"Hol a boldogság mostanában?"

Kedves Józan!

Nagyon szép történetet hoztál, köszönöm!

Igen jól példázza a BOLDOGSÁG relativitását.

Azon felül, hogy a két kis öreg a természetben érezte magát jól, csak ott tudtak boldogan élni, még abban a kegyben is részesültek, hogy együtt öregedhettek meg.

Manapság EZ IS IGEN RITKA!

Volt régebben, mikor még "mazsi" netezős voltam, egy ilyen témájú spamféle, amit kaptam email-ben, amelyben különféle gondolatok voltak képekre írva, s szívhez szóló furulyamuzsika ment közben non stop. AKKOR (6 éve már!) rácsodálkotam az ilyesmire is, manapság giccsesnek tartom.

DE!

Nem emlékszem már az egészre, azonban EGY gondolat nagyon megragadt bennem, és pont ez:
"HA EGYÜTT LÁTOD MEGÖREGEDNI A SZÜLEIDET, A KIVÉTELES EMBEREK KÖZÉ TARTOZOL!"

Bevallom, megkönnyeztem, mert én láttam...

Ez jutott eszembe erről a történetről, és még egy híres kisregény:
GÁRDONYI GÉZA: AZ ÖREG TEKINTETES

"Az 1905-ben született Öreg tekintetes témáját a városi ember föld utáni sóvárgása inspirálta. A címszereplő, Csurgó Károly életét tönkreteszi a nagyváros, mert az itt élő emberek kinevetik, elavultnak tartják kedves falusi szokásait, és mindez végül a tragikus végkifejlet felé taszítja őt."

Film is készült róla, láttam a tv-ben.

Igaz, ez utóbbi eléggé más jellegű történet, mint amit Te hoztál, de az, hogy a városban nem érezte jól magát (nem volt boldog!) a vidéki öregúr, az azonos bennük, mint életérzés...

Bölcsen döntöttek hát a kisöregek, hogy nem mentek bele a városba költözésbe, mert ugyanígy járhattak volna.

Kedves Balázs!

Tudod, édesmamám női szabó volt. Nem varrónő, hanem angol-francia női szabó. Ami azt jelentette, hogy angol és francia kosztümöket, modelleket is tudott varni. Sima varrónők - általában - nem tudnak ilyesmit, mert speciális tudás kell hozzá.

Nos, ő mondta nem egyszer:
"Ki minek mestere, annak huncutja!"

Ami azt jelenti ugyebár, hogy akinek a SZAKTERÜLETE valamai, az teljesen másképpen ítéli meg a szakmájába vágó dolgokat, mint aki csak amatőr módon szemléli.

Ne várd hát el egy zenésztől, hogy egy fotót úgy lásson, mint Te, akinek ez a foglalkozása.

Kár, hogy pont ebben a topicban, melynek a BOLDOGSÁG a témája, ilyen szubjektív dolgon vitázunk.

Engem megkapott a fotó (bár gyanakodtam én is, hogy kreáció, ilyen árnyalak nem létezik!), mert annak éreztem, amit írtam róla, BOLDOG PILLANATNAK.

Kíváncsi lennék ezekután, az alkotója vajon minek szánhatta?...

Mert a boldogság - az én tapasztalatom szerint legalábbis - inkább sok-sok apró pillanatból épül fel, mint tartós, hosszú időből.

A tartós boldogság ritka, keveseknek adatik meg. És akinek megadatik, talán észre sem veszi, hogy ebben a kegyben van része. Mert természetesnek érzi.

Mint "Józan" történetének kis öregjei... Nekik az volt a természetes, ahogy éltek. És - gondolom én - a városi zajos nyüzsgésben döbbentek rá, HOL IS A BOLDOGSÁG számukra?...

A gyerekeik, unokáik mge unatkoztak volna a természet csendjében, ha hirtelen cseréltek volna. Hisz ott nincs Pláza, internet, stb.

Bizony, már megfordult a fejemben, ez a téma legalább olyan rázós, mint a vallásról vitázni.

EGYÉNI, és RELATÍV, ki hogy éli meg.

Ezért gondolkoztam már azon is, hogy törlöm a topicot...

Nem találtam értelmét egymás bántásának pont ilyen téma kapcsán.

De úgy látom, azért van, aki talál olyan történetet, amit idehoz mégis, hogy példázza, csak van értelme beszélni róla, MI IS A BOLDOGSÁG?

Kinek ez, kinek az...

KÖszönöm, hogy elhoztad ezt a pár sort :-) Ez a városi ricsaj SENKINEK SEM VALÓ! Az ember lelke, ha megnyugvást keres, nem a nyüzgést keresi, hanem a természet közelségét, amit mi emberek lassan elvesztünk, mert mindenki csak tönkre teszi, ahelyett, hogy védné, óvná :-( . Bizony milyen más a reggelink mikor itthon kisütött kenyeret kenhetek meg házi kacsazsirral, és a kertből való, harsogó paprikát, élettel teli paradicsomot majszoghat hozzá az ember, mint egy benzinkutnál megvett "gyárban" összerekott  s haccp-s körülmények között müanyag zacskóba szuszakolt szendvics.  Nem tudom mikor fognak eljutni az emberek arra az értelmi szintre, hogy "nem lehet szél ellen pisilni", mert az visszajön.

"Öreg barátom, aki mindent tud a világ dolgairól, mondta el nekem ezt a történetet.

Az erdélyi hegyek aljában élt Nagyanyó és Nagyapó békében, szeretetben, már 43 éve. Bizony a huncutszemű, szép székely kislány és a szálfatermetű legény megöregedett, de ők ezt nem érezték. Mindig úgy néztek egymásra, mint sok évvel ezelőtt.

Kicsi házuk, gazdaságuk a nagy erdő és egy kis patak mellett állt, közel mindenhez, ami Istentől való. Télen-nyáron dolgoztak a kertben, a szántóföldön, a ház körül és nem volt idejük, sem kedvük unatkozni.

Az erdő állatai bizalommal mentek inni a patakhoz, vagy az állatetetőhöz, mert tudták az embertől ugyan félni kell, de ettől az emberpártól nem kell tartani. Így a két idős embernek mindig voltak társai, őzek, nyulak, vaddisznók és más Isten teremtményei. Medve azonban elkerülte őket, mert híre járt, hogy István apó fiatalabb korában egy szál késsel végzett a barnamedvével, mert az rátámadt élete párjára.

Gyermekeik, 2 fiú, már családos ember és Magyarországon, Budapesten élnek. Hívják mindig szüleiket, de ők nem vágynak a nagyvárosba.

Történt egyszer, hogy a fiúk elhatározták, ha törik-szakad is, megmutatják szüleiknek a nagyvárost. Azzal a titkolt szándékkal, hogy megszerettetik szüleikkel a várost, eladják a gazdaságot és őket is felköltöztetik Budapestre. Közel lesznek egymáshoz és az a kis pénz sem jön rosszul, ami esetleg megmarad. Némi szervezkedés után, megkértek egy megbízható szomszédot, vigyázzon a gazdaságra, és rábeszélték az öregeket, hogy utazzanak. Az unokák és a nagyszülők is izgalommal várták a találkozást, hiszen nyár óta nem voltak együtt és most már ősz van.

Az utazás, vonattal, fárasztó volt, de a pályaudvaron ott voltak a fiúk, unokák és kezdődött a nagy kaland. Gépkocsival mentek át a városon és zajos, szürke utakon már meg is érkeztek a nagyobb fiú 3.emeleti lakásához. A lift ugyan nem működött, de a sok hegyet megjárt Anyónak, Apónak pár emelet nem okozott gondot.

A következő napok városnézéssel, áruházakkal, metróval és mindenféle csillogó-villogó dolgokkal teltek. A fiúk kitettek magukért. Büszkén megmutattak mindent, amit a város nyújthat egy embernek. Központi fűtést, televíziót, villany-tűzhelyet és más egyéb csodákat. Még filmeket is hoztak haza, hogy az öregek ne unatkozzanak. Ettek mindenféle gyorsétteremben, ahol nem kellet előkészülni és mosogatni, csak pénz kellett hozzá.

Azután vége lett a fiúk szabadságának és búcsúzni kezdtek egymástól.

A gyerekek fel nem tett kérdésére Apó válaszolt. Ki más? Megköszönte  a vendéglátást, ahogy illik, de megmondta, hogy itt nem tudna élni. Anyóka semmit sem mondott csak ránézett és szeméből 43 évnyi egyetértés mosolygott.  A fiúk sejtették már, hogy ez lesz szüleik válasza..

A visszaúton halkan beszélgetett a két öreg. Néha felnevettek olyan dolgokon, ami boldoggá teszi a városi embereket. Ahogy közeledtek szülőföldjükhöz valami különös várakozás és izgalom töltötte el őket, mint közös életük kezdetén.

Már késő délután lett, mire átöltöztek és leültek a házuk előtti padra.

Egyszerű ételt ettek. Szalonnát, fehér kenyeret, harsogó paprikát és megittak egy pohár bort, ami nem volt díjnyertes ital, de saját termés. Szemük bejárta a környező hegyeket, a patakot, a gyümölcsfákat. Még együtt ültették mindahányat. Lelkükbe visszatért a csendes nyugalom. Egy félénk őzsuta jött a patakra, nagy fekete szemeit csodálkozva tárta az öregek felé. Fejét felemelte, mintha köszöntené őket.

Csendes eső kerekedett, de a szél nem szórta be a széles eresz alá, ahol ültek. Tiszta lett a levegő, mint a hegyikristály.

„Jól mondtad Apó, az a városi ricsaj nem nekünk való.” Mosolyogva egymásra néztek és dolgos kezük szemérmesen összekapcsolódott.

Öreg barátom a mese után elgondolkodott. „Mi lehet a boldogság?” Kinek ez, kinek az. Csak tudni kell, ha itt van a kezünk között, a lelkünk mélyén, a szívünkben. És elengedni nem szabad!""

Találtam valahol ezt a naív történetet, elmentettem, talán érdekes, talán nem.:-))

"Ami a "giccses" képet illeti..."

Igen, lehet, hogy neked az jön le róla, hogy felhőtlen bologság. Nekem csak egy meztelen csaj, aki úgy ugrik, ahogy az életben soha, persze hogy naplemente környékén, hogy minden infó, ami gondolkodás nélkül (ez fontos elem) a néző eszébe jut, oda legyen nyomva elé.

Ez a kép olcsó. Olcsó, mint egy csaj, aki szétteszi a lábait egy "wiszkikóláért". Nem akarja, hogy megfejtsd, nincsenek titkai, nincsenek rétegei, amiket le lehet hámozni, hogy újabb és újabb mondandója legyen neked. Instant, konzumfogyasztásra alkalmas, járatlanabb fogyasztóknak.

Persze technikai értelemben jó. Helyesen exponált, jól érvényesül a sziluett, szép alakot rajzol, szépen fodrozódik a víztükör, érdekesek a színei. (Megjegyzem, szerintem ez a kép számítógépen készült és nem tengerparton...) De semmit a világon nem ér a technikai tökély, ha a kép amúgy nem érdekes.

Nehéz dolog ezt megmagyarázni. De te foglalkozol zenével, nyilván nem a boci-boci tarkát tartod komoly műnek. Vagy a mai tömegpop termékeket (szó szerint termékek). Na, ez ugyanaz. Elképesztő, hogy pont te nem érted ezt...

A finom kis üzeneteket meg szerintem hanyagold ("Ezek után különösen elhiszem, hogy nem tudtatok dűlőre jutni a témát illetően azon az oszifős órán..."). Filozófiaóra volt, nem oszifő, és 12 éve volt, semmi köze ahhoz, hogy azóta szakmám szerint is fényképezéssel foglalkozom.

Kedves Balázs!

Valóban van benne rokonság, de én úgy vélem, az "életminőség" - szemben a boldogság érzetével - azért igencsak függ az anyagi helyzettől.

Pl. Ha nekem izületi problémáim vannak, és emiatt elég nagy fájdalmaim, az "életminőségem" emiatt bizony elég keserves.

De ha van rá pénzem, hogy kezeltessem magam különféle wellness kúrákkal (gyógyfürdő, masszázs, fizikoterápia), akkor jelentősen javulni fog az életminőségem, azáltal, hogy enyhül, vagy esetleg el is múlik a fájdalom érzésem. De ez még nem boldogság szerintem, hanem talán bevehetnénk a két fogalom közé egy harmadikat: az ELÉGEDETTSÉGET. Tehát fenti esetben a fizikai erőnlétem javulásával elégedett lettem az egészségi állapotommal.

DE! Ez anyagi lehetőségek híján nem fog bekövetkezni, azaz kínlódhatok tovább a fájdalmaimmal... Tehát az életminőségem rossz.

Továbbá:

"... nem kell feltétlenül az anyagi jólétre törekedni, mert alapvetően nem az teszi teljessé az életet." - írod.

Ez a boldogság tekintetében igaz lehet, hisz boldogság érzetet más is okozhat. Pl. egy jó könyv elolvasása, vagy egy családi esemény, vagy bármilyen személyes dolog, akár apróság is, amelyhez nem kell pénz.

Ami a "giccses" képet illeti...

Tudod, nekem, mikor az éjjel képet kerestem a témához, és ezt a képet megláttam, EZ jutott róla eszembe:

Micsoda felszabadult öröm érzés lehet a felkelő nap sugarában, és a vízben egyszerre fürdeni!

És bevallom, megütődtem azon, hogy te meg giccsesnek tituláltad...

Én nem arra gondoltam hogy szép-e vagy sem, hanem arra: FELHŐTLEN ÖRÖM (boldogság, ha úgy tetszik) ÁRAD a képből.

Nekem...

Ezek után különösen elhiszem, hogy nem tudtatok dűlőre jutni a témát illetően azon az oszifős órán...

Szerintem rokon dolog a kettő. Életminőség - boldogság. Csak te másra asszociálsz életminőséget értve. Pedig az eredeti kontextusban, ahol strazsa életminőséget említett, valójában őserdei törzsekre gondolt. És náluk az életminőség valóban nem arról szól, hogy mindenképpen új verdát kell venni, mert csakis az tesz boldoggá (stb, stb, bármelyik reklámot alapul vehetjük).

Ide vág még a Majer István emléktúra teljesítőjének észrevétele is, amiről a most megjelent interjúban beszél: hogy nem kell feltétlenül az anyagi jólétre törekedni, mert alapvetően nem az teszi teljessé az életet.

Hogy mi a boldogság, arra meg szerintem egyszerűen nem lehet válaszolni. Egyszer volt egy középsulis helyettesítős filozófiaóra, amin ez volt az egyetlen elhangzott kérdés, hogy szerintünk mi a boldogság. Nem jutottunk dűlőre. Hasonlóan, mint hogy mi a szép(ség). Ezzel viszont foglalkozik az esztétika tudománya. De ez is relatív: szerinted szép az a fotó, amit ide mellékeltél, szerintem giccs. Hordoz magában szépséget, de számomra kevés vizuális örömöt okoz. És persze ez is korszakról korszakra változik.

Vitaindítónak mindjárt hoztam is egy gyönyörű verset:

Robert Burns

JOHN ANDERSON, SZIVEM, JOHN