1. Hír

Akinek szeme van, látja, hogy ennek a megnyugvásnak, s az azt követő építőmunkának kik is a megrögzött ellenségei. Mutassunk rájuk a nép nyelvén, ahogy Esztergom történelmi utcáinak mai koptatói nevezik őket, „a bajkeverő tizek”. Vagy tizenegyek, akik legszívesebben ismét elővennék az ősi fenyítő eszközt, a derest, vagy nyársra húznák, kardélre hánynák a jogaikkal élni kívánókat, s a meglévő erejükön és energiájukon túl teljesítőket. Nem idézem a város történelmét, amely egybeforrt Hazánk történelmével. Pusztítások, rombolások és újjáépítések követték egymást, számolatlanul. De mindig sikerült a talpra állás.

Esztergomban most éppen a rombolók, az eszeveszett bajkeverők ülik győzedelmesnek hitt torukat. Mit nekik város, mit nekik hagyomány, mit nekik a tisztes megélhetésre vágyó harmincezer lélek, akik ismét otthonuknak kívánják tekinteni ezt a múltjában és látványában fenséges várost. Mert Esztergomban megint háború dúl. Olykor csendes, olykor fojtogató, de mindenképpen kíméletlen, és csak pusztítást hozó, ármánykodó és cselszövő szembe fordulás. Gyűlölt alakoskodások és alattomosságok kíséretében.

Ez ma Esztergom, egy bizonyos szinten. Nem a tisztességes szembenézés a választott harcmodor, hanem a tisztességtelen hátbatámadások kerülnek elő a „fegyverarzenálból”. Ez a mostani, idegfeszítő és erőket felemésztő „kardcsörtetés”, előre megtervezett és ráadásul sunyi, elfogadhatatlan. S ilyen „fegyvercsörgések” közepette, ilyen mérhetetlen hatalomvágy mellett nem számít a normális emberi élet. Csak egy a fontos, zűrzavar legyen, hogy az elmúlt időszak közvetlen hatalmasainak kártételei, bűnei, minél felismerhetetlenebbek legyenek. A becsületesre vetüljön a becstelenség nyomasztó és sötét árnyéka, miközben a becstelen a saját megdicsőülését hirdeti.

De azt nem hiszem el, hogy a tizek vagy tizenegyek egyike sem vallja be, legalább titkon, önmagának, hogy ki is itt az igazi kártevő? Hogy kiknek a kártételei miatt lesznek kiszolgáltatottak azok, akik élete rájuk bízatott. Mert itt, és ezt jó lenne figyelembe venni, nem arról van ám szó, hogy ki győzi le, akár cselszövések árán is, a tisztátalanokkal viaskodót, hanem arról, hogy a nemtelen támadások mögött emberi életek vannak. Egy nem is akármilyen város és lakói élete.

Bizonyára nehéz lehet azzal a tudattal élni, hogy egy város lakóinak hátára 26 milliárdos tartozás szinte vonszolhatatlan nehezékeit pakoltam rá. S közben azt elhitetni, a szándék legalábbis ez, hogy nem ez a képtelen és fékeveszett rombolás, pazarlás, felelőtlen gazdálkodás a mai bajok eredője, azt állítani, hogy minden bűnök forrása a rendet közel egy éve akaró, nem hatalommániás, de a város lakóiért felelősségét vállaló, a kiszolgáltatottságában is erkölcsi fölényben lévő, általam rendkívül tisztelt mostani városvezető, aki hatalmas ellenszélben, töretlenül megy előre. Egy hadsereg nélküli tábornok ő, aki, mint a mesében a legkisebb királyfi, azaz, esetünkben, a legkisebb királylány, egymagában kénytelen a tűzokádó, tízfejű sárkánnyal szembe szállni. Akinek erkölcseire jellemző, hogy nem a pusztító sárkány tíz fejét akarja lekaszabolni, hanem rávenni a fenevadat arra, hogy térjen végre észre. Hogy rádöbbenjen, nem az ö hatalma a fontos, hanem az emberek nyugalma, megélhetése, és tiszta hite. Aki hitet akar sugározni ezzel az életet emésztő hitetlenséggel szemben.

Persze, tudom én, a szelíd mosolyával harcoló erkölcsi fölényben lévő, nem az esztergomi tizekkel vívja, sokszor kilátástalannak tűnő harcát. Ő egy sokkal nagyobb hatalmassággal menetel szembe. Egy olyan országvezetővel, aki nem tűri el, ha nemet mondanak neki. Ha szembe szegülnek vele. Aki, mert valami ragadt rá jól neveltségből, az ország szentélyében enyhe főbiccentéssel észrevételezi a tűzokádó sárkánnyal szembe szállót, ám én tudom, ez csak üres formalitás, játék a kameráknak, játék az emberrel, játék azokkal, akiknek díszpolgári címét elfogadta.

Ez az ember soha nem tud veszíteni. Ez az ember azt is tudja, ha mindenre fény derülne, akkor, ott a Duna felsőbb folyásánál, a hazai keresztény hit fővárosában, napvilágot láthatna az is, hogy mi is lett az eltékozolt milliárdok sorsa.

Hát, ezért segít. Hallgatásával is. Ezért nem villan fel benne a felelősség legkisebb szikrája sem. Hiszen ő felelős ezért a százezerszeresen megszorongatott Hazáért, annak minden egyes országlakójáért.  Azokért, akik most, mert félre vezették , vagy mert félelemben tartják őket, a csöndet választották.

De tudni kell mindenkinek, a csöndből egyszer hatalmas robbanás keletkezhet. Ez a nép már számtalanszor emelte magasba, korábban évtizedekig lehajtott fejét, s tett csoda dolgokat.

De most hallgat, s ezt a mai küzdőknek nehéz elviselni. Az egyedül vagyok érzése sokszor elviselhetetlen.

S növeli a bajt, hogy azok a sokat emlegetett tizek nagyon jól tudják, hogy a mostani hatalmasok, mert minden korábban elkövetett vétket titokban akarnak tartani, mellettük állnak.

A tizeknek azonban nem árt tudni, ez tapasztalat, hogy a csillagok állása változó. S ha a magas uraságok egyszer úgy gondolják, hogy már nincs szükségük rájuk, a porba hullanak ők is. De akkor már a megszégyenülés legkitaszítottabb formáját kell megtapasztalniuk.

Az ellenszéllel szembe fordulóknak, a haza oltárán életük szeletkéit feláldozóknak egy erdélyi költő, Áprily Lajos szavaival üzenek:

És mégis- ne remegj:/ lélek van veled/ nem maradsz egyedül.”

Lakatos Pál