"Hol a boldogság mostanában?"
2011. 09. 23. 2:41
Kedveseim!
Divatos lett manapság az a kifejezés, hogy "ÉLETMINŐSÉG".
Úgy gondolom, ez így önmagában az ember számára, mint "lelkes lény"-nek, a az élete teljességéhez nem elég.
Sokkal jobban fontosabb talán számára a BOLDOGSÁG, mint életérzés megélése.
De rögtön fel is vetődik a kérdés: MI A BOLDOGSÁG?
A címadó Petőfi versrészlet ugyan nem egészen erről szól, de a lényege mégiscsak az, MI A BOLDOGSÁG A MA EMBERE SZÁMÁRA MOSTANÁBAN?
De felidézhetjük azt is, mi volt a régmúlt idők emberének, s miért nem jó az a MA emberének?
Ti hogy vélekedtek erről?
Köszönöm. Ha te mondod, hogy vízöntő, akkor az úgy is van. Hála istennek nem tudom, milyen tulajdonságai vannak, így nincs is megfelelési kényszerem...:0)
Nahát!
Egy Vízöntő!!!! Igazán illik Rád a csillagjegyed, bár tudom, Te ebben nem hiszel.
Pedig gyakran tapasztalom, hogy ugyancsak "hozod" eme jegy szülötteinek jellegzetességeit!
Hogy csak egyet mondjak:
Belső indítékai az IGAZSÁG keresése és a józan ész tisztelete.
Na, még egyet:
Olyan dolgokat is észreveszel, amelyek a legtöbb ember előtt rejtve maradnak.
Születésnapod alkalmából kívánok minden jót, és sok-sok szerencsés eseményt!:)))
Mi az, hogy sehol nincs boldogság? Én tegnap például kifejezetten boldog voltam, mert a születésnapomat ünnepeltük. Permanensen nem lehet boldognak lenni, mert az már nem az. A boldogság átmeneti. A szenvedéssel ellentétbem... Mert az lehet permanens.
Kezdetben volt a Föld bolygón a Világóceánból kiemeLkedő egyetlen szárazföld, a Pangea:
"Hol a boldogság mostanában"?
Mostanában?... SEHOL! Mert miért is?
Senki sincs megelégedve azzal a hellyel, ahol most él.... Tehát mire lehet következtetni ebből?
Boldogság majd csak akkor lesz, ha újra összenőnek a Föld golyón a szárazföldek egy darabbá, azaz a világóceánból a volt Pangea ismét egészben lesz , azaz "Pangea Proxima" lesz, és akkor szabadon jöhetnek, mehetnek az élőlények (emberek, állatok, növények, egysejtűek, mikrobák, vírusok, stb.) az egyetlen szárazföldön oda, ahová éppen kedvük tartja.
Pangea Proxima:
Csakhogy ki tudja kivárni azt a 250 milla évet?!:(((
A mostani divatos szó erre a jóllét.
Életminőség és a boldogság között helyezkedik el.
A boldogság az az anyagi és szellemi gondtalanság mellett már a lelki önfeledt állapotot is jellemzi. Általában a boldog állapot nem tartható fenn sokáig, de a jóllét, az igen.
Tudod ezekre a kérdésekre nagyon nehéz egzakt választ adni. Aki nem ismer más életet, csak azt ami éppen körülveszi, az az ember abban a közegben lehet boldog és lehet boldogtalan. A "természeti népek" valószínűleg éppen úgy bánkódnak egy kisgyermek halálán, mint mi (csak náluk jóval magasabb a csecsemő és gyermek halandóság), és valószínűleg örülnek egy sikeres vadászat, vagy kunyhó építés után... Természetesen egy viszonylag kis létszámú közösség (itt azért száznál általában kevesebb emberről beszélünk) jobban összetart, mint ahogy jobban összetart a falu népe, mint a városé. De ez meg pusztán a számok törvénye. Egy kis faluban mindenki ismer mindenkit (hogy ez azután jó e, vagy sem, az más kérdés) de egy városban, főleg egy nagyobb városban ez teljesen lehetetlen... Ott más viselkedési formák honosodnak meg. nem szükségszerűen jobbak, vagy rosszabbak, csak mások.
Hol a BOLDOGSÁG mostanában?
Például ITT:
https://www.youtube.com/watch?v=JE7Voa4XXPs&feature=youtu.be
ROMANII AU TALENT -LOREAI MOSNEGUTU Interpreteaza piesa "A million stars"
/Az imént kaptam a bátyámtól./
Mi, akik nem küszködünk tesi, lelki, tudatbeli rendellenességekkel, el se tudjuk képzelni, micsoda nagy kegyelemben részesített a természet bennünket!
Adjunk hát hálát a sorsunkért!
Eme topicban feltettem azt a kérdést is, hogy mi volt jó a régmúlt idők emberének, s miért nem jó az a MA emberének?
Nem kell messzire menni, mert rábukkantam egy cikkre, amelyben bemutatnak olyan emberközösségeket, akik még most is "természeti népnek" tekintendők, hiszen primitív körülmények között, törzsi közösségekben élnek még ma is:
http://www.nlcafe.hu/ezvan/20150117/torzsi-kulturak-kincsei/
Idéznék a cikkből:
Jimmy Nelson egy észak-angliai városkában nevelkedett, és húszévesen kezdett fotózni. 2009-ben indult el, hogy felkeressen 31 olyan törzset, amely őrzi ősi kultúráját és hagyományait, viseletét, életformáját tekintve pedig esztétikus, „jól fotózható”. A „Before They Pass Away” („Mielőtt végleg eltűnnek…”) projekt látványosan beállított, panoptikumszerű, spirituális hangulatú képei a www.beforethey.com weboldalon tekinthetők meg. Nelsonnak nincs kétsége afelől, hogy az utolsó pillanatokban örökítette meg az őshonos kultúrákat. „Bármerre mentem, az internet mindenhol két nap járásra volt – nyilatkozta nemrég egy interjúban. – Amikor az etióp törzset fotóztam, még három hétbe telt odaérni, ma már csak két nap oda az út, köszönhetően a kiépült infrastruktúrának.”
Jimmy Nelson természet-fotós:
Teljes elszigeteltségben, Amazóniában (Dél-Amerika – Argentína, Equador, Peru)
Amazónia, Új-Zéland, Pápua Új-Guinea egyes tájain számos törzs él teljes elzártságban, semmit sem tudva információs társadalomról, modern világról, abban a hiszemben, hogy rajtuk kívül nincs is más ember a Földön. Mivel a modern világ sem tud az őserdő mélyén kőkorszaki körülmények közt élő bennszülöttekről, nagy feltűnést kelt, amikor egy-egy csoportjuk egyszer csak megjelenik valamely település környékén egy szál ágyékkötőben, menekültként.
A dél-amerikai esőerdőkből tavaly például több évszázados rejtőzködését feladva került elő néhány bennszülött egy olyan törzsből, amely az Envira folyó mentén él – Brazília és Peru határán –, és mindeddig ismeretlen volt. A xatanawa emberek (így nevezték magukat) számára az őserdő túl veszélyessé vált – de nem a természetes élővilága miatt. A sötét dzsungelt, ahol folyamatosan esik, a páratartalom szinte elviselhetetlen, és millió szúnyoggal és egyéb kellemetlen állattal kell együtt élni, megszokták.
A Brazil Nemzeti Indián Alapítvány, miután talált egy tolmácsot, aki tudott a riadt bennszülöttekkel beszélni valami hasonló nyelven, cáfolta a bulvársajtóban megjelent kommentárokat, miszerint fel akarják adni eddigi életformájukat, mert az túl fáradságos. „Nem azért éltek elszigeteltségben, mert úgy akartak élni – jelentette ki egy építész-felfedező, aki sokat foglalkozott Amazónia őshonos törzseivel –, hanem mert a törzsi emlékezet szerint valahányszor a fehér ember megjelenik közöttük, nyomában a halál jár.” Számos lehetséges magyarázat röppent föl arról, miért kerestek kapcsolatot a modern világgal ezek az emberek – az első és legvalószínűbb, hogy valamilyen erőszakos cselekmény elől menekültek el.
Minek a föld a „meztelen vadaknak”?!
Brazíliában egyre erősebben hallatják a hangjukat azok, akik sajnálják a bennszülöttektől Amazónia erdeinek maradék érintetlen területeit. Az agrárlobbit hidegen hagyja, hogy a világ leghatalmasabb esőerdeje a legváltozatosabb élővilágnak ad otthont: az ismert fajok mintegy tíz százaléka él itt békében a folyamatosan vándorló bennszülöttekkel. A szójatermelők szerint, míg ők keményen dolgoznak, ezek a „meztelen vadak” csak lógatják a lábukat, majmokra vadásznak és bogyókat gyűjtögetnek. Peru területének 60 százalékát borítja esőerdő, és a 30 milliós ország lakosságának csak 5 százaléka él itt.
Az őshonos kultúrák életfeltételeit egyre inkább veszélyezteti az olaj- és gázkoncessziók terjeszkedése is: 2013-ban csak miattuk 60 százalékkal csökkent a bennszülöttek élettere. Dél-Amerika számos más országából is érkeztek olyan panaszok az Emberi Jogok Inter-amerikai Bizottságához, amelyekben óriáscégeket jelentettek fel az emberi jogok megsértése és földkisajátítások miatt. Hasonló a helyzet Afrikában, és Európa kivételével valamennyi földrészen.
Pedig az őshonos kultúrák sajátos életformájukkal komoly értékei a földi civilizációnak – a 2012-es „Rio+20 Fenntartható Fejlődés” konferencia résztvevői elismerték, hogy fenntartható gazdálkodás és alkalmazkodás tekintetében van mit tanulnunk tőlük. Az őshonos kultúrák helyzetével foglalkozó IWGIA (International Work Group for Indigenous Affairs) becslése szerint mintegy 350 millió ember tartozik a természeti népek közé. (Az IWGIA éves jelentései itt hozzáférhetők angolul.)
„Fontos megérteni, hogy nekünk, őshonos kultúráknak, nincs szükségünk »védelemre« – hangsúlyozta egy interjúban egy Nobel-békedíjas guatemalai képviselőjük. – Az egyetlen dolog, amire valóban szükségünk van, az annak az elismerése, hogy jogunk van létezni.”
.........................
Nos, nem azért tettem ezt ide, hogy menjünk vissza ilyen körülméyek közé mi is, de feltételezhető, hogy ők, az ilyen mostoha körülmények között élő emberi közösségek tagjai sem érzik magukat boldogtalanoknak, sőt!
Én úgy vélem, a civilizációban élő emberek között - bár a technikai feltételek poztívabbak -, sokkalta több a boldogtalanságot érző, mai kifejezéssel élve "lelki beteg" ember, mint a "vadak" között. Talán ők az ilyen freud-i érzést nem is ismerik, s fogalmuk sincs egy Ady féle dekadenciáról!
Kinek jobb?
Nekik, vagy nekünk?!
Lehet rajta filózgatni...
Valahogy, mikor a BOLDOGSÁG és előgedettség érzéséről esik szó, mindig eszembe jut "Az istenek a fejükre estek" c. film kis busmann embere, aki elé leesett egy arra járó repülőről egy coca colás üveg, és micsoda boldogság töltötte el, hogy ő ezt biztos az istenektől kapta...
Hát igen!
Szerencséjére a világnak, vannak még békeszerető emberek! :)
Jópofa ötlet... :0)
https://www.facebook.com/craftymorning/photos/a.1471286029781153.1073741828.1470897219820034/1833813613528391/?type=3&theater
És tisztelet a férfi Kivételeknek!
Weöres Sándor: A NŐ
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi - akár bölcs, vagy csizmavarga -
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik -
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.
Sok mindenben egyet értek veled, és azonosak a gondolataink, aminek örülök! Köszönöm a válaszodat!
Igazad van, minden emberben rejlik valami rendkívüli, egyedi, még ha esetleg ő nem is tud róla.. És éppen ezért minden ember a rejtélyek forrása, mert teljesen megismerni egy másik embert igazából nem lehet. Igaz ez saját magunkra is, mert amíg nem találkozunk egy adott helyzettel, addig nem tudjuk (legfeljebb elkézeljük, ami nem azonos azzal, amit esetleg tennénk), hogy is viselkednénk abban a helyzetben..
Számomra a dolgok ért-elme él jelentőséggel, ha ez nem is mindig jár együtt a boldogsággal, de a végén majd igen. Értelemmel teli dolgokat tenni, értelmesen élni.
(Sokszor olyanokat is meg kell tegyünk amikről, már a cselekvésükkor tudjuk az érthetetlenségét, értelmetlenségét, sajnos!)
Egy másik fórumban, nem tudom hol, de apropójaként jutott eszembe ez a szomáliai mondás: "mutass nekem egy jó embert, és én mutatok egy jobbat".
Igen, minden ember igyekszik alapjában úgy cselekedni, hogy kivívhassa az által a tiszteletet, és elismerést a kortársai felől. Én úgy gondolom, minden embernek adatott az "isteni szikra", csak nem mindenkinek sikerül, szerencse, támogatás nélkül, vagy csak elrenyhülés révén. Minden emberi sors egy könyvrevaló galaxis, mint az enyém is az, és meg is vagyon írva. Ezért is szeretek emberekkel találkozni, meghallgatni, előítélet nélkül, mert sosem tudhatjuk mi rejlik a másikban. Akárcsak egy barlang, mint aminek a zenéjét elküldtem előzőleg a Caverna Magicá-t Andreas Vollenweidertől, amit én teljesen át tudok élni, ilyetén.
Ez a link pedig azt mutatja, hogy vannak a világon olyan "könyvtárak", ahol az emberek élőben meghallgathatják egymás sorsát: https://www.facebook.com/ScienceofHappinessOfficial/photos/a.1749300505362237.1073741828.1637701433188812/1750108971948057/?type=3&theater csodálatos nem? na ezért szeretek én "találkozni"!
Végül egy kis bölcsesség, nem csak zenészeknek: https://www.facebook.com/272565626245901/photos/a.272566736245790.1073741828.272565626245901/752884634880662/?type=3&theater (szabadfordításban: a tevékenység, az maga a lét, a lét az a tevékenység maga, tedd, légy, tedd, légy, már amit ez jelent, így a végén...)
Jól mondod. Azelégedettség tartósabb, mint a boldogság... De ez így természetes..
Nagyon jól látod!
A boldogság valóban igen rövid, gyakran túlságosan is, és az elégedettséggel nem is lehet azonosan értelmezni.
Mert miért is?
Talán azért, mert a boldogság szinte mindig okoz elégedettséget is, de az elégedettség nem biztos, hogy magával hozza egyúttal a boldogságot is.
Mikor tavasszal a virágba borult kertemen végignézek, először BOLDOGSÁG ömlik át rajtam:
Lám, lám, ez mind az ÉN kezem munkájának, és a kreativitásomnak, valamint a képzelőerőmnek az összeredménye.
Micsoda boldogság nézni ezt a szépséget!
Ugyanakkor ELÉGEDETTSÉG is eltölt. A saját kezem munkája!
Aztán a boldosság elszáll, de megmarad az elégedettség... Mindaddig, míg tart a munkám eredménye... Aztán az is elszáll, ha elnyílnak a virágok, azaz "őszbe csavarodik a természet feje"...
Csak azért, hogy újraéledjen... A boldogság egy nagyon átmeneti és rövid állapot. Tartósan nem boldog az ember, legfeljebb elégedett...
"Hol a boldogság mostanában?"
Ez az a Fórum topic, amelyet 2011. szeptemberében indítottam.
Ha gondoljátok, újraéleszthetjük.
Közel féléve nem jártam ezen a fórumon...
Nadragulya írására sem reagáltam, őszintén sajnálom!
Pedig jól emlékszem, lettek volna Újévkor hozzáfűzni valóim, de egyéb teendők miatt csak tolódott a válasz, majd elfelejtődött...
Most viszont kerestem egy verset a neten, melyet meg is találtam egy általam eddig nem ismert oldalon, és a vers alatt érdekes hozzászólásra bukkantam.
Pont olyanra, amire én is gondoltam a vers kapcsán, melyet már elég régóta ismerek, éppen ezért is kerestem meg, hogy a tartalmával felhívjam a figyelmét más fórumtársaknak is egy már kellemetlenné váló, (rossz szokás szerint) személyeskedésbe átcsapó vita kapcsán egy sajátos emberi gyarlóságra: az eleve feltételezett rosszindulatú megítélésére a másiknak, anélkül, hogy megismertük volna valójában!
Igaz, úgy tűnik, ez a téma itt off...Ugyanis ennek a topicnak a témája a BOLDOGSÁG mibenlétének keresése.
De én úgy gondolom, ez összefügg azzal is, MI okozza az emberek BOLDOGTALANSÁGÁT?
Mostanában különösen kiéleződött az emberek egymáshoz való viszonya... Különösen a "névtelenség" mögé bújva a fórumokon lehet ezt látni igen szembetűnően.
Könnyebben itélkezünk általunk egyáltalán nem ismert embertársainkról, nem gondolva át (vagy ha igen, annál gonoszabb!), hogy ezzel bizony szánt-szándékkal boldogtalanságot okozunk nekik.
Először a vers:
Weöres Sándor
KI MINEK GONDOL, AZ VAGYOK ANNAK
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.
S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.
Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.
Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod:
Szemem tavában magadat látod.
Dalban is feldolgozták, Koncz Zsuzsa énekli, s egy remek képsort láthatunk híres festmények egymásba átalakulásáról benne:
http://www.youtube.com/watch?v=v9AFhLn7ynU
Az említett weboldalon ez volt a kérdés:
Mi a mondanivalója Weöres Sándor versének?
http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__egyeb-kerdesek__582206-mi-a-mondanivaloja-weores-sandor-ki-minek-gondol-az-vagyok-annak-cimu-versene
A három beérkező válaszból javarészt ezzel értettem egyet:
"Talán, hogy ahol előítélet van, ott nincs megismerés, nincs szeretet. Hogy senkit sem ismerhetsz meg igazi önvalójában, csak a saját szemüvegeden keresztül. De akárhogy is látod a másikat, az magadról is ad egy képet, viszont nem változtatja meg az ő igazi lényegét, legfeljebb a hozzád való viszonyát."
Nos, igen...
Ahol előítélet van, ott valóban nincs megismerési szándék sem, s ily módon szó sem lehet szeretetről sem.
Nagyanyámnak volt egy mondása (hol volt akkor még az internet? Még gondolatban sem!):
"Ha nem kedvelsz valakit, ismerd meg jobban!"
Ebben lehet valami. De én úgy gondolom, ahhoz szükséges a JÓSZÁNDÉKÚ odafigyelés is a másikra.
Mert nem mindegy, hogy befogadó érzésekkel beszélgetünk valakivel, vagy eleve elutasítóan.
Tehát fontos az őszinte érdeklődés! Az OBJEKTIVITÁS! Enélkül nem megy, s bizony, ez a legnehezebb dolog.
Ismerjük a jelenséget: "Kellemesen csalódtam benned!"
Vagy éppen fordítva: "Csalódtam benned, nem ilyennek ismertelek!"
Azaz MÁSNAK képzeltük, mint amilyen valójában.
Ahogy a hozzászóló írta: "... senkit sem ismerhetsz meg igazi önvalójában, csak a saját szemüvegeden keresztül."
És ahogy Voltaire mondta egykoron:
"Akinek látszunk, arról mindenki ítélhet, de amilyenek valóban vagyunk, arról senki sem."
A vershez visszatérve:
Sok mindenben igaza van a költőnek, de én nem mindenben értek vele egyet. Mert a fentiekre gondolva úgy vélem, előfordul bizony, hogy a tükör is lehet torz...
S ne feledkezzünk meg még egy fontos dologról: az ŐSZINTESÉGRŐ!
A természetes viselkedésről!
Na ez az, ami ebben a digitális világban nem megy, mert mindenki leginkább egyfajta szerepet játszik, jobban, mint valaha!