„Ön a frakciójával egyeztetve (melyet többször hangoztat) velünk nem egyeztetve, nem a mi érdekeinket képviseli.”
Kedves Dániel,
előszóban ezen levél elolvasása után a tegeződést befejeztük, ajánlatomat ezúttal viszavonom. Mire elérsz a levél végére, remélhetőleg felfogod hogy miért.
Tehát:
Zoltai Dániel képviselő "úr" !
Jelen levelem megírására az késztet, hogy Magyarországon nincs olyan törvény melyben önt hivatalosan kérhetnénk arra, hogy mondjon le képviselői mandátumáról melyre mi, a 2. számú választókörzet választottuk meg önt. Elsősorban azért kérjük erre, mert magam és több helyi lakos gondoljuk úgy hogy ön nem képvisel sem minket, sem gyermekeinket. Ezúton hívnám fel figyelmét, hogy önt nem a Fidesz frakció delegálta ebbe a testületbe. Ennek értelmében önnek minket, polgárokat kellene hogy képviseljen, ehhez képest ön a frakciójával egyeztetve (melyet többször hangoztat) velünk nem egyeztetve, nem a mi érdekeinket képviseli.
Nem tudom mi készteti önt arra, hogy megnyilvánulásaival egyre jobban akadályozza és gátolja az életünket. A mai világban minden család komoly terhekkel küszködik, nem szükséges hogy ön és társai ezt tovább fokozzák. Felháborítónak tartom pökhendiségét, cinizmusát és gúnyos mosolyát!!!!!!!!!!!!!!
Nem tudom miért gondolja ön hogy családokkal játszadozhat!!!!!!!!
Mi jogosítja fel önt hogy ezt megtegye?! Egy felnőtt ember igyekszik megvédeni magát, de egy gyermek az védtelen.
Önök védtelen gyermekekkel szórakoznak, mert ezt diktálja a frakció?
Aki egy gyermektől el tudja venni az ételét úgy, hogy közben gúnyosan mosolyog az bármire képes. Igen, leírom önnek Dániel, ez jellemtelenség, tehát ön egy jellemtelen ember mert ön ezt megtette. A többi mocskosságáról majd egyszer számot ad a megfelelő helyen, és remélhetőleg a lelkiismerete is feltámad egy napon.
Azok lesznek a szomorú napok Dániel, mert akkor fog ráébredni hogy mit tett és mit nem. Nehéz lesz majd feldolgozni!
Nem hat meg, hogy letilt bizonyos közösségi portálokon, de megígérhetem önnek hogy azon leszek a törvények betartása mellett (amit ön nem tesz meg) hogy rádöbbentsem arra, hogy önnek semmi keresnivalója nincs a politikai életben, de legfőképpen ebben a városban.
Leírom még egyszer Zoltai úr:
ön egy JELLEMTELEN ember!
Üdvözlettel
Lukács Árpád
Esztergom, 2011. november 25.
Van egy beszélgetés amit nyilvánoságra hozok 2011.11.18.-án készült a testületi ülés szünetében. Főszereplők:Meggyes, Zoltai, Petróczi, és Kolompár-Pál és én.
.... Zoltai Dániel!
A mai napon 2011. november 30-án vettem a fáradtságot és elmentem az ön által meghirdetett fogadóórára. 9 óra előtt 10 perccel érkeztem a Polgármesteri Hivatalba, 9 óra 20 percig vártam, hogy ön megkezdje a fogadóóráját. Eddig az időpontig ön nem jelent meg, a kijelölt irodának az ajtaján semmiféle tájékoztatás nem volt látható, melyben ön értesítené a választópolgárokat hogy a fogadóóra elmarad.
Ezek után vettem a bátorságot magamnak, bekopogtam a titkárságra ahol azt a felvilágosítást kaptam, hogy " a fogadóóra elmarad, épp most írjuk a papírt". Az okot nem tudták megmondani (gondolom őket sem tájékoztatta).
ISMÉTELTEN MEGKÉRDEZEM ÖNTŐL, MI JOGOSÍTJA FEL ÖNT ARRA, HOGY GÚNYOS VIGYORÁVAL EGYBEKÖTVE TELJESEN HÜLYÉNEK NÉZZE AZ EMBEREKET??? Továbbá:
EGYEZTETVE A FRAKCIÓVAL, UTASÍTOM ÖNT HOGY ZÁROS HATÁRIDŐN BELÜL PÓTOLJA AZ ELMARADT FOGADÓÓRÁT, ÉS BIZTOSÍTSON SZÁMUNKRA LAKOSSÁGI MEGHALLGATÁST!
Talán ehhez jogunk van mint választópolgároknak.
Jelen levelem megírása után jogosnak tartom hogy válaszoljon, akár QR kódolt levélben is megteheti.
Ezt a levelet elküldtem a varoshaza@esztergom.hu e-mail címre is, miután önnek elérhetősége NINCS.
Várom mielőbbi válaszát:
Lukács Árpád
Esztergom, 2011. november 30.
Azt gondolom ,hogy mindegyik a FIDESZ frakciohoz tartozo kepviselo megerdemelne egy ilyen levelet. Mar a titulus is: "kepviselo" ertelmet veszitette.Valami megvaltozott, itt az ideje , hogy tenyleg tortenjen valami. Mas dolog egy hatalmi harcot folytatni es megint mas dolog , a gyerekek eletevel joletevel, elelmevel jatszadozni. Aki eddig nem hitte el , hogy milyen onhittek, mocskosak , arrogansak a frakcio 10 embere, most bizonyitekot kapott. Ha ennek sem hisznek , ha ennek ellenere sem tortenne valtozas, akkor itt valami olyan fog tortenni aminek nem lesz koze a jozan esznek , megfontolasnak. Abban remenykedem , nem lesz igazam
Remélhetőleg eljön az az idő amikor mindegyik felel a tetteiért, és lesz nap amikor már nem lesznek képviselők. Most azt hiszik,hogy ők a gyöztesek,de tévednek, ez nem mehet tovább,és ha fizetést sem kapnak az emberek, mert ők nem szavazták meg, na akkor a legrosszabbra számíthatnak.
nincs miért félnem, hogy ne vállaljam a nevem. Féljen az, akinek van miért.
már sajnálom, h nem a nevemen jelentkeztem be, de nem akartam,h azt mondja bárki, h nem esztergomi lakosként minek szólok bele.
Örülök,h a nevét válaló emberek ilyen keményen kiállnak a véleményükért.
Példamutató, gratulálok a bátorságáér, remélem többen követik.
"ön egy JELLEMTELEN ember!" AZ TIZENEGY további jellemtelen társával együtt!