak szerettem volna ugyanezt elmondani, hogy miért nem aggódott akkor, amikor az elmúlt 10 évben 5 népszavazás volt, és hogy ezek mennyibe kerültek, mennyit költöttünk el az elégedettségi ívekre, felmérésekre. Ugye akkor ezen is kellene aggódni, hogy ez mennyibe került. Kérem, majd nézzen utána. Köszönöm!

 

Tétényi Éva: Jó, akkor szeretném, ha a napirendnél maradnánk. Pál György képviselő!

 

Pál György: A népszavazásokkal kapcsolatban Stámusz képviselő asszonynak, hogy ha jól emlékszem, soha nem volt külön népszavazás, csak egy ügyben, hanem valami mellett, az állam előírt valami szavazást mellé rakott az Esztergomi város Önkormányzata népszavazást. Tehát külön népszavazást Esztergom város Önkormányzata soha nem csinált. Volt valamilyen szavazás amit az állam írt elő az önkormányzatoknak, és amellett kérdezték meg a városlakókat. Köszönöm!

 

Tétényi Éva: Jó, akkor megkérem, hogy maradjunk az előterjesztés tárgyánál. Megkérdezem van-e valakinek hozzáfűznivalója? Batyikné Csőke Ágnes!

 

Batyikné Csőke Ágnes: Köszönöm szépen. Én azon gondolkoztam, hogy a saját szakmámban a pedagógus attól hiteles, hogy ha igazat mond. És a testületünk is attól hiteles, hogy ha a szavaknak van valóságtartalma. És az jutott eszembe, hogy jó pár héttel ezelőtt frakcióvezető úr – aki most nincs itt és együtt érzek vele, ha gond van a gyerekkel – az intézményvezetők előtt több bizottsági elnök úrral ígéretet tett arra, intézményvezetők komoly beosztásban lévő emberek ígéretet tettek arra, hogy tárgyaljuk az intézmények költségvetését, nyugodjanak meg, meg lesz oldva. Az utolsó együttlétünk – amikor mindenki itt volt együtt a testületi ülésen – én kértem ügyrendben szót, és kérdeztem meg a frakcióvezető urat – mert akkor is már késésben voltunk – hogy mikor fogjuk akkor tárgyalni az ígéretnek megfelelően az intézmények költségvetését, és ő azt mondta, legyen mindenki nyugodt, a 18-ai ülésen tárgyalni fogjuk. Na most, ezzel szemben, sem akkor sem most ilyen irányú előterjesztést nem látok. Köszönöm szépen!

 

Tétényi Éva: Köszönöm. Zoltai úr!

 

Zoltai Dániel: Köszönöm a szót. Egy ilyennel visszaélni szerintem eléggé durva dolog, amit most képviselő asszony mondott. Én nem hiszem, hogy ezt politikai célzatra kellene használni. De akkor megteszem én is jó, ezt a gyerekbetegséget, én is tudok politikai célt… Talán tetszett volna annak idején alpolgármesternek maradni, az egy betegség. Tetszene tudni most vezetni az ülést esetleg ha polgármester asszony akadályoztatást jelent be. Illetve ha már mindenki … de ezt inkább nem is mondom. Tehát ha már felelősségre von minket képviselő asszony, akkor talán Pál György képviselő társamtól kellene elnézést kérni önnek és az ön frakcióvezetőjének Schiffer Andrásnak, amennyiben miért állított valótlanságot az ATV-be képviselőtársamról. Lehet, hogy ezen kellene elgondolkozni, nem egy gyermek betegségét kellene a 18-ai ülésre hivatkozva felhozni. És én a kérdésre is szeretném megkapni a választ ex-alpolgármester asszony, akkor a leendő, tárgyalandó munkatervünkben is mind a három képviselőtestületi ülésre  tudjuk tartani és napirendre tudjuk venni. Az első napirenden is van az a fajta. Az az előterjesztés. Köszönöm szépen!

 

Tétényi Éva: Felszólítom a képviselőtestület tagjait, többek között Zoltai urat, hogy legyenek olyan szivesek, a személyeskedéstől tartsák távol magukat. Ugyanis meggyőződésem, hogy Esztergom sokkal nagyobb bajban van, mint hogy arra lennének kíváncsiak az emberek, hogy egymásnak milyen politikai vagy nem politikai dolgokat vágnak egymás fejéhez. Én szeretném ha a napirendi pontnál maradnánk, és teljesen egyetértek azzal, hogy tulajdonképpen augusztus vége óta görgetik maguk előtt azt a problémát, hogy az intézmények finanszírozását nem kívánják megoldani. Ez konkrétan azt jelenti, hogy jelenleg 17 intézményünkben nem lehet ellenjegyezni azokat a kiadásokat, amelyek a napi gondokat megoldanák. Tehát erre igenis, önöknek felelősségük, hogy hozzanak bármifajta döntést és nem kell azon csodálkozni, hogy az emberek tulajdonképpen azért izgulnak, hogy gyermekük hogyan és milyen körülmények között fog tanulni. Batyikné Csőke Ágnes ügyrendi!

 

Batyikné Csőke Ágnes: Köszönöm. Csak csupán annyiért, amiért megszólítottam. Sajnálom nem tudom, hogy Zoltai úrnak van-e kisgyereke, hogy valóban én ezt nem iróniából mondtam és hogy ha a hangomból valaki azt vette ki, hogy ironikus voltam, én kettő gyereket felneveltem és tudom mit jelent az, amikor éjszaka olyan baja történik és rohanni kell.. tehát ebben semmi irónia nem volt, tehát legyen szíves és a fülét úgy… Tehát az irónia egy más hangnem. Én megértettem, hogy nincs itt, mert édesanya vagyok és két felnőtt gyereket felneveltem és tudom, hogy mivel jár. Csupán ennyi volt a megjegyzésem. A másik pedig tényeken alapulva, jegyzőkönyvekben benne van, fölvetettem, legyen ez egy költői kérdés, két alkalommal elhangzott, jegyzőkönyveztük, akkor ez egy költői kérdés volt, hogy akkor bizony mikor tárgyaljuk. Köszönöm szépen!

 

Tétényi Éva: Nyíri Attila!

 

Nyíri Attila: Köszönöm. Arra kérem a testületet, hogy a politikai csatározás helyett inkább a szakmai részre próbáljunk meg koncentrálni. Én azt gondolom, valóban jó volna év végéig egy likviditási tervet összehozni. Ha kell – én már felajánlottam többször – ha kell akár egy munkaértekezlet keretein belül egy ténylegesen valós számokat látnánk. Akár kivonatokból dolgozva, tehát a valós helyzethez igazítva próbálnánk meg összerakni ezt az évet, hogy mire jut és mire nem. És bizony be kellene látni, hogy ha valahol hiány van, akkor milyen erőforrásokat és honnan lehetne átcsoportosítani. Én továbbra is erre kérem a képviselőtársaimat, mert így elbeszélünk egymás mellett és mindig ilyen kis részfeladatokkal megyünk odébb. Nyakunkon van ugye, hogy egy hét múlva leállhat akár a gyermekétkeztetés, ugye a világítással is baj van. Ezek ugye nem oldják meg a problémát. Ezekkel nem lesz megoldás. Le kéne ülni, szembenézni a problémával és megpróbálni a lehető legjobbat kihozni belőle. Ezen kellene munkálkodnunk, nem azon, hogy ide most ennyit, oda meg… Igazából összességében nem látjuk a valós pénzügyet, ill. most már valamennyit látunk belőle, és ebből a valós helyzetből kellene kiindulni, hogy ebből mire elég, mire futja mire nem. Köszönöm!

 

Tétényi Éva: Én megkérdezném, hogy az előterjesztő vagy annak a nevében aki megszólal majd, hogy a Tivi Kft-nek a 10 millió forintját legalább egy havi összeggel, vagyis összességében az év végére szükséges 85 millió forinttal javaslom kiegészíteni, a Hungast kft. számára legalább azzal az összeggel amit ő kér, de az év végéig az összes intézménynek biztosítani a közétkeztetésre szóló keretet. Valamint kíváncsi lennék, mi az az NBSz Bt., akinek 800 ezer Ft-ot kívánnak átcsoportosítani. Nem tudom ki tud erre válaszolni, ill. mi ezzel kapcsolatban a véleményük. Zoltai úr!

 

Zoltai Dániel: Én csak meg szeretném köszönni polgármester asszonynak, hogy végre megkaptunk egy ilyen hivatali kimutatást a folyószámláinkról, és köszönöm szépen, hogy ezzel alá tetszett támasztani a mi előterjesztésünket. Az állami hozzájárulás 127 millió, elszámolási számla 364 millió, az bőven kiteszi a 417 milliót, amit át szeretnénk egyrészt csoportosítani és felhívnám a figyelmet arra, hogy december 15-én még adófeltöltés várható, tehát ebből még érkezik a bevétel. Köszönöm szépen!

 

Tétényi Éva: Jó, akkor megkérdezem mi az a NBSz Bt? (senki nem szól semmit) Tehát még egyszer megkérdezem: mi az a NBSz Bt? OK, nem kaptunk rá választ. Akkor megkérdezném azt, hogy fenntartja továbbra is azt a frakció, hogy a Hungast és a Tivi Kft-nek csupán 10-10 milliót kíván átcsoportosítani? (senki nem szól semmit) Jó, ezek szerint fenntartja. Akkor megkérem, hogy módosító javaslatként valaki írja le, ugyanis nekünk a leiratban ez szerepel. Valamint lenne a jegyzőkönyv számára egy költői kérdésem,

- hogy a zártülésen megszavazott és a kórház részére azonnal átutalandó 85 millió forintot miből kívánják majd fedezni,

- illetve a Tivi Kft. részére a közvilágítás biztosítására az egész évben szükséges további 85 millió forintot miből kívánják biztosítani,

- valamint az intézmények egész évi működtetésére a további 508 millió forintot miből kívánják biztosítani?!

És ezek után hogyan gondolják, hogy a kötelező feladatokon felül még másra is juthatna pénz?

Jó, akkor miután nem látok hozzászólást már, akkor a módosított határozati javaslatot felolvasnám: A Tivi Kft. részére 10 millió Ft-ot, a Hungast Kft. részére 10 millió Ft-ot, a Bőség Konyha számára 895 ezer Ft-ot, az NBSz Bt. (amiről nem tudjuk, hogy mi) 800 ezer Ft-ot, a munka- és tűzvédelmi tevékenységre 1.950 ezer Ft-ot, a tűzoltókészülékek javítása, pótlására pedig 1,5 millió Ft-ot kívánnak átcsoportosítani. A fennmaradt összeg az adósságrendezési eljárás során kötött egyezségben meghatározott, jelenleg még kifizetésre nem kerülő számlák és az elmaradt ügyvédi díjak kifizetésére szolgálna.

Aki ezzel egyetért, az igennel szavaz, aki másképp gondolja, nemet nyom. Kérem, szavazzanak! (Pál György, Ivanov Mihály. Ivanov Mihály hogy volt bekapcsolva?)

8 IGEN 4 NEMMEL ELFOGADTUK.

 

(…)

 

35.56’

Tétényi Éva: Ezt azért kívántam és fontosnak tartottam elmondani, hiszen ezzel a döntéssel akár azt is veszélyeztetik, hogy kikapcsolásra kerül újból a közvilágítás és nem lesz hétfőtől közétkeztetés az iskolákban.

Akkor a következő napirendi pontra áttérünk. Az az igazság, hogy kicsit nehéz megszólalni, mert megfogadtam, hogy ma nem fűzök kommentárt ezekhez a döntésekhez, csak tudják az a helyzet, hogy egy egész város szenved Önöktől.

Akkor az 5-ös napirendi pontnál tartunk. Esztergom Város Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának a módosítása. (Megköszönjük országgyűlési képviselő úrnak, hogy eddig részt vett az ülésen. Ahogy látom távozni készül.)

Az alapító okiratnak a módosítása tulajdonképpen ha jól tudom, akkor csak egy szócska – ugye?.. aljegyző urat megkérem, …hogy ha tudja, akkor ismertesse. Igen!

.

(forrás)