1. Hír

Tisztázzuk egyszer és mindenkorra: ezek az emberek, mármint a frakció tagjai nem képviselők. Ezekkel nem lehet semmit kezdeni. Ezek nem akarnak megegyezni, vagy a város érdekében együttműködni. Ezek nem akarnak mást, mint mentálisan, fizikálisan megsemmisíteni egy nőt. Attól meg hogy nem megy, csak felpaprikázódnak, és emberi mivoltuk utolsó máza is lehámlik róluk. A 10 képviselőnek (a nagy karmester utasítására) 11 órán keresztül nem volt más tervük, mint kikészíteni Tétényi Évát, nem mellesleg Stámusz Andrea és Batyikné Csőke Ágnes is kapott hideget-meleget – nyílván csak a város érdekében. Majd amikor a bíróságon állunk, - mert hogy feljelentenek, az biztos, gyáva embernek nincs más menedéke – akkor és ott eldöntöm, mennyire akarok egy olyan ország polgára lenni, ahol a közerkölcs eltűri az ilyen politikusbőrbe  bújtatott zsoldosok mocskos és tűrhetetlen kommunikációját. Ha majd a bíróság esetleg úgy dönt, hogy nekik ad igazat, akkor sem lesz gond, szépen kisétálok a Mária-Valéria Híd közepére és eltépem a magyar útlevelem, mert ilyen város, ilyen ország semmilyen polgára nem kívánok lenni.

Aki esetleg nem látta a csütörtöki testületi ülést, valószínűleg nem fogja érteni, miért ez a hangnem részemről, azoknak ajánlom, egészen nyugodtan húzzák ki fejüket a homokból, mert ezek a képviselők között vannak tanárok, intézményvezetők, parlamenti titkárok és országgyűlési képviselők egyaránt. Az egész társadalom szégyellheti magát, hogy ilyen embereket fogad el vezetőjüknek. Az, hogy az oktatási bizottság elnöke a kamerákon kívül nyílt ülésen azt mutogatja nemzetközi egyezményes jelek segítségével, hogy valaki – már elnézést – de egyesüljön (!) a polgármesterrel és egy pinokkió bábut helyez az asztalra, majd a város nagy többséggel megválasztott független vezetőjének beszéde közben hangosan röhögve azt magyarázza a teremben ülőknek, hogy Tétényi hazudik, - nekem csak szánalmas, de amikor a teremből kifelé menet még szarházinak is nevez ugyanez a képviselő, már nem tudok mit gondolni. Ha a közösség ezt hagyja, lelke rajta, de majd ne nagyon csodálkozzanak, amikor a kamasz fiú otthon anyja intő szavára reagálva egyszerűen leköpi őt. Mert ezek a politikusbőrbe bújtatott farkasbárányok pontosan ezt az erkölcsöt tanítják mindannyiunknak.

Nem adom fel. Nem tehetem meg, mert itt nem politikáról, gazdaságról, adósságrendezésről, vagy a városról van szó. Ehelyett az erkölcsről, az emberi jóérzésről, a jellem tisztaságáról és a jó szándékról beszélek. Azokról az erkölcsi normákról most nem szólnék hozzá, amelyhez azok a Széchenyi téri demonstrálók is szívesen asszisztálnak, akik hajrá Fidesz kiabálásokkal próbálják megmutatni az anyapárt erejét a királyi városban. Ha nekik tetszene, hogy otthon a férjük, gyerekük így beszéljen velük, nincs mit kérdeznem. Ugyanakkor jelzem, nem politikai hovatartozásukat kérem rajtuk számon. Az én elveim szerint először ember vagyok, aztán esztergomi, aztán magyar, aztán pedig nyílván még sok minden más. A párthűség engem nem érdekel, de nem is zavar. Csak arra figyeljen mindenki, hogy legyen egy vezérgondolata, ami soha nem változik, mert ha hagyják, hogy torzuló jellemek szabjanak irányt szellemi létüknek, idővel könnyen meghasonulhatnak.

És szégyellheti magát az esztergomi – tán sosemvolt – értelmiség is, akiknek még most sem volna késő felállni és azt mondani: elég ebből. Hol van ilyenkor az egyház, hol vannak a tanárok, az orvosok, a művészek, a mérnökök, a vállalkozók, stb.? Hol van a királyi város egykor oly büszke polgársága, nemessége. Többszáz éves család sarja vagyok, és tudom, sokan büszkék itt mások is származásukra – joggal. Ha most azonban nem állnak ki egy stabil erkölcsi világrend mellett, cinkosai lesznek ők is az elbukott birodalom megőrülni látszó királyának és lelketlen zsoldosainak.

Tétényi Évát, vagy Meggyes Tamást nem szeretni, de nem is gyűlölni kell. Csak dönteni köztük, aztán kiállni, és elmondani a magunk igazát. Már ha van. Nekem van és most elmondtam, hogy példát mutassak. Lehet megalkuvóan élni, de néha van egy pont a számunkra megadatott 70-80 évben, amikor – legalábbis engem – túlfeszít az igazságtalanság, és nem tudom tovább magamban tartani. Engem egy Pál György, egy Bánhidy Vajk, egy Zoltai Dániel, egy Steindl Balázs, egy Meggyes Tamás, egy Ivanov Mihály, egy Petróczy Gyula, egy Pócsföldi József, egy Kálmán Sándor, vagy egy Németh József nem vezethet sehová, mert nem alkalmasak arra, hogy vezessenek. Inkább élek időn és téren túl a gondolataim között, mint hogy elfogadjam egy pillanatra is, hogy ilyen gyáva, férfiatlan és bunkó (elnézést) mentalitás befolyásolja az életem, az érzelmeim, a gondolataim. Akkor inkább, bármennyire is szeretem, nem kell Esztergom sem. Így nem. És ezen elgondolkozhat mindenki.

Legalább gondolkoznak.

Mosolygós hétvégét mindannyiunknak!

Üdvözlettel Váczy-Hübschl István

A Hídlap egykori főszerkesztője