Mint a 7-es választókörzet lakója nem kérem, hanem követelem Meggyes Tamás volt polgármestertől, országgyűlési képviselőtől, hogy az 1-es 6-os helyi járatokat azonnal állítsa vissza!
Felszólítom Meggyes Tamást, hogy magánvagyonából fizesse ki a 2008-as, 2009-es, 2010-es számlatartozásokat a Vértes Volánnak!
Adóstársának hívja Pál Györgyöt a körzet képviselőjét, aki eddig csak ártott a választókörzetünknek!
Azért Meggyeshez fordultam, mert neki köszönhető a kialakult helyzet, ez mellett a Meggyes frakció a mai napig vezeti Esztergomot. Amíg Párizsba parádézott luxus körülmények között, addig leállt Esztergomban a tömegközlekedés. Itt élő idős emberek kénytelenek gyalog megtenni 4-5 kilométert ügyeik intézése miatt. A Kovácsi lakótelep és Kovácsi városrész nevében azonnali intézkedést követelek!
Amennyiben napokon belül nem lesz érdemei változás, demonstrációt szervezünk Meggyes Tamás háza elé.
Vonják végre felelősségre azt, akinek köszönhetjük nyomorunkat!
Kovács Géza
7. választó körzet lakója
Tett, kettőt, lásd online interjú.
Tétényi döntésképtelen? MIBEN DÖNTHET???
A kicsihuszár-beszólásért nem jár pontlevonás, szerki????
Ha leírod, hogy akadályoztatott, akkor mindent elmondtál...Nem tudja megmutatni,mert kivettek minden lehetőséget a kezéből..Meggyes többet hazudott,már a bukása másnapjától számítva...
Ez az ember -dr Kotász miért védi ennyire Meggyes és bandáját? Jó lenne megnézni az IP-cimét, hátha kiderülne róla ,hogy ki is valójában...
Nem hiszem el, hogy nem lát a szemétől...
Próbáljunk meg visszatérni a témához, kedves mindenki (én is), ennek nem itt a helye.
Új választást Esztergomban!
Támogatom,hajrá!
Elnézést hogy beleszólok ebbe a javaslatba de szerintem az egész ügy nem érdemel annyit, hogy tértivevényes levélben
legyen feladva a tiltakozás hiszen a tértivevényes levél költsége igen magas. Javaslom inkább, hogy a levél megírása után
az irományt be kell vinni a polgármesteri hivatal titkárságára megkérve őket, hogy iktassák a levelet / természetesen iktatószámmal/
és a másolati példányon ezt ismerjék el az átvétellel együtt. A másik megoldás pedig a VÁROSHÁZA e mail címére küldeni a levelet
és kérni a levél átvételének visszaigazolását.
Veszel egy borítékot, írsz egy A4-es lapra egy szép levelet, amit beszkennelsz (vagy az 1:1 másolatot átmásolod szövegszerkesztőből), nyálazol rá egy bélyeget, majd tértivénnyel elküldöd a megfelelő helyekre (azaz a lényeg, hogy garantált legyen a kézbesítés, ne csak mezei küldeményként add fel, mert az "el fog tűnni"). Ezután ráböksz ott fönt az új hír beküldése gombra, szépen megformázod a leveled és publikálod. Ennyi. A moderációs és a felhasználási elveknek feleljen meg, csak erre figyelj még!
szerk.: Egyébként borítékolom a válaszokat: a helyi járat üzemeltetése nem alapfeladata egy önkormányzatnak, így nem is tudnak semmit tenni az ügyben. Valószínűleg lesz egy kis politikai színezete is a válasznak. Tétényinél az, hogy a Fidesz frakció miatt van ez az egész, Steindl meg azt fogja válaszolni, hogy Tétényi miatt van ez az egész. A lemondásukat illetően is tulajdonképpen már válaszoltak korábbi nyilatkozataikban: Tétényi lemondana, ha a képviselőtestület is lemond, ők viszont azt nyilatkozták, hogy törvényes úton lettek megválasztva, minek mondanának le? Szóval felteheted ezeket a kérdéseket nekik, de őszintén szólva nem hinném, hogy ez bármit is lendítene a dolgon. Talán ha más, releváns kérdéseket (is) szegezel nekik, nem tudom...
És még egy kérdés Tisztelt Iridium!
Mi a módja, hogy " feltegyem" a nyílt levelem. Tele van a hócipőm a várost működtetőkkel, vagyis a nem működtetőkkel.
Ok. Lehet egészen konkrét is.. Követelem Tétényi Évától ( az általam is megszavazott polgármestertől ) és Steindl Balázstól (az általam is megszavazott képviselőtől ) az esztergomi állapotok azonnali normalizálását, ide értve a helyi járatok normális működését is. Amennyiben képtelenek normális működésű várost kialakítani vonják le a szükséges konzekvenciákat mindannyian, és távozzanak a közéletből, teret adva az együtt működni képes erőknek.
Keresd fel körzeted képviselőjét és beszélj vele a fogadóóráján, írj nyílt levelet neki (akár ide is felteheted) stb. Itt követelőzni nem ér sokat, hiszen ez egy közösségi portál, mi itt csupán beszélgetünk különböző, Esztergomot és környékét érintő dolgokról. A cikkben említett "követelés" névvel, címmel ellátott, Géza küldte annak az embernek, aki képviseli őt (is) az önkormányzatban. Nem csak itt az oldalon ad véleményének hangot, más szóval. Azaz, míg a te követelésed puszta óbégatás a nagyvilágba és a fórum témájának elterelése, addig Géza tett is valamit, s most arról beszélgetünk itt. Így nem is lehet ugyanaz a mérce a két "követelést" illetően, a tied hangos és névtelen, Gézáé hivatalos és korrekt. Erről ennyit.
Kedves Mina!
Felháborodásomnak a cikk írójának stílusában adtam hangot. Nem is értem miért érdemelt szót és oktatást az én követelésem, míg Kovács Géza követelése szóra sem érdemes. Úgy érzem nem egy mércével mér, holott én normális közéletet várok, s követelek - míg a cikk írójának követelés érzelmileg túlfűtött irracionális butaság - Azt gondolom vérlázító ami Esztergomben városvezetés címen zajlik, s mi lakók isszuk a levét.
A tömegközlekedés hangulati kérdés a városban. A fidesz olyan eszközhöz nyult a helyijáratok megszüntetésével
amivel továbbra is bizonyítani tudja azt, hogy tulajdonképpen ők uralkodnak a városban.Ez a sok balga esztergomi velem
együtt csak várja azt, hogy egyszer már csak megjön az eszük és azért kezdenek el dolgozni, hogy a lakosságnak jobb legyen.
A nyugdíjasok jelentős része csak azt látja, hogy M1 es idejében jobb volt de azt nem hajlandóak elfogadni ami jelenleg van.
Úton útfélen már hallani olyan megfogalmazásokat is,hogy M1 est vissza kell hozni vezetőnek és így egycsapásra helyreáll a
rég megszokott jólét. A fidesz részéről nem rossz taktika hiszen különféle intézkedéseivel azon rétegeket sújtja akik körülményüknél
fogva amugy is kiszolgáltatott helyzetben vannak.Tétényi Éva mit tud tenni? Tulajdonképpen semmit hiszen nem rendelkezik
semmilyen nemű hatás és jogkörrel.
Ha egy családban egy gyerek olyat követel, amelyre a családnak nincs meg a jövedelme, azt követelődzésnek nevezik. Márpedig Esztergomnak már 3 éve nincs pénze a helyi közlekedésre, más települések is megvannak nélküle. Számomra a normális „közélet és működés” erről szól, addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér. Gazdálkodj okosan, lehetőleg a sajátodból és ne mások pénzéből.
? helyett ! (Pardon.)
A városőrség 500 Mio figyelemre méltó példája Meggyesék gazdaságpolitikájának. De vegyük csak az idei költségvetést: 90 Mio élményfürdő, 30 Mio ügyvédeknek. Tegye fel a kezét az az esztergomi polgár, aki ezeket előnyben részesíti a tömegközlekedéssel szemben? És most tedd le, Balázs!
Többen követeljük a normális közéletet és működést, de -vele ellentétben- tudjuk, mi ennek feltétele, ezért csak annyit mondunk: Meggyes & Co, takarodjatok!