„Esztergom nem adja meg magát. Fátyolos, hűvös-hívó szépasszony, annyit – mindig épp csak annyit, de annyit mindig – mutat, hogy ne tudd levenni róla a szemed, hogy akarj közel kerülni hozzá, de annyit soha, hogy megismerd, hogy megtudd, ki ő. Esztergom szépasszony- város: vonz, megérint, bűvkörébe von, de kiismerhetetlen.”

(Bánlaky Pál: Esztergom. A szent és gyámoltalan város.)

Minden embernek van egy kép az elméjében Esztergomról, ahol a számára fontos helyek jelennek meg igazodási pontokként. A folyamatos térhasználat során alakulnak ki, egyben átrajzolják fejünkben a város tényleges képét. Amit ismerünk, közelinek és barátságosnak tűnik, viszont más helyeket, melyek kívül esnek mozgási-tevékenységi körünkön idegennek vagy egyenesen rossz környéknek vélünk.

Hogy is néz ki Esztergom? Mindenkinek van elképzelése róla, mindenkinek más, de vannak olyan közös pontok, melyeket a legtöbb városlakó ismer (terek, templomok, útvonalak). Az egyéni konstrukciók felfűzhetők egy szálra, így kirajzolódhat a lakói által megélt tényleges város. Ez önmagában az alternatív Esztergom, melyhez új arcok is társíthatók. Ha például a Várszínházra gondolunk, elsősorban az idény előadásai jutnak eszünkbe, vagy Horányi László nevére asszociálunk. De van, akinek nem ez az első gondolata. Egyeseknek az esztergomi középiskolás színjátszókörök, a diákszínjátszás ugrik be hirtelen. Ezzel kapcsolatban akkor kérdések is megfogalmazódhatnak. Mi lett a tehetségesebb diákokkal, akik felléphettek a Várszínházban, és a tapasztalatokkal felvértezve úgy döntöttek, hogy később is folytatják a színészkedést. Őket már csak egy szűkebb kör fogja ismerni.

Jelen kezdeményezésnek három főbb célja lesz: egyrészt kérdéseket teszünk fel, amikre természetesen válaszokat várunk. Célunk pedig nem más, mint bemutatni elsősorban fiatalabb éveikben járó embereket, s velük összefüggésben olyan tevékenységeket, melyeket mi elég érdekesnek és értékhordozónak tekintünk. A központi elem, hogy személyüket és életüket valahogy behálózta a hely szelleme, azaz Esztergom. Innen indultak, s talán visszatérnek egyszer, talán nem. Lehet, hogy kapcsolódnak még a városhoz, de az is lehet, hogy már semmiféle szállal nem kötődnek ide. A feleletekből esetleg az okokat is megtudhatjuk. Műfajként pedig az interjút választottuk, mely talán szándékunkat legjobban tudja majd a megfelelő mederbe terelni. Egy olyan sorozat szerves részei lesznek majd a „négyszemközti” beszélgetések, melyek az esztergomi kultúrához, a vidéki kisvárosi lét lehetőségeihez adnak térképet, útvonalakat és leírásokat mellékelve hozzá. Talán nem tűnik élet idegennek a kezdeményezés, főleg, ha azt próbáljuk kisilabizálni, hogy hol érhetjük tetten a jövőt városunkban.

Másrészt a mindennapi városi diskurzus közepette, mely most már hosszú ideje állandóan megújuló eszközkészlettel folytonosan egy irányba tart, új tartalmat szeretnénk sugározni. De esetenként a város jelenéről is informálódhatunk, arról hogy hogyan csapódnak le a történések náluk; nevezhetjük ezt egyfajta alternatív vélemény-nyilvánításnak is. Rovatunkkal azonban semmiféleképpen sem szeretnénk belekerülni a várost keresztül-kasul, centripetálisan és centrifugálisan szító véleménykülönbség hullámokba, csupán meglátásokat próbálunk tolmácsolni. Egyszóval „semlegesek” vagyunk, ami viszont nem zárja ki a határozott értékválasztásokat.

Végül egy alternatívát szeretnénk belevezetni az esztergomi zsurnalisztikába. Mivel vannak neuralgikus pontok a város közéletében, ami természetesen leképződik az újságokban is, hiszen olyan témákról van szó, melyek soha nem évülnek el, vagyis ezt valahogy nem látjuk. Hogy miért nem? Mivel annyira beleivódtak már a mindennapokba, hogy referenciapontok formájában feloldódtak a közbeszédben. Viszont nem lehetnek jellegadó jegyei, aktív megjelenítői egy korszaknak.

Összességében egy olyan várost szeretnénk látni, láttatni, mely tisztában van a saját maga nevelte szellemi erőkkel, egyben képes elbírni és megismerni őket. Hiszen nem csak akkor kell értékelni a tehetséget, a sokszínűséget és a vállalkozó ügyességet, mikor már eredményei vannak, hanem csírájában biztatni és öntözni. Így nyíltan azt is reméljük, hogy egyeseket megérintenek az általunk felvillantott dolgok, esetleg egy-két tevékenységet a későbbiekben fel is karolnak. Tehát egyfajta virtuális közösségi gócpontot akarunk teremteni. Csupán az a kérdés maradt, hogy léteznek-e ezek a „találkozási helyek” a városban, van-e felépítésükre gyakorlati keret?

Rovatgazda: Cserép Tamás