A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kiírta a pályázatot az M10 gyorsforgalmi út Budapest-Kesztölc közötti szakasz 2x2 sávos autóútként történő előkészítéséhez kapcsolódó környezetvédelmi engedélyezési eljáráshoz szükséges dokumentumok elkészítésére - közölte a társaság.
A feladat a jogerős és végrehajtható környezetvédelmi engedély megszerzése, és a közúti biztonsági hatásvizsgálat elkészítése. Az M10 gyorsforgalmi út Budapest-Kesztölc közötti szakaszát 2x2 sávos kialakítással kell tervezni. A tervezendő szakasz hossza - a nyomvonal-változatoktól függően - mintegy 23 kilométer.
A kezdőpontja Budapesten, az M0 csomóponti rendszere (a tervezett ürömi körforgalmi csomópont), a végpontja pedig a 117. jelű út kesztölci, ugyancsak tervezett csomópontja. A terveket több nyomvonal-változatra is el kell készíteni. A tervezés során nagyobb műtárgyak (viadukt, alagút) tervezése is szükségessé válhat.
A környezetvédelmi engedélyezési eljáráshoz szükséges dokumentumok között a tervezőnek el kell készítenie az előzetes konzultációs dokumentációt, a Natura 2000 hatásbecslés dokumentációját és környezeti hatástanulmányt is. Ugyancsak a tervező feladata a műszaki tanulmányterv, a területrendezési terv-tanulmány, a kormányrendeletben történő nyomvonal kihirdetéséhez szükséges dokumentáció, valamint a közúti biztonsági hatásvizsgálat elkészítése is.
Az ajánlattételi határidő szeptember 28. Az eredményhirdetés tervezett időpontja október 27., míg a szerződéskötésé november 7.
Ez a bizonyos Völner egyébként igen jó arc. Nem tudom, mit keres a Fideszben, de fényévekre van a mainstream narancsideologistáktól. Gondolom, ha már túl jól fogja végezni a munkáját, majd őt is kitessékelik a kispadra, ahogy ez lenni szokott. Mert elég jól csinálja azt, amit, kár lenne érte. Esetleg lobbizhatnak az esztergomiak, hogy költözzön inkább oda :D
Jaaaaaaaaaaa, M1s is ezt mondta sokmindenre....
Na ez a része viszont nem érdekel a dolognak, ha tényleg megépül és 30 perc alatt bent lehet az ember Óbudán.
A KÖZGÉP majd megépíti......
Pilisvörösvár, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Leányvár. 4 település, amin keresztül megszűnhet a tranzitforgalom.
Szélesebb út, több autó, nagyobb dugó, de pontosan tudom nagy szükség van erre az útra. A térség közlekedési gondjait szerintem a jól működő vasút tudja csak megoldani hosszútávon és környezetbarát módon.
Attól tartok, hogy ez Völner államtitkár úr munkáját kell, hogy dícsérje. Esztergom szerencséje, hogy neki és a nyergesújfalui választóinak fontos ez az út. Ha a mi országgyűlési képviselőnkön múlna, nem hiszem, hogy ebben az évszázadban elkezdenék a munkát.
Nem lesz most gond a levegő munkacsoporttal, Vikike megmondja nekik, pofabe kell az út, hogy tompika eltudja mondani látjátok én mondtam, ha maradok minden van. De így is elintéztem de mostmár megint én leszek hatalmon értettétek!!!!
Hamar? Kihagytál két kulcsszót: Levegő Munkacsoport. Majd ők szokás szerint keresztbetesznek, és évekig nem lesz belőle semmi.
2030-ra ígérhetnék én is bármit,addig még sok víz folyik le a Dunán.
Szerintem megépül. Hamar. Le lettek írva a kulcsszavak: viadukt, alagút, 2x2 sáv. Én még kettőt hozzátennék: Közgép, Strabag. :)
Nem, nem! 2030. szeptember 31. (31., mint a Mária Valéria Hotel április 31.-e...)
Az elkerülőút átadásának ideje: 2030.szeptember 01. :-)