Felhívás Esztergom lakosaihoz
2011. nov. 9.

<p>A közvilágítás szerepe nem csupán az, hogy éjszaka is fogyassza valami az áramot. Nem véletlenül költ erre az állami szféra évente milliárdokat. Nem véletlenül utalta a közművek - így a közvilágítás - szolgáltatásának megzavarását a büntetendő cselekmények közé az állam. Esztergom lakosainak résen kell lenni: a saját biztonságuk most a tét!</p>

Sajnos jelenleg már nem hatályos a közvilágítással kapcsolatos részletszabályokat tartalmazó 11/1985. (XI. 30.) IpM rendelet, azt pár évvel ezelőtt érvénytelenítették, a helyébe léptetendő jogszabály pedig nem készült el. Ugyanakkor jogértelmezési szempontból mindenképpen irányadónak kell tekinteni a jogszabály fogalmait. Nézzük is meg ezeket:

 

A közvilágítás: a közterületnek a közlekedés-, köz- és vagyonbiztonság érdekében szükséges összefüggő, rendszeres, meghatározott időtartamú, villamos üzemű megvilágítása.

 

A rendelet világosan fogalmaz, a közvilágítás funkciója biztonságvédelmi funkció. Ez akkor is igaz, ha maga a rendelet már nem hatályos. Mindenki tudja: ha nincs közvilágítás, az közveszélyfokozó tényező - balesetek, rablások, erőszakos bűncselekmények elszaporodásához vezet. A tavalyi esztergomi elsötétítésnek több áldozata is volt az utakon. Lehet, hogy az Ön családtagja lesz a következő, ha idén is megteszi ezt velünk a szolgáltató?

A közvilágítás közmű, az ahhoz való hozzáférés minden magyar állampolgár alapvető joga. A közvilágítási szolgáltatás biztosítása önkormányzati kötelező feladat, melyet közszolgáltatói szerződés alapján harmadik fél közreműködésével is elláthat.

A közművek működésének megzavarása ugyanakkor igen komoly bűncselekmény, a bűntető törvénykönyv 260. §-a szerint:

(1) Aki közérdekű üzem működését berendezésének, vezetékének megrongálásával vagy más módon jelentős mértékben megzavarja, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt csoportosan, fegyveresen, felfegyverkezve vagy bűnszövetségben követik el.

(3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt különösen nagy vagyoni hátrányt okozva követik el.

(4) A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva követik el.

(5) Aki a közérdekű üzem működésének megzavarására irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(6) Aki a bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt három évig, különösen nagy vagy ezt meghaladó vagyoni hátrány okozása esetén öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(7) E § alkalmazásában közérdekű üzem a közmű, (...)

 

A fentiek alapján azt hiszem mindannyiunk kötelessége, hogy a saját és családunk biztonsága érdekében, ha meglátjuk, hogy bárki a közvilágítás eszközeihez nyúl, azokat leszerelni, vagy kiiktatni igyekszik, azonnal bejelentést tegyünk a rendőrségnek a 107-es telefonszámon. Fényképezzük le, vagy videózzuk le a cselekmény elkövetőit, hogy bizonyítékként felhasználható legyen a felvétel ellenük. Ne engedjük, hogy rossz döntések és kapzsiság, pénzsóvárság miatt újabb esztergomi polgárok élete kerüljön veszélybe.

 

Cserép János