Két szakaszban, két közbeszerzéssel folytatja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Budapest-Esztergom közti vasútvonal felújítását, a Pilisvörösvár és Esztergom közti mintegy 30 kilométeres vonal becsült költsége 19,9 milliárd forint - a nyílt közbeszerzési felhívások a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelentek meg.
Az első szakasz a Pilisvörösvár és Piliscsaba állomások közti vágányok felújítását, továbbá műtárgyépítést, valamint a kapcsolódó biztosítóberendezési, távközlési, közműkiváltási, kábelkiváltási munkákat foglalja magába. Ennek a becsült költsége nettó 11,3 milliárd forint.
A második szakasz Piliscsabától Esztergomig tart, és ugyanazokat a munkákat kell elvégezni, mint az elsőben. Itt a becsült költség nettó 8,6 milliárd forint.
Az ajánlattételi határidő mindkét szakaszra szeptember 22. Az eredményhirdetés tervezett időpontja november 24, míg a szerződéskötésé december 5. A határidők is azonosak mindkét szakasz esetében.
A NIF honlapján szereplő adatok szerint a projekt uniós támogatása nyolcvanöt százalék, a maradék tizenöt százalék a saját erő.
(mti)
Az autósok is jól járnak, ha Vörösváron sorompó helyett aluljáró vagy felüljáró épül!
A végén még a menetidő is lecsökken 1,5 órára....Mert jelenleg nagyon ritkán tartja csak, inkább 1:40..