Szombat késő délután, az egész napos, Prímás-szigeti zeneiskolai majális finisében Udvardyné Pásztor Ágnes igazgató, Tétényi Éva polgármester és Udvardy Mihály alapítványi menedezsment-vezető állt a nagyszínpad mikrofonjai mögé. Bejelentették: egy, a városi zenei élethez kapcsolódó, névtelenséget kérő személy németországi hozzátartozója jelezte: akkora összeggel segíti a Zenede működését, hogy az elkerüli kényszerű bezárását. Feltétele: a megszüntetéssel fenyegetett intézmény továbbra is városi zeneiskola marad.
Éves költségvetésük hetven millió forint körüli összeg; ennek felét az állam állja, a másik felét kell alapítványi segítséggel előteremteni. Az önkormányzat jelenleg nem segíthet, a művészeti oktatás ugyanis nem alapfeladat, s a hatalmas adósságok miatt, kényszerűségből létrehozott válságköltségvetés ezt nem finanszírozhatja. A meglepett, meghatódott közönség – diákok, tanárok, szülők és volt tanítványok, esztergomi polgárok – azt is megtudták, hogy a segítség folyamatos, nem egyszeri, s hogy a korábbi akciók, koncertek is sokat lendítettek helyzetükön.
A ritka gesztus kapcsán a város vezetője kiemelte: a végső megoldás egy új, a városért valódi felelősséget érző képviselő-testület létrehozása lehet. Ennek érdekében pedig a jelenlegi helyébe, rendkívüli választással egy másikat kell helyezni.
Ugye milyen ereje van az összefogásnak? Az egyetlen út és egyben figyelmeztetés a jövőre, különben végünk. Jókora blama az Esztergomhoz kötődő, ide járó hatalmasságokra nézve, akiknek van lehetőségük, befolyásuk, pénzük, tőlünk kapott hatalmuk, vagy akár egy jó szavuk, hogy segítsenek, de mégsem. Kitértek, nem válaszoltak, szóba sem álltak, elmenekültek, az exhibicionista adakozók saját politikai önfényezésükre fizetnek be az adófizetők pénzéből, szemben a civilekkel. A kiszolgáltatott helyzetben lévők segítségkérését sokféleképpen lehet hárítani, de a cinikus válaszadásnál, betartásnál, kárörvendésnél, politikai kufárkodásnál, Lex Tétényinél, Lex Esztergomnál, nincs visszataszítóbb. Rájuk vonatkozik a mondás, „…nem ismerlek benneteket”!
Hát ez nagyon nagy megkönnyebbülés. Tényleg hatalmas dolog, hogy akinek van lehetősége a támogatásra és átérzi, mennyire fontos az iskola léte, ilyen nagy összeggel segített. Esztergom szerencsére nem fog kulturálisan sem teljesen leépülni.
Én is köszönöm!
Köszönjük!!
Segno