1. Hír

Mikor fogalmazódott meg benned a túra gondolata? Mióta tervezted az utat?

Évek óta, szép lassan érlelődött bennem a dolog: az első szikra 2009-ben ért, egy balatoni kerékpártúrát szervezgetve találtam rá Harkányi Árpi blogjára, aki akkor épp Nordkapp-ba tekert 100 nap alatt. Gondolataim nekem is szárnyalni kezdtek, s elkezdtem keresni a hasonló irodalmakat. Így akadt kezembe Bujna Zoltán könyve a Vámbéry Ármin expedíciójáról. Mivel régen szerettem volna valami módon emléket állítani cserkészcsapatunk névadójának, Majer Istvánnak, már össze is állt a kép!

Mi a kapcsolatod Majer Istvánnal, hogy az ő nyomát követed Európa-szertre, az ő nevét viseli a túra?

Majer István neve nem ismeretlen községünkben, munkásságáról mégis keveset tudunk. Jómagam is csupán annyit tudtam, hogy községünk tanítója és plébánosa volt, a helyiek tisztelték, szerették, ezért is viseli cserkészcsapatunk a nevét. Mikor azonban elkerültem Esztergomba az egyetemre tudatosult bennem az ő nagysága.

Kiktől kaptál segítséget? Könnyű volt támogatókat, segítőket találni?

Támogatók keresése mindig is nagyon nehéz feladat, de szerencsésnek mondhatom magam, mivel nagyon sokan mellém álltak. Persze ezt ha a számok tükrében nézzük, elsőre nem olyan kecsegtető, hisz a cca. 100 felkeresésből, csupán 20 % jelzett vissza, de abból a fele támogatott valamilyen úton módon: felszereléssel, árengedményekkel. Nélkülük sokkal nehezebb lett volna ezt a túrát véghez vinni, amit ezúton is köszönök nekik! A legtöbb és legnagyobb támogatást a Kürti önkormányzattól kaptam. Az elejétől fogva mellém álltak, és segítették a terveim megvalósítását. Az pedig, hogy egy kerékpárgyártó cégtől egy komplett kerékpárt, egy túrabolttól pedig egy nagyszerű sátrat kaptam ajándékba, nagyon nagy megkönnyebbülést jelentett számomra. Az élő nyomkövetés pedig már csak hab volt a tortán!

Az úton segítőkészek voltak az emberek? Van akivel tartani fogod a kapcsolatot a jövőben is?

Az út során rengeteg rendes és jóakaratú emberrel találkoztam. Két hónapig tekertem egyedül, s szerintem ebben az a legjobb, hogy rá voltam kényszerítve a "nyitásra", hogy beszélgessek, tapasztaljak. Több olyan emberrel is találkoztam, akivel még mindig levelezünk.

Voltak mélypontok az út során? Ilyenkor mi motivált?

Arra számítottam, hogy még az első héten elérem azt a bizonyos holtpontot, amiről sok túrázó mesél. De mivel fizikailag nagyon jól fel voltam készülve, és mivel az első két hétben olyan jó sorom volt, hogy csupán kb. négyszer állítottam fel a sátramat, a várt fáradság nem érkezett. A "jó sorom volt" alatt azt értem, hogy mind a saját ismeretségemnek, mind pedig a cserkésztestvéreimnek köszönhetően mindig tető alatt, ágyban aludtam. Az első amolyan kritikusabb pont Olaszországban ért (tehát a svájci hágókon is szinte "fütyörészve" hajtottam át a 60 kilós bringával). Róma előtt egy nappal nagyon nagy volt a hőség, valamivel elrontottam a gyomrom, elhagytam azt a kis derékaljat, amire le szoktam csücsülni... és még a Rómába vezető utat sem találtam, ami valljuk be, elég abszurd. Kezdtem elveszteni a türelmemet, de aztán megálltam, s megkérdeztem magamtól: "Tomi! Mi a fenét idegeskedsz?! A legjobb sorod van mostanság! Mennyi embernek van sokkal nagyobb gondja-baja, mégsem morcos. Higgadj le szépen, és menj tovább!" Természetesen a feladásról SOHA még csak egy kósza gondolatom sem támadt.

Olvastad útközben a visszajelzéseket az interneten?

Amennyire csak tudtam, azért követtem a kommentárokat, amelyek mindig jó érzéssel töltöttek el, de a legnagyszerűbbek azok az sms-ek voltak, amit a nyomkövetőmnek hála írtak a barátaim. Például amikor az Alpokban hágóztam, vagy amikor látták, hogy lassan éjfél, és én még mindig tekerek, mert el akartam érni a tengert.

Az utazásoddal szeretted volna felhívni valamire a figyelmet, vagy ez egy önmagadnak szóló "zarándoklat" volt?

Önmagam megismerése, saját határaim feszegetése, más kultúrák megismerése, hisz ezáltal többek lehetünk. De nem titkolt célom egy kicsit a helyi fiatalok példaképévé válni ezáltal. Szerettem volna megmutatni nekik, hogy amit nagyon akarunk, azt el tudjuk érni. Hisz az álmok arra vannak, hogy megvalósítsuk őket! S mindezt Majer István emlékének szentelve.

Sikerült kulturális különbséget észrevenni a tizenegy országban élő emberek közt?

Természetesen rengeteg különbség van a kultúrákban. Ez megmutatkozik a tájban, a gasztronómiában, az építkezési stílusokban, illetve hát leginkább az emberekben. Persze én mindig is pozitívan álltam a dolgokhoz, de most a túra után azt mondhatom: az emberek tulajdonképpen jók.

Most, hogy hazaértél, mit fogsz csinálni, mihez kezdesz a hétköznapokban?

Nagyon nehéz visszaszokni a "normális életbe". De nem akarok belekerülni a mókuskerékbe! Természetesen dolgozni fogok, de nem az anyagi jólét az elsődleges célom. A lelki gazdagság sokkal nagyobb érték! A "csupán" három hónapos túrám során annyit tapasztaltam, amit egy otthon ülő talán még három év alatt sem. Sokat tanultam, ezáltal sokat is változtam szerintem. Ezentúl bátrabban vágok bele a dolgokba, magabiztosabb lettem.

Tervezel-e újabb túrát Majer István nyomdokain? Esetleg, hogy könyv formájában is megemlékezel az utadról?

Majer István üzenete: "...mert az utazás az embert érleli,sok oldaluvá köszörüli, hidjétek, az felséges, ha az ember egy időre minden baját otthon hagyja s külföldön kiszellőzteti magát, elméje kiderül és szíve fogékonyabbá lesz minden örömre."

Tehát lesz túra jövőre is! Mivel István bácsi neves grafikus és rézmetsző is volt, több ízben járt Párizsban világkiállításon. Tehát az uticél jövőre Párizs, az útvonal viszont még a jövő zenéje. Amint sikerül feldolgoznom a rengeteg élményt, akár egy könyv megírását is elképzelhetőnek tartom.

***

Tamás Szeptember 30-án a kürti faluházban élménybeszámolót tart - A 6800 km-es utazás élményei képekkel, videókkal, kiállítással.

• Videók az utazásról
• Az emléktúra honlapja