Régóta gondolkodom, hogy megfogalmazom, miért gondolom egyoldalú véleménynyilvánítónak a Hídlapot. A 2011. május 21. IX. évfolyam/19. számában, Ámon Adrienn feladta a magas labdát, amit illik leütni, mert ez a kiadvány az esztergomi közélet mérgezője, árokásója. A mai napig Meggyes Tamás szócsöve, szélsőséges pártkiadványa.
Az igazság nálunk van
Ámon Adrienn az egyik legszimpatikusabb ellenérdekelt. Az ETV-ben bizonyította hozzáértését, korrektségét. Valami nem ment, elmondta, Ő a múltban soha nem élt vissza közvéleményt formáló lehetőségével, tényleg törekedett mindenkivel a normális munkakapcsolatra.
Az első bekezdésében felteszi a kérdést a bizonytalanságot szító szerző, hogy kinél és hol az igazság?
Kedves Adrienn!
Veszem a bátorságot, hogy kijelentsem: Nálunk egyértelműen, a szabad esztergomiaknál! Azoknál, akik kétharmadnyian a változásra szavaztunk! Ezt elvártuk a város médiájában is!
Ez a mai napig nem valósult meg.
Nem véletlenül ragaszkodnak Meggyes emberei a hatalomhoz, tudják, Esztergomban, átlagban 3-4 szavazó jut az 1 szavazójukra. Még nagyobb kisebbségbe kerültek 2010. október 3. óta.
Ez az arány egyszerűen nem érződik a lapban. Jó lenne, ha megértenétek, Pallas Athéné almája régen sem, most meg főleg nincs Meggyes Tamás kezében. Még akkor sem, ha „félistennek” képzeli magát.
Hídlap rémhírei
Nem értem, hogy miért csak a 2011-es kiadványokat nézted át?
Váltottatok, de ugyanúgy elhallgatjátok az igazságot, és a saját szájatok íze szerint fogalmazva állítjátok be a történéseket. Történelmet hamisítotok most is. Folyamatosan éltük meg az elmúlt években, hogy fordítottátok ki a valóságot, hogy gyártottátok az álhíreket, tupíroztátok a semmit sikerpropagandává.
Ki kell mondanom: az elmúlt években Meggyes Tamás visszataszító helyi nyomulása mellett, Ti ártottatok a legtöbbet a Fidesznek. Olyan utálat alakult ki az újságotokkal szemben, hogy az jelentősen befolyásolta a helyi választási eredményeket. Ti segítségetek kellett Meggyes „karakter-öngyilkosságához”.
Felvetted, hogy miért megy Tétényi Éva az ATV-be?
Egyszerűen tudok erre válaszolni. Azért, mert Meggyes visszaél kapcsolataival, blokkoltatja. Félreinformál, veletek együtt. Ezért nem hívják a Hír-Tv-be, Echo Tv-be, MTV-be. Azért megy el a polgármester asszony az MSZP majálisára, mert ő elmegy mindenhová. Volt a Jobbiknál, LMP-nél is, KDNP-t is megtisztelte, biztos vagyok benne, hogy a Fidesz is hívná, ott is megjelenne. Tudod, ez nem más, mint egy magasabb szempontok szerinti világnézet és nem a baloldalhoz vagy, ahogy Ti mondanátok: „kommunistákhoz való dörgölődzés”!
A sapka kifordítása
Az elmúlt években megéltük Esztergomban a visszatérő 50-es éveket. Olyan személyi kultuszt épített ki Meggyes Tamás, amitől a jó érzésű embernek hányingere lett, felfordult a gyomra. Rákosi Mátyás is elégedetten csettintett volna a hetente megjelenő újságotokra. Elég a képszerkesztésre gondolni, volt több olyan számotok, amiben 8-9 Meggyes kép található, 3-4 Knappal. Ráadásul ő még írt is, bár soha ne tette volna, mert minden mondatával csak ártott.
Ömlött ránk a sikertörténet, miközben éreztük, hogy minden egyre csúnyább és rosszabb. Szemfényvesztéshez asszisztáltatok, kísérleti nyulaknak néztétek az esztergomiakat.
Ha már az állatokról volt szó, átestettek a ló túlsó oldalára. Esztergomot, az esztergomiakat nem olyan könnyű legyűrni, ezt megmutattuk a történelemben és Ti még abból sem tanultatok!
Délibáb nem ideológia
Azt mondod nem tagadtátok, hogy baj van.
Adrienn!
Ez nem igaz, de mondhatnám csúnyábban is. Az elmúlt években elhallgattátok a legfontosabb dolgokat, ami felér a hazugsággal! Családszerető keresztény embernek állították be Esztergomot tönkretevőjét, Meggyes Tamást, miközben az orvosi látleletek, tanúvallomások másról szólnak.
Olvashatunk Esztergom gazdasági helyzetéről korrekt beszámolót? A lapotokban minden volt, csak az igazság és az őszinteség hiányzott!
Lementetek bulvárba, az osztotta hétről-hétre az észt, aki a városházi gépén érdekes fotókat tárolt, ez volt a lényeg. Nem írtatok arról, hogy munkaidőben mit művelnek a „ félistenek”, de aki ez ellen lázadt, és szólni mert, azt visszaélve hatalmatokkal, lejárattátok.
Pedig a saját portátok körül söpörnétek, észrevehettétek volna a visszásságok százait (!), amit Mi, esztergomiak átéltünk, láttunk!
Nem hiszem el, hogy jobb oldali érzelem hatja át a Hídlap szerkesztőségét. Ez nem a jobb oldal, de még csak nem is a Fidesz! A Meggyes demagógiának az áldozatai vagytok mindannyian.
Esztergom felett valami megalomániás elfajzás uralkodik. Sokan még mindig félnek. A mai napig, és nem a kommunistáktól.
Ne feledd az együttműködést és a közös munkát nem Tétényi Éva tagadta meg.
Amit elhallgattatok
A Hídlapban még nem olvastam arról, hogy Zuschlaghoz, Hagyóhoz vagy Hunvaldhoz képest a mi városunk volt vezetője mekkora kárt okozott?
Nem írjátok le, hogy példátlan, ami Esztergomban van, ilyen nyomorban nincs egyetlen magyar város sem! Ennyi adóságot okozónak véleményem szerint a börtönben a helye!
Ezért felelni kell. Hiszem, hogy Esztergomnak a TOP 10-ben lenne a helye, ehelyett nincs jövő, és az nem megoldás, hogy kölcsönt-kölcsönre vegyünk fel!
Értem, hogy egzisztenciálisan Ti is bajba fogtok kerülni, érzem soraidon az aggódást, de ne haragudj, ez a többséget nem érdekli. Azt mondják: megérdemlitek!
Köszönjétek Meggyes Tamásnak és magatoknak. Megtagadtátok az esztergomiakat, nem mertetek bátran szembefordulni a megbízótokkal.
A Hídlapban van érték, 5-6 oldal. Történelem, művészet. De a kirekesztés, az árokásás, a mai napig még a sporthírek szerkesztését is befolyásolja. Mi nem ilyen lovat akartunk, ez bizony, víziló lett.
A városházi feketelista a mai napig a főszerkesztőd fiókjában lehet, a mai napig működik a Meggyes cenzúra. Ezért hallgatjátok el az igazságot.
Üzenet
Tudjuk, hogy volt, amikor kegyvesztett voltál, és tényleg minden munkát elvállaltál, tetted a dolgod. Nem veled van baj Adrienn, hanem Meggyesék megosztó politikájával. Hidd el, városi szinten nem számít, hogy ki hová tartozik, az acsarkodás csak a politikusok érdeke.
Ráadásul a párt (rész) akarat mindig a többség és a demokrácia ellen van.
Veled ellentétben én ki tudom rakni a bűvös kockát percek alatt és vakon 5-6 emberrel tudok sakkozni egyszerre, de van, amikor a legegyszerűbb dolgok nagy nehézségeket okoznak.
A mundért véded, a tények sem Téged igazolnak. A Hídlap felélte a jövőjét, elveszítette a hitelét!
Esztergomban akkor lesz történelmi igazságtétel, ha ez a Hídlap megszűnik! Ez az esztergomiak üzenete. Jöjjön valami új, más, tisztább, ami azt az 5-6 oldal értéket tovább viszi.
Üdvözlettel:
Kovács Géza
Azt hiszem most már teljesen egyértelmű az adrienn nevű troll szándéka: semmitmondó, végzettséggel híreskedő, símulékony, változást hírdető, hazug szófossával át akarja terelni a vitatkozást a hídlap online felületére, ahol megnövekedett számú látogatóknak tudja majd hinteni a demagóg, fideSS hazugságokat.
Remélem senki sem lesz olyan irracionálisan infantilis, mint a jelenlegi fideSS szavazóbázis, hogy hagyja magát félrevezetni egy ilyen adrienn félétől és átmegy forgalmat generálni az elmebeteg pi és ti frenkiék közé!
Ismerek egy magyar mondást: sok beszédnek sok az alja!
Természetesen szeretnék reagálni majd, mert most 2-1 az arány javatokra. Ráadásul ingyen újságként az adófizetők pénzén, minden háztartásba eljutott a nézőpontotok.
Nekem is kell egy kis idő a válaszra, egyetértek azzal, a legfontosabb, hogy Esztergomnak mi a legjobb.
Meggyőződésem, csak az előre hozott választás!
Nem csak a törvénytelen állapot miatt, amit Meggyesék idéztek elő, hanem azért, hogy eldőljön valamelyik irányba ez az áldatlan állapot.
Most már Tétényi Évát mindenki ismeri, újra vállalná a jelöltséget. Ne csodálkozzatok, ha még több szavazatot fog kapni és Fidesz még kevesebbet!
S az általad felvázolt elméletet, már meg is bukott. De erről, később!
Bízva, a minél hamarabbi esztergomi médiaegyensúlyba, üdvözlettel:
Kovács Géza
Ügyes! Csak egy baj van! Ahol az inkorrekt szavazással még csalnak is, ott még más huncutságra is képesek!
Megpróbáltam röviden összefoglalni a véleményem. Sajnos a válaszom mégis hosszúra sikerült, és mivel úgyis megkapnám, hogy sokat írok és keveset mondok :-), illetve nem szeretnék visszaélni a szeretgom vendégszeretetével, és minden fórumozót rákényszeríteni arra, hogy nagyon hosszú helyet foglalva sokáig kelljen ezt görgetni, ha nem érdekli esetleg ez a téma. Szóval itt most csak ennyit helyet foglalnák, az olvasói levelek között a hidlap oldalán találják meg a teljes változatot, és most ígéretet teszek, hogy amennyiben Géza, vagy bárki reagálna erre, ugyanott nyílt levél/válasz-ként lesz rá mód!
Panaszkodnak a Hídlap terjesztői. Megkergetik, bántják, inzultálják őket... Ne csodálkozzanak!
-Ez azért van, mert most is lehazudják a csillagokat. Adrien! A tyúk vagy a tojás volt hamarabb? Ki kezdte az ellenségeskedést?
Teszed fel a kérdést.
Október 18-án a Dobóban, nem Tétényi Éva tagadta meg az együttműködést! Ezt látta Esztergom. Innentől kezdve hazugok vagytok!
Kovács Géza
Nincsen itten tévedés, itten a pénz beszél!
"Aki nincs velünk, az az ellenségünk?" című Ámon alkotás, Hídlap cikk, megint tévedéseken alapul.
Kovács Géza
Adrien, látom, nincs válasz!...
-Sajnálom.
Üdvözlettel:
Kovács Géza
Pataki István és Takács (öngyilkos) István!
Nem tévedsz...
Multinominális blogfenomének a trolljaink, a volt sajtós, a kertvárosi sértett emberke és a túlsúlyos "önkormányzat által szponzorált" híglapos széljegyzetíró a többszöröző kommentező.
Ja és még mindig várom a megígért választ, ami egyre késik és késik....
Még szerencse! Kik is lehetnek azok, az egyik csaknem kertvárosi, vagy tévedek?
Azért azt tudni kell, hogy a "HIGLAP"
mintegy 20 nickneve összesen három "ember" akik minden elérhető fórumon a copy-paste kombinációját használva osztják az észt.
Igen, igaz nem szép dolog magánéleti dolgokat előhozni, de ne felejtsük el, hogy a Hídlap online-n vagy egyéb kommentekben, bloggokban minősíthetelen szavakkal illetik pl. Esztergom jelenlegi polgármesterét, aki szintén nő. A kultúrált kommentelést, vélemény nyílvánítást bizony tanulnia kell mindkét félnek!!!
Na, ha már itt tartunk. Esztergom díszpolgárai, kitűntettek, önkormányzati képviselők (!) között több olyan van, akiknek jelentései, juttatásai vannak. Őket, Meggyesék kitüntették!
- Aki meg ellenállt, azt politikai okok miatt bemocskolták. Csak gondoljon mindenki arra, míg párhuzamosan dolgoztam Meggyes „Fideszével” a MIÉP-ben, nem voltam ellenség. Adriennék hívtak az ETV-be mindig, a Hídlap leadta nyilatkozatomat, politikai véleményünket!
-Viszont a ház és autó „felgyújtás” után adott nyilatkozatom óta, már megmondja az „igazat” rólam Meggyes, Knapp meg Bayer. ( A mai napig fenntartom, nagyon ellentmondásos a 2008 áprilisában történt "merénylet".) Azóta sem hozta le az átvilágítási határozatomat a Hídlap, mert benne van, hogy nekem nincsenek olyan dolgaim, mint mondjuk egyes esztergomi díszpolgárnak, városi díjasoknak, vagy mondjuk Szitának. Nem hozta le a Hídlap Meggyes Tamás polgármesteri közleményét (!), nem hozta le a poligráfot, a tanúvallomásokat…
Szitával ellentétben, Meggyest, Bayert, Knappot perlem ma is! Folyamatban.
Pont a Szita Károly (alias Krakus Péter), díszes társaság!
http://www.helyilapok.hu/digitalcity/news/domainNews.jsp?dom=AAAALZHH&prt=AAAALPUZ&fmn=AAAALZJB&men=AAAALZKF&hir=AAAAQXZQ
http://www.nincstobbtitok.hu/index.php?article=00000037
dolgokat
Szeretettel várom megtisztelő válaszod. Úgy látom Esztergomban a Hídlap ellentmondásos munkája közérdeklődés tárgya!
-Bármikor hajlandó vagyok a felvetett dolgokról bizonyítani, még nagyobb nyilvánosság előtt vitatkozni.
K.G.
itt fogok! de a türelemkérést még fennatratom...