A Mária Valéria híd átadásának évfordulóján készülnek lezárni a határátkelőket a szlovák szakszervezetek
2011. okt. 4.

<p>Határállomás-blokádot terveznek a szlovák szakszervezetek október 11-re, hogy tiltakozzanak a nyugdíjkorhatár növelése, az adóreformok és az egészségügy magánosítása ellen – jelentette be Emil Machyna, a Kovo szakszervezeti szövetség elnöke keddi pozsonyi sajtóértekezletén.</p>

Machyna szerint október 11-én mintegy fél órára – délután fél négy és négy óra között – a szlovák tüntetők lezárják az Ausztriába, Magyarországra, Lengyelországba és Csehországba vezető határátkelőket.

"Minden határátkelőn ott lesznek a lengyel, a magyar, az osztrák és a cseh kollégáink is" – állította a szakszervezeti vezető. Hozzátette: jelképes határátkelő blokádról van szó. További részleteket a tervezett tiltakozó akcióról nem közölt.

"Nem értünk egyet azzal, hogy csökkenjenek a nyugdíjak Szlovákiában" – jelentette ki Machyna. Szerinte ez csak tovább rontaná a lakosság általános életszínvonalát. "Ha a kormány tervei megvalósulnak, Szlovákiában 1,2 millió szegény ember lesz, akiknek problémáik lesznek a megélhetéssel" – szögezte le a szakszervezeti vezető.

Szlovákiában a kormány a nyugdíjrendszer átalakításán dolgozik. Több szakértő is azt állítja, ha megvalósulnak a tervek, csökken a nyugdíjak átlagértéke.

A Kovo szakszervezet ugyanakkor azt követeli, hogy a jövő évben legalább 4,1 százalékkal emelkedjen a minimálbér. Ebben a témában sincs egyetértés a kormány és a szakszervezetek között. A kormány a minimálbért a mai szinten szeretné hagyni.

 

MTI