A Mária Valéria híd Európa egyik leghánytatottabb sorsú hídja. 1895-ös építése óta mindössze fél évszázadig állt épen, felavatása óta kétszer felrobbantották.

A folyónak ezen a szakaszán évezredes hagyománya van a dunai átkelésnek. Marcus Aurelius római császár uralkodása idején is itt keltek át a hódító római légiók. A történelem során keltek át a Dunán gázlóhelyeken, alkalmi úszóművekkel, dereglyékkel, kakati réven, hajóhídon, repülőhídon, de állandó vashídja sosem volt Esztergomnak. A mai, Ferenc József Budán született lányáról elnevezett híd építését az 1893-i országgyűlés évi költségvetésébe vették fel. Ez azután lett lehetségesé, hogy egy évvel korábban Vaszary Kolos esztergomi érsek lemondott az érsekség rév- és vámszedési jogáról, mindez hála egy korábbi diákja, Baross Gábor közbenjárásának. A híd tengelyét az építés alatt is működő hajóhíd vonalától 120 méterrel feljebb tűzték ki, hogy a lehető legrövidebb úton bevezessék a forgalmat a városba, a régi hajóhíd elemeit pedig Csongrád városának adták tovább, hogy hidat építsenek a Tiszán. Mária Valéria híd építése már a következő év februárjában megindulhatott Feketeházy János tervei alapján. A kivitelezésre pályázatot hirdettek, melyet a Cathry Szaléz és fia – több mint harminc híd és a Fogaskerekű vasút építője – nyert meg. Az új hídat megfeszített tempóban, mindössze másfél év alatt felépítették. A pillérek és a hídfők építésére összesen 16 000 köbméter strázsahegyi mészkövet 1 000 köbméter neuhausi gránitkövet, 700 köbméter süttői vágott mészkövet, 2 500 tonna fémet használtak fel. A félezer munkás, segédmunkás az év végére már elkészült az összes hídfővel és a pillérekkel, sőt, folyt a rácsos szerkezet szerelése is. 1895. szeptember 11-18. között a kavicsterheléssel elvégezték a próbaterhelést, a híd megnyitásának nem volt semmi akadája. Az eredeti határidőhöz képest egy kis csúszással, de, hatalmas ünnepség keretében szeptember 28-án adták át a kész hidat. A ceremónián a kormány több tagja résztvett, köztük Bánffy dezső miniszterelnök, Dániel Ernő keresketelmi miniszter, Perczel Dezső belügyminiszter és Wlassich Gyula kultuszminiszter. A megye első Duna-hídját a hercegprímás szentelte fel. Az új impozáns alkotás a Bazilika mellett a táj másik meghatározó részévé vált.

Az új, állandó hídon 24 éven át élénk forgalom zajlott. Csehszlovák légionáriusok 1919. július 22-én felrobbantották a párkányi oldalon lévő nyílást, amit később ideiglenes gyaloghíddal pótoltak, a roncsokat viszont csak két évvel később emelték ki. A trianoni döntés értelmében a Duna államhatárrá vált, a hidat lezárták. Nemzetközi nyomásra, hosszú évek múltán épült újjá, és nyílt meg ismét a forgalom számára. A munkálatokat 1923-1924-ben a Ceskomoravska Koiben cég, 1926-ban a pilseni Škoda Művek végezte. 1927-ben a pozsonyi Artur Komlós cég az útpályát vasbetonlemezre cserélte és aszfaltburkolattal látta el. 1928-ban engedélyezték az autós teherforgalmat, a 30-as évek elején pedig megszűntek az átkelés különféle korlátozásai. A kishatárforgalom előnyei előbb a 10, majd a 15 km-es határsávban lakókra is kiterjedtek. Sajnos a főhercegnőről elnevezett híd nem állhatott sokáig, a világháború ismét közbeszólt. A híd hadi célponttá vált. Az ellenséges belövések, bombázások elkerülték, mígnem 1944 karácsonyán a visszavonuló német csapatok a középső három ívet a Kis-Duna-hidakkal együtt felrobbantották maguk után. Bár nem sokkal eztuán a Vörös Hadsereg pontonhidat építetett a helyén, ezt már 1945-ben el is bontották, hogy fontosabb helyen állítsák fel újra.

Az ezt követő időszak nem kedvezett az újjáépítés gondolatának, a roncsokat is csak 1949-re távolították el teljesen. 1964-ben maga Hruscsov is javasolta a két országnak, hogy egyezzenek meg a rekonstrukcióról, de ez sem vezetett eredményre. 1971-ben a Magyar-Cseszlovák Közlekedési Albizottság immár kilencedik alkalommal ült össze, mégsem került közelebb a háborús mementó újjáépítése. Csak a rendszerváltás után csillant fel a remény, hogy helyreállhat a közúti kapcsolat a két part között. A híd a századik születésnapját is csonkán érte meg. Az évforduló alkalmából Magyarország és Szlovákia miniszterelnöke közösen folyamodott PHARE-támogatásért az újjáépítés érdekében. 1998-ban a magyar és a szlovák közlekedési miniszter közös nyilatkozatban rögzítették, hogy a Mária Valéria hidat 2001-ig, de legkésőbb 2002-ig újból átadják a forgalomnak. 1999. szeptember 16-án a pillérek között horgonyzó “Rákóczi” fedélzetén a két ország kormányfői aláírták a felújításról szóló szerződést. Felerészben  Európai Uniós forrásokból 2000 októberében kezdődtek el a munkák, az utolsó, több mint 600 tonnás ív 2001 júliusában került helyére. Ekkor alkalmazták először azt a technikát, amely segítségével az elemeket a parton szerelték össze, majd uszályokon szállították a helyszínre, és hidraulikával emelték helyére egy órai munkával. Felavatására háromnapos ünnepségsorozat kísretében 2001. október 11-én került sor. Ezzel Esztergom megszűnt közlekedési zsákutcának lenni, karnyújtásnyira került a folyó két partján fekvő testvérváros, és újjáépült az utolsó második világháborúban lerombolt Duna-híd is.