"Hol a boldogság mostanában?"

Pannonhalma.. Nos ez is az egyik nevezetesség, ahol sohasem jártam. A családban mindenki volt, csak én nem. De ha egyszer úgy alakul, akkor elmegyek, mert már annyit hallottam róla.

Én szeretem a levendula illatát, de olyan töménységben nem, mint amilyen levendula olajat Pannonhalmán lehet kapni a szerzetesektől. Mikor voltam a lányomék osztálykirándulásakor ott, mint kísérő szülő, vettünk, de magunkra nem használtuk, túl erős volt az én érzékeny bőrömnek, így csak a szekrénybe használtuk a molyok ellen, levendulával átitatott vattát raktunk a gyapjú holmit tartalmazó szekrények aljába, és használt is.


https://hu.wikipedia.org/wiki/Pannonhalma

A híres könyvtár képe:

Érdekes, hogy a molyok nem szeretik az illatát... Meg a lányom se... Amúgy az ilyen "luxus" dolgokon két dolog látszódhat. Az egyik, hogy van pénz, de nincs ízlés (illetve az ami van, az rossz), a másik, hogy van ízlés és emiatt azután nem is tűnik olyan drágának.... (pedig az)

Köszi! Én is jót vihogtam rajta, mikor hallottam.
Ahhoz már nem volt pofájuk, hogy lefotózzák, és közzétegyék a neten, így képet nem tudtam hozni róla...
Pedig milyen jól mutatott volna, főleg, ha LILA mosdókagylóban lett volna az a fehér csipke!:DDD
De képzeld, lila fürdőszoba fotót sikerült találnom:


Háááááááttt... mit nem adnék, ha egy ilyen fürdőszobában CSAK EGYSZER ... csak egyszer megfürödhetnék! :P:P:P
Levendula habfürdővel természetesen! ;o)

Feladom, bár olyat tudok, hogy automata mosógépet vettek, vizvezeték meg nem volt... De a tied tényleg veri a többit... :0)

Na, igen...
"A Világegyetem és az emberi hülyeség végtelen, bár az előbbiben nem vagyok biztos!" - valahogy így mondá Einstein.

És milyen igaza volt!:DDD

Én meg olyat hallottam, volt olyan falu, hogy emeletes fürdőszobás háza volt gazdagéknak, csak éppen a vizet nyomós kútról hordták be az utcáról, így a fürdőszobában odafönt a mosdókagylóban csipketerítő volt!>o)
Na erre varrjál gombot!:DDD

Hát hiszen voltam én is olyan lakásban, ahol a fotelba le se lehetett ülni, mert "összegyűrődik a csipke". A család éd mi vendégek így székeken és hokedlin ücsörögtünk, de igaz, csak negyedóráig, mert "sürgős dolgunk" volt...

Na igen, nagy divat volt a fotelok háttámlájára is csipketerítőket rakni. Egyszer egy nálunk járt vendégnek kifelé menetekor vettük észre a hugival, hogy a hátára tapadt a csipketerítő, és nevetve kértük, álljon meg egy pillanatra, s levettük a zakójáról a terítőt. Na, volt nagy nevetés, mit szóltak volna az utcán az emberek?!:DDD
Sajnos, nem találtam ilyen képet, azaz fotelon csipkét. Biztos olyan "zsenánt" lenne feltenni a netre ilyen giccses fotót, még az "elrettentés" céljából is!:(((
Azonban ez már itt szerintem MÁNIA:
 
Az ilyesmire is illik a mondás: "Kevesebb TÖBB lett volna!

Szent ég! Még a csilláron is csipke!:(((
Én itt biztos nem tudnék nyugodtan aludni, nehogy összegyűrjek valamit! :(((
Nem otthonos, az biztos!
A kislányom azt mondta az ilyenre:
- Anyu! Ez NEM "kuckós"! Én itt biztos sírnék!:(((

"Hol a boldogság mostanában?"
Itt nem, az biztos!:P

Bizony... Én ma sem szeretek úgy tévét nézni, hogy ne világítson valami lámpa. Amúgy ennek az az oka, hogy ha sötétben nézed a képernyőt,vagy a monitort, akkor csak arra koncentrál a szemed és hamar kifárad. A villódzás persze ma már nem igaz, de akkor az is igaz volt, valamit a háttérfény segített... Úgyhogy ez a megoldás valóban hasznos volt. Nálunk csak mindenféle terítők készültek horgolással, akkor ez divat volt, ma már szekrényben vannak, emléknek...

Azt csodálom és tisztelem Benned, hogy férfi létedre egyáltalán hozzáfogtál a kézimunkázáshoz!:)))
Igaz, mikor a kislányom iskolás volt, ún. "politechnika órán" a fiúk is kézimunkáztak és a lányoknak is kellett barkácsolni, pl. éjjeli olvasólámpát fabrikálni, még most is megvan! :)))
Egy időben ugyanis divat volt a TV-k mögé rakni ely bekapcsolt kislámpát, állítólag nem rontotta annyira a villodzó tv fénye a szemet, ezért oda állítottuk, az ágyunk fölött ugyanis két karos "velencei csillár" van, az ötágú mennyezeti lámpa testvére.

Arra viszont emlékszem, hogy édesanyánk fehér, és nagyon vékony horgolófonalakat használt a horgoláshoz. Szét néztem a neten, de nem találtam olyan márkát, amiből ő horgolt gyerekkoromban. Egyedül a Honleány nevű fonal volt ismerős márka, de ő VÉKONY fonalakat használt, az meg vastag... Úgyhogy nemtom!:(((
Pedig ahol én születtem, a déli szomszédainknál annó, a 6 szobás lakás legalább 3 szobájában az őáltala horgolt függönyök voltak. Mikor hazajöttünk (a visszacsatoláskor a határlezárás előtt), a volt szomszédasszonya írta, hogy mindenünket elhordtak az "ottani anyaországbeli népek", és aki az anyám függönyét is képes volt az ablakára feltenni, az ottmaradt magyarok leveszekedték róla, mondván: Nem restelli magát, hogy tud idegen tollakkal ékeskedni!:P
Hát igen, elég zavaros idők voltak azok a háborús évek, és szerintem ma sincs békesség a nemzetiségek között.

Én sajnos nem jutottam el a terítőig. Mert meg kell mondjam őszintén, iszonyatosan úntam. Kis vacakokat horgoltam, hímezni is megtanultam (azt már jobb eredménnyel), de őszintén szólva ezeket se élveztem igazán. Valahogy nem ment, és az eredménynek se tudtam úgy örülni...

Érdekes, én pont fordítva voltam ezzel! Kötni jól tudtam, horgolni viszont nem! Valahogy mindig "kalap" lett belőle köralakú terítőcske helyett, úgyhogy fel is hagytam vele. Pedig nagyon tetszenek a horgolt kézimunkák, főleg, ha alakzatok, pl. tojás.
Azok különösen tetszenek, amelyek belül üresek, azaz nincs bennük tojás:



Ezek is szépek, de az áttört szebb szerintem.
Itt vannak a terítők is:





Rengeteg sok szép minta van, de ennyi elég egyenlőre...
Egyébként is nagyon rontotta a szemem, így szükségszerű volt abbahagynom...

Nagyapáméknál is gerendás és deszkás plafon volt. Mondjuk az nagyon tetszett... Kifejezetten szép, sötétbarna gerendák és deszkák voltak. Hímezni meg én is tudtam, meg horgolni is. Kötni viszont nem, képtelen voltam megtanulni.

Ismerem a vert falat is, itt a szomszéd faluban (Dorogtól 15 perc busszal) laktak a férjem szülei, nekik pont ilyen házuk volt, amilyet leírtál. És a mennyezet is gerendás volt, nem stukatóros. Nekünk már modernebb házunk volt, vályogból, és tapasszal, de már színes falakkal, stukatóros mennyezettel, padlósan. Igaz, a padlót vikszeltük, azaz időnként anyánk befestette valami sárgás színű "padló beeresztő" folyadékkal, amit aztán bekentünk büdös TANGÓ nevű tégelyben lévő pasztával, majd a lábunkra húztunk, mint egy papucsot egy-egy padlókefét, és fényesre csuszoltuk. Mi persze a hugival ezt vidáman, táncolva csináltuk. Hát bizony előfordult, hogy olyan fényesre sikerült, hogy időnként el is estünk rajta!:(((
A falakon családi fényképek voltak, és a hálóban a szülői ágy felett az elmaradhatatlan szentkép a Szent családról (Mária és Szent József ács szekercével, és mellette a kis Jézuska). A szobákban már 5 ágú csillárok világítottak.
Ma úgy nevezném: polgári lakás, vidéken, a Nagykunságban, Szolnok megyében. 
Hogy boldogok voltunk-e ott az 50-es években?
Minden bizonnyal. Mi hárman testvérek szerettük egymást (néha a hugival összekaptunk, de a bátyussal soha!), jól tanultunk, anyánk szépen foglalkozott velünk. Pl. 56 őszén, mikor kijárási tilalom volt, és nem mehettünk iskolába sem, megtanított bennünket lányokat hímezni, mindenféle hímzést, öltésfélét megtanultunk. Varrtunk terítőket, párnákat, kalocsait, matyót, sárközit, írásost, stb.
Itt egy szép párna:

Kalotaszegi írásos párna.

Azonban mindennek vége szakad egyszer! Már régóta nem varrok, mert sajnos rontja a szemet, és már nem látok olyan jól, nem rontom a szemem vele.
Inkább olvasok, na és... internetezek, ugyebár.

Tudom, hogy hogy tapasztani kell és nem vakolni. Hiszen nagyapámék háza vert falú volt, ami még a vályognál is régebbi építőanyag. A földes padlóhoz (de a tapasztáshoz is) ott tehéntrágyát használtak. És természetesen nem volt festve, csak meszelve, kívül, belül... Jóval később hallottam, hogy vannak, akik díszítik a falat, de nekem annyira nem tetszett, mint a fehér. Ja igen. És volt még a konyhában a láda felett egy feliratos hímzett izé. Általában valamai elmés mondással és kék színben. No meg volt egy nagy ingaóra, és két szentkép... Bizony... Egyéb dísz nem volt a szobákban sem (hazudok, ott kereszt is volt)

A kokszot is ismertük, ha jól tudom, kevés szén volt kokszosításra alkalmas. Nagy ritkán vett is anyánk, mert elég ERŐS építésű (kétaknás, azt mondták a felnőttek) maszek által készített kályhánk volt a nagy szobában, kicsike és szép, nikkeles volt a sarka és a teteje, ami ritkaság volt akkoriban, ugyanis magáé a készítőé volt valamikor, de elhalálozásakor a nej eladta, így jutottunk hozzá. Bírta a kokszot is, csak nem állandóra... Az alsó ajtaján, ami dupla falú volt, a közepén volt egy elzárható valami kerek lyukakkal, és ha elfordítottuk, a lyukak csak úgy morogtak! El is neveztük Morgósnak! :)))
Képes volt két szobát is befűteni az a pici kályha, így anyánk hálószobáját is azzal fűtöttük Kunszentmártonban. Délután anyám kinyitotta a háló ajtaját, és annyi meleg, ami átment, elég volt aludni...
Igaz, nekünk ott vályog házunk volt, sorház, azaz falszomszéd volt mindkét oldalon, és a plafon meg szintén jó vaskosra volt tapasztva (ha tudod, miről beszélek: ugyanis a vályogból épített házakon nem malter volt, hanem sárból tapasz.) És ez volt vagy meszelve, vagy festve. A miénk festve volt. A gyerekszoba almazöld volt, a háló sárga, az ebéblő-szalon (itt volt a nagy zongorám is!) pedig drapp, és le volt hengerezve mintás gumihengerrel, nagyon szép volt! Édesanyám női szabó létére még ehhez is értett, eltanlta a szobafestőtől!:)))

Szobabelső a 60-as évek elején:

Hasonló volt, de mégis más. Pl. nem volt cserépkályhánk, se dohányzó asztalunk, helyette kinyitható nagy ebédlő asztal kárpitos székekkel.


Vályogfal és tapasz:
A múltkor Borbás Marcsi Gasztroangyal c. műsorában még tapaszt is taposott! Bizony, bizony, volt benne lószar is! Kellett kötőanyagnak. Gondolom én, valami olyan szerepet töltött be, mint a malterban a cement, vagy mint a kínaiaknál a "fecskefészek erőlevesben" az a váladék, amit a fecskék bocsájtottak ki magukból és ami miatt imádja a francia konyha...   
Ha kell a receptje, betehetem az ételes-receptes topicba. Benne van a Gundel főséfjének a receptes könyvében, ami megvan nekem.

Hát én olyanról csak hallottam, meg a tőzegről is. Amit ismertem, az a már emlegetett lignit, a barnaszén, mert később az is volt, aztán volt igazi fekete szenünk is tán egyszer (hogy honnét szerezték a szüleim, nem tudom), no meg egy ismerősünknél koksz, ami persze már művi úton előállított "szén". Ahhoz speciális, úgynevezett kokszkályha kellett, mert a rendes kályha semmi idős alatt szétégett...

Lignittel édesanyánk is fűtött, jobb szerette a köves szénnél...
És még tudod, mivel fűtött? Széniszappal!
Az olyan csillogó fekete POR volt, és beleöntötte egy rossz régi lavórba, s vízzel megöntözve szeneskanállal nagy galuskákat formázott belőle, és azokat tette a tűzre. Nagyon jó meleget adott, mert alaposan átizzott az a széngaluska. Hamuja meg kevés volt, az is porszerű.
Nagy hegyekben álltak a tüzép telepeken no meg a vasútállomások teher rakodó pályaudvarain.

Mi meg, amíg szénnel fűtöttünk, lignittel tettük. Az meg tényleg elég rossz minőségű szén volt, de a cserépkályhába elment, mert ugye nem apró, hanem jó nagy darabokban volt. Néha baltával kellett szétverni, hogy beférjen a kályhába... 

A lábam nekem is nagyon tud fázni!
És képzeld el, mikor gyerekkoromban még nem volt bundás belsejű cipő, csizma, hogy fáztunk, és nem volt csúszásgátló talpuk sem. Képzelheted, a fűzős,  sima bőrtalpú magasszárú cipőkben gyakran hogy kivágtuk a dupla luccot, ha jeges volt az út!:(((
Nekem az ónos eső a rémálmom télen, még most is!:(((
És az autósoknak is. Emlékszem, még a lovaknak is problémát okozott a fémpatkó miatt!
Szerencse, hogy a lovas korszakban még szénnel tüzeltek az emberek, és volt hamu, amit az úttestre szórtak, hogy tudjon menni a vasabroncsos kerekű szekér...
Mikor átköltöztünk Debrecenbe faluról, megtudtuk azt is, mi az a SZMOG!
A belvárosban rémes volt a levegő a sűrű széngáztól, mert mindenki szénnel fűtött, ráadásul Alföldön elég rossz minőségű szenet lehetett kapni, először IGAZI jó szenet akkor láttam, mikor a férjem menyassonya lettem a 60-as évek közepén, és meglátogattam őket, Dorog mellett laktak egy kis faluban.
A szenes kannájukban mikor megláttam azt a fekete, kagylósan tört fényes fekete széndarabokat, elámulva kérdeztem, ez micsoda?
- Szén! - mondták. 
- Ez? Ilyen fekete? Nálunk tele van kővel, és szürke!
- Tényleg? - kérdezte az após jelölt. - Hisz az tele volt akkor meddővel! És volt képük eladni szén árban?! Nem is értem, mire van nálunk Dorogon a szénosztályzó?! Mit csinálnak ott, ha ilyen vacak szénnel árasztják el az országot?!

Hát igen.... Mi Alföldön a "Dorogi diószenet" csak hírből ismertük! Bizony!
Gyakran több hamut szedtünk ki a kályhákból, mint amennyi szenet beraktunk, olyan palás volt, amit szénként vettünk drága pénzen!:((((

https://hu.wikipedia.org/wiki/Dorog_sz%C3%A9nb%C3%A1ny%C3%A1szata
Dorog szénbáyászata