A mintegy félórás "olvasási szünet" után 3 és fél órás személyeskedő vitával folytatódott a képviselő-testületi ülés. Meggyes frakciója folyamatosan hazugsággal vádolja Tétényit, aki válaszaiban az együttműködés elemi szabályainak megvilágításával próbálja jobb belátásra bírni a frakciót.
A Fidesz-frakció az általa törvénytelennek tartott - egyébként augusztus 1-én törvényesen lezárult - adósságrendezési eljárást vetette a független polgármester szemére. Tétényi Éva pedig azt sérelmezte, hogy a Fidesz-frakció az ülést előkészítő kabinetülésre sem ment el, közlése szerint még azt sem jelezték, hogy nem mennek el az egyeztetésre és nem készek a vele való együttműködésre.
Az ülésre a nyitott ablakokon át behallatszott a térről az ott lévők kiabálása. Bánhidi Vajk, a fideszes képviselők egyike szóvá tette, hogy a polgármester megígérte, a választások után lecsillapítja a városháza előtti Széchenyi tér tüntetőit, akik korábban hevesen demonstráltak a korábbi városvezető, a fideszes Meggyes Tamás ellen. A frakció tagjai jól láthatóan nem értik, hogy a tüntetők lecsillapítása nem Tétényi magatartásán, hanem az övékén múlik.
Steindl Balázs, korábban jogerősen rágalmazás bűncselekményének elkövetéséért már elítélt frakcióvezető szerint Tétényi Évának “sikerült tönkrevágni a várost” az adósságrendezéssel. Azt kérdezte, a polgármester miért akar autót magának, amikor iskolák mennek tönkre. A frakcióvezető szerint ellehetetlenült a hivatali munka, mert nem működik az irányítás. Tétényi Éva erre reagálva azt mondta, az előző vezetés 23 gépkocsit lízingelt, korlátlan benzinköltséggel, a piaci ár dupláján, közbeszerzés nélkül, a város saját cégétől (melyek megvásárlására is a város adta egyébként a pénzt a cégnek). Hozzátette, hogy a frakció alkalmatlan jegyzőt választott és a munkatársak elmenekültek a hivatalból.
“Nemsokára ott tartunk, hogy a pénzügyi osztályon nem lesz aláírásra jogosult személy, nem tudunk segélyeket sem fizetni. Amíg a hivatal vezetője a polgármestert nem méltatja arra, hogy a szervezeti átalakítást megbeszéljük, és nem adnak munkatársakat, addig nincs mit beszélni az együttműködésről” – mondta a városvezető.
A polgármester kitért arra, hogy az adósságrendezési eljárás során 26 milliárd forintot halmoztak fel – ennek elemeit tételesen felolvasta -, és kiemelte, hogy az összeg még több lesz, mert annak egy része svájci frankban van. A tavaly novemberben még csak 10 milliárd körüli svájci frank alapú tartozás az elmúlt napok svájci frank drágulása következtében már közelebb van a 15 milliárd forinthoz.
A parttalan vitát végül a polgármester saját hatáskörében lezárta. Ezek után a frakció 15 perc szünetet szavazott meg magának, mely után 22:25-kor kezdik el az első napirendi pont tárgyalását.
Valószínű, hogy nem is részesültél olyan kiváltságokban, mint ők.
Kint voltam,és láttam a gyülekezetet a téren.A sok öregasszonyról eszem be jutott a Putyin interjú,amelyben azt kérte egy orosz mámuska Tőle,hogy állítsa vissza a régi rendszert ,mert jobb volt .Hát itt csupa mámuskákat láttam!!Megjegyzem én is hatvan felett vagyok ,de nem hülye.
Ezért kár összehívni a képviselőket a testületi ülésre, semmi érdemleges nem történik.
Azzal töltik az idejüket, hogy a Polgármestert lejárassák/ már aki előtt lehet/Erről folyik a verseny
ki tud a legpofátlanabb lenni.De megmondom előre ezt a versenyt már megnyerték, azok az esztergomiak
akik a 26milliárdos adosság felhalmozói mellé álltak és kokárdával énekeltek nekik.
Nem nehéz észrevenni, hogy az utóbbi testületin rendezett szappanopera már a nyájas nagyérdeműt készítette fel Tétényi menesztésére. Rajongásig szeretett ex-polgármesterünk alig túljátszott nagybelépője és hisztérikus kirohanása (nem szólal meg többé amig Tétényi a polgi, - bírta vagy 8 percig :)))) is ezt támasztja alá, nem beszélve a Hídlap, rtve és M1s-dalárda aktivizálásáról. Szerintem Tétényinek max. 1-2 hónapja van hátra, amig új erőt merítenek a kiszfiúk a vakációzásból. Lehet tippelni kit fognak jelölni: Steindl? Bánhídy? Esetleg Kálmán Sanyi? :((( Jajjjjj nekünk?
Én túl teljesítettem. 3 szabad órámat vesztegettem a semmire :((( Utána én is feladtam!
Ami kiverte a biztosítékot: az Pál György ajándéka a Polgármester Asszonynak: Pinochió figura :((( Gondolom, a képviselő "ÚR???" Saját képét küldte tovább!
Két órán keresztül hösiesen néztem a kóbor jancsik önigazolását sulykoló,semmiképpen nem testületi ülésnek nevezhető bohóckódást,persze az ismét visszatért főbohóccal egyetemben.A főbohóc hülye képét többször bevertem volna,a Tétényi Évával való megengedhetetlen hangnem ,miatt!!Az anyuka is látta a hülye gyerekét,mivé lett?Mit szólna hozzá,ha az Éva is lehazugozná,/többször is/Az az ő eb@szott fiacskáját?Ja a mentelmi jog!!!Legalább az Ágfalvi verte volna pofán!Idegesek voltak a szarházik,mert hallották az egomiak hangját!!Ennyi elég volt inkább átkapcsoltam a krimire,az legalább megnyugtatott.
A napirendeket a Fidesz 2/3-s többséggel megszavaz,amit meg nem akar megszavazni azt nem szavazza meg.
Mit tehet a polgármester asszony?
"Köszönöm"azoknak akik a 10-re szavaztak(2/3) és ennyire"együttműködnek".
Ugyan az a helyzet mint a Parlamentben.
Mit tehet az ellenzék?
"Köszönöm"azoknak akik 2/3-al megszavazták a Fideszt.
Most lehet fűt-fát mondani Tétényi Évára úgy,hogy nem mondják el mit tehetne másképpen.
Azt gondolom kevés ember bírná ezt a "gyűrődést"amit ő még igen.
Nézve a testületi ülést,kétségbeejtő amit megengend magának a Fidesz frakció,és az a helyzet ami kiakakult Esztergomban az Meggyes Tamásnak ,a volt önk.képviselőknek és a most regnáló képviselő testületnek köszönhető.
Tulajdonképpen Meggyes regnálása tovább folytatódik(háttérből),továbbra is a város ellehetetlenítése a cél.
A helyzet szerintem egyszerű, teljesen nyilvánvalóan M1-es -elismerem okosan- lekorrumpált mindenkit, O.V. -től kezdve, (Fidesz kassza töltése) a testületi tagokig, valamilyen módon, kinek közvetlenül, kinek a családján keresztül jutott valami -nem kevés- általa, illetve jutott a haveroknak, a Srtigóniumnál, stb. ill. anyucinak is pl. ingatlan formájában.
Ezeknek az az érdeke, hogy M1-es vagy valaki M1-es báb, figura kerüljön a Pm. székbe, és folytatni lehessen a lopást, (ill. elkerülni a felelősségrevonást, ami ezen kormány ideje alatt tejesen kilátástalan, de bukásukhoz nem kell nagy jóstehetség, és be fog következni szerintem, csak idő kérdése. )
Jó lenne már, ha Esztergom népe, felébredne végre, és végetvetne ennek az egésznek, (tüntetésekre gondolok) minden tiszteletem a Polgm. asszonyé, aki kibirja ezt a helyzet et, amit a -politikai értelemben analfabéta -szavazók, és a megegyezésre képtelen pártok közösen okoztak, a választássalk idején ez a véleményem.
Lehet, hogy Bánhidy Júdás tanult történelmet, de , hogy emberként egy szarrakást nem ér, az biztos. Egy magánbeszélgetés
engedély nélküli nyilvánosságra hozatala a legaljasabb dolgok körébe sorolandó. Ez az ember ezt csütörtökön sem fogta fel.
Ez az ember egy nagymúltú iskola hirnevét teszi tönkre. Szerencsésnek érzem magam, hogy gyerekeimet távol tudom tartani ettől a
trógertől. A hab a tortán az lesz, ha az alkoholista kinézetű profi ablakcsukogató Kálmánból igazgatót csinálnak.
A vekkeres demonstráció sem volt semmi.
A traktoros demonstráció a fővárosban sem volt semmi.
Ez egy tipikus politikusi trükk: mond egy provokációt, amire felháborodik a hallgató (vagy vitapartner), erre rögtön jön az "utálatos, agresszív, nem toleráns, csürhe" stb minősítés, ami ellen nem lehet mit felhozni, sőt, a legtoleránsabb polgármester (Tétényi Éva) besározására használják ("határolódjon el!"- oda ne rohanjak)! Ez MO-n ma a politikai "kultúra" - a bányászbéka feneke alatt 2 arasszal vagyunk.
A térre azért megyek szívesen, és lenne jó többen lenni, mert ez ORBÁN módszere (volt)!!!! A sípot rühellem, de ez is ORBÁN ötlete volt, erre az aljas tetű stílusra buzdította(!!!) híveit! Most meg csürhe, aki csinálja. Köszönjük, Viktor!
"A polgármester kitért arra, hogy az adósságrendezési eljárás során 26 milliárd forintot halmoztak fel" (cikk)
Nem 26 mrd ft adósságot? Úgy tűnik, mintha 8 hónap alatt ennyit sikerült volna spórolni. (De jó is lenne!!!)
Szia Mindenki! Tegnap este a nagy szócséplés közben ezerrel ment a fotózás,főleg Kolompár Pinokkiót örökítették meg sokszor az utókornak, és talán a Pszichológiai osztály fényképalbumába.Egy igazán képviselőhöz illő "beszólására "figyeltem fel:"Remélem nem ezeken a képeken fogtok otthon elélvezni!?" Ez egy igazi "Szómagyar" szófordulat volt! Gratulálok !!!
Esztergomi fidesz frakció készségesen bemutatja, hogyan lehet kevesebb mint 1 év alatt megutáltatni magukat a választókkal! Csak a Meggyes, csak a hatalom, csak a pénz, csak a saját karrierjük! Bárkin is kell átgázolniuk a céljuk érdekében! Szegény Esztergom, szegény Magyarország!
A frakció hozzáállása, hangvétele, ingerült együttdolgozása egyértelmű. Az udvariasság, tisztelet, meg ehhez hasonlók abszolút hiánya jellemző. Tárgyi felkészültségük még a háztűznél tart. Fő vezérfonal az ideges mellébeszélés, kiemelkedő főbeszélő a milliárdos gyarapodó. Az ablakos működött... Most 23óra, a volt polgi ingerülten támad, stb...
Annyira korlátoltak a fideszes képviselők, hogy nem értik meg,az ő "tevékenységükből" van elegünk és csak a téren nyilváníthatunk véleményt.Egyébként érdekes eset volt úgy húsz óra táján. Elindultunk hazafelé amikor egy csapat fiatal toppant mellénk és azt kérdezték, hogy vége van már a tüntetésnek? Nem, még tart: válaszoltuk. Akkor jó, mondták ők, mert kell egy kis pénz nekünk is. Ja hogy ti fizetősre jöttetek, na annak már vége van, azok már elmentek, feleltük.Nem baj akkor talán lesz egy kis verekedés, és elviharzottak a tér felé.Mit ne mondjak, kissé meglepődtünk.