Legutóbb 2008-ban kerültek fel a Szeretgomra képek a már akkor is komoly amortizációnak indult önkormányzati épületekről, más néven "bagolyvárról". Most újabb jelzést kaptunk egy kedves ott lakó olvasónktól arról, hogy az önkormányzat saját területén éppen mekkora parlagfű ültetvényt gondoz.
novogran
Sajnos vannak pillanatok, amikor az ember elkeseredik egy-egy történet kapcsán, de aztán igyekszik újult erővel harcolni a "megváltoztathatatlan" ellen, ha tiszta a lelkiismerete és a meggyőződése!
Kovács Géza
Tegyen úgy ebben a pár napban, hogy az esztergomiak jó szívvel gondoljanak Önre. Ne asszisztáljon tovább bábként egy fentről vezérelt színjátékhoz, hanem bújjon ki a NER köpönyegéből, legyen lokálpatrióta.
Balczó Zoltán és Nunkovics Tibor lesz a Jobbik két új országgyűlési képviselője a párt országos elnökségének pénteki döntése értelmében.
Steindl Balázska olyan szigorúan nézett, majdnem összesza....m magam. Csak az a gond, hogy egy raklap rendőr háta mögül mellett merte megtenni. Addig bent lapított, mint az a bizonyos a fűbwen. Pelenkát lecserélte Tompika rajta?
Hát én most meglájkoltalak
És ki törte össze Cserép úr autójának tükrét?!
A vélt célpont házában kupaktanács indult, akárki volt nem szép dolog más életére törni. De mivel nem is biztos, hogy éghető anyag volt, el tudom képzelni, hogy saját köreikből került ki a " merénylő". Persze a viselkedésük után nem is csodálom, hogy ilyen előfordul. A kupaktanácsra érkező zoltai már egyből Sáska Janit gyanúsította. Janitól már reggel a rendőrség kérte a panzión lévő kamerák felvételét, amit oda is adott.
http://atv.hu/cikk/20111127_molotov_koktelt_dobtak_egy_fideszes_kepviselo_hazara?source=hirkereso
"A rendőrség még nem biztos benne, hogy veszélyes volt a házra dobott üveg."
Harag keményedik, kiflicsücske szárad,
" bátor " legényeink zárják már a házat,
ajtóra, ablakra hét lakatot tesznek,
majd folytatom a mesét, hogyha érdemes lesz................!!
Most olvastam az RTVE-n, hogy állítólag Petróczy Gyula házára valaki Molotov koktélt dobott. De mivel dupla ablakai vannak a háznak, így nem történt semmi különös. A Rendőrség már yomoz az ügyben!
Hát azért itt mások is voltak nem csak jobbikosok. A tömeg java része olyan anyuka, apuka, nagyszülő volt aki nem szokott a politikával még helyi szinten se foglalkozni. Nem szabad őket békén hagyni nehogy januárig az új törvényekig ki tudják húzni.
Aranyos:
Valaki a következő indoklással pontozta egy hozzászólásodat:
Provokáció: Kitört a faszom, az. Vagy te annak hívod ha egy rakás jobbikos meg hvim-es balhézik, mint 2006 őszén?
Még írhatod a mesét tovább, hiszen:
"... 2011. november 30-án, szerdán, 16 órától Ivanov Mihály (Kiss János vezérezredes úti), és Németh József (Árok utcai) háza előtt tüntetünk!"
Addig a kifli is keményebb lesz.
Kifli mese
Városházán tízek összeülnek éppen,
dönteni sötétség és étek ügyében,
tömeg gyűl a téren haragtól vezetve,
száraz kiflicsücsköt " hősöknek" szegezve.
Támad nagy ijedtség legények körében,
ki védi meg őket kiflik ellenében?
Félelem könnye hull a " bátrak " szeméből,
meg kell óvni őket száraz kiflivégtől!
Megmenteni jőnek fegyveres vitézek,
sorfaluk közt szöknek a " bátor " legények,
farkukat behúzva, kúsznak szemlesütve,
melyik fejen koppan száraz kiflicsücske?
Nem koppan a kifli egyikük fején sem,
de " éltető " szavak elhangoznak szépen,
hazasompolyognak a " bátor " legények,
ezennel vége a kifli mesének????
"Esztergomban (az országban elsőként) kitört az ellenforradalom."
Anti-fülke-forradalom
Rendben, nem akarok negatív provokátor lenni, módosítok:
Történelmi jelentőségű felvételek.
Esztergomban (az országban elsőként) kitört az ellenforradalom.
Jól tudod. Amikor felállt a székre és a törvénynevében mindenki el akart küldeni, csak kösszöni, bemutatkozni és igazolni magát nem sikerült.
Azt, hiszem a hölgy a városi rendőrkapitány.
A facebookon is lehet látni felvételeket.
Érdekes az a piros kabátos nő, aki oszoljra bíztatta az embereket, bár én semmi rendőrségi azonosítót nem látok rajta. Ha a bevetésieket nézem, ott is lehet látni azonosító nélküli kékruhást.
Ez 2006-ban elég botrányos volt, esetleg változott a szabály?
Beszédben bátor csak. 3/4 órán keresztül reszketett bent, csak zsaruk kíséretében mert előbújni, mint egy patkány. Ezt még hozzá kellett tennem.
Nagy beszédet??? MEGLETTEM VOLNA A HALLGATÁSA NÉLKÜL. BÁTOR???? AMIKOR KIJÖTT ÉS A SZEMÉBE NÉZTEM CSAK RÉMÜLETET LÁTTAM, EGY FELERŐLTETETT VIGYOR MÖGÖTT. Mocskos rohadék, a haverjaival együtt. Mindent meg lehet tenni, de aki gyerekekkel szórakozik, az többé nem méltó ember jelzőre. Arra meg végképp nem, hogy képviselő maradjon. Ajánlom neki a sopronkőhidai börtönt szanatóriumnak, és minden seggnyalójának.
Tamás nagy beszédet mondott, végre mindenki hallhatta őt, a folyosón is bátor volt.
Be vannak szarva, de nagyon. Különben mi indokolná, hogy még éjjel is a készenléti rendőrség bevetési osztály járőrei vigyáztak "ránk".
A nyomást fokozni kell.