1. Hír

Az elmúlt héten Egyesült Államokból, Franciaországból és tegnap Ausztráliából járt városunkban olyan ember, akivel sikerült beszélgetnem.

Megdöbbenve mesélte Middletownból (Ohio - USA) érkezett történész a városi tapasztalatait.

Pár évvel ezelőtt sokkal szebbnek és barátságosabbnak látta a városunkat. Most meg mindenhol befejezetlen torzók emelkednek az útókornak mementóként, az utak járhatatlanok – rosszabbak, mint a Fogarasi-havasokban – a város lakói türelmetlenek, idegesek lettek.

Kihaltnak, gazdátlannak látta öreg barátom a várost. Nem ismeri történetünket, hogy jutottunk idáig, de azt látja: „Több éves pusztítást végeztek itt a modernkor barbárai!„

Franciaországból a Libération budapesti tudósítója volt kíváncsi a városi ellenállásunkra, vonattal érkezett. Már az első 50 méteren a Baross Gábor utcában „elharapta” a nyelvét, pedig sofőrünk a legnagyobb kátyúkat kikerülte.

Elképedve nézte a Széchényi téri szellem-városrészt, ismeretlenül látta azokat a több évre visszavezethető visszásságokat, amit a Meggyes szimpatizánsok nem véletlenül nem vesznek észre.

Az Ausztráliából érkező házaspár 1956 után hagyta el Magyarországot. Jóval 70 felett járnak. A keddi napot ránk szánták. Utoljára 1995-ben voltak városunkban. Megfogta őket csendes szépségünk, nem volt még meg akkoriban a Mária-Valéria híd, Élményfürdő, mélygarázs, szállodák, de ennek ellenére arról beszéltek, elvesztette Esztergom azt a varázsát, ami mindig megvolt.

Innen idézném vendégeink véleményét:

„Miért hagyták, hogy ilyet tegyenek magukkal?

Tönkretették a városukat, rendezetlen minden, eltűnt Esztergomnak az a fellengje, amitől más, különb város volt a többinél.

Hol voltak Önök, amikor ártottak maguknak, a jövőjüknek?”

Elszégyellem magam. Értem is meg nem is a felháborodást, széttárt kézzel keresem a szavakat, megelőznek a vasúti resti asztalánál ülő helyiek.

„Nem ismeri maga Meggyes Tamást. Ő neki „köszönhetünk” mindent. Aki meg szavát emelte, ellenállt, „betörték” a fejét. Persze, hogy fél mindenki.”

Látom, nem érti 56-osunk a választ. Ő talán úgy gondolja a távolban, 1990 után Magyarországra más világ köszöntött. Olyan híreket kapott. Azt gondolja jóléti társadalmunk demokráciában él, ahol nem jelentik fel a virágültetőt.

Tátott szájjal hallgatta a házaspár az elmesélteket, azt mondják: „Orbán Viktor (láttam rajtuk, nagyon tisztelik), biztos nem tudja, milyen ember ez a Meggyes Tamás!„

Kézfogás közben, csak annyit tudok mondani:

„Higgye el Uram, sajnos tudja…”

Könnyes szemmel búcsúztak Esztergomból, így szálltak fel a vonatra.

Kovács Géza

2011. június 1.