Új függetlenséget Esztergomnak!
2011. máj. 1.

<p>A Fidesz-frakció az általuk vezényelt városi újságban próbálja folyamatosan megtéveszteni a közvéleményt. Az elmúlt félévben a Meggyes-csoport mindent elkövetett, hogy Esztergomot és az esztergomiakat tudatosan büntetve, alattomosan rossz színben tüntesse fel a város polgármesterét. Steindl Balázs és a Meggyes Tamás vezette frakció azonban soha nem fogja vállalni vagy átérezni azoknak a pusztán Tétényi Éva ellehetetlenítését szolgáló, de az esztergomiak mindennapi életét veszélyeztető döntéseknek a súlyát, melyek miatt 2011. májusára a városra lassan kikerülhet a „bezárt” tábla.</p>

Esztergom város független polgármestere a településen élők érdekében indította útnak a „Zarándoklat Esztergomért” mozgalmat, melynek részeként minden parlamenti párttal felvette a kapcsolatot. Tétényi Éva „új függetlenséget” hirdet, amelynek értelmében a pártpolitikát alá kell rendelni az itt élők érdekeinek. A polgármester elsősorban a kormányzópárttól vár segítséget, de ahogy Esztergom esetében sem tesz különbséget polgár és polgár között, úgy a pártok felé is egyformán nyitott. A helyi Fidesz-frakció ezt megpróbálja arra felhasználni, hogy politikailag a saját érdekeinek megfelelő színezetben tüntesse fel Tétényi Évát, aki ettől függetlenül tovább folytatja a „nyitottság mindenki felé” elvet hirdető új közpolitikáját.

A Steindl Balázs vezette Meggyes-csoport az elmúlt félévben összesen 7 testületi ülést hiúsított meg. Tétényi Éva polgármester közel 400, a város sorsát befolyásoló előterjesztéséből 255-öt úgy sepert le az asztalról a frakció, hogy azokról még vitatkozni sem volt hajlandó. A március 17-i testületi ülésen telt be a pohár, amikor 33 előterjesztésből összesen hármat voltak hajlandók tárgyalni a fideszes képviselők. A Meggyes-féle nemzeti együttműködés legkirívóbb példája az volt, amikor a január 20-ai képviselő-testületi ülésen 42 előterjesztésből összesen egyet voltak hajlandók napirendre venni és megtárgyalni Steindl Balázsék.

A helyi buszközlekedés ügyének rendezését először 2011. január 14-én, majd január 20-án tűzte napirendre Tétényi Éva, de Steindl Balázs azokat még az ülés elején kihúzta a listáról. Ezután még kétszer, február 3-án, majd március 17-én próbálta meg a testülettel tárgyaltatni az égető kérdést a polgármester, de a Meggyes-csoport továbbra sem volt hajlandó napirendre tűzni azt.

A Magyarországon egyedülálló módon, immár ötödik éve törvénysértő szemétdíj-rendelet módosítását gondos előkészítés után ebben az időrendi sorrendben tűzte napirendre Tétényi Éva: 2010. december 16., 2011. január 14., 2011. január 20., 2011. február 3., 2011. március 10., 2011. március 17. A Meggyes-csoport egy esetben sem volt hajlandó érdemben tárgyalni az ügyet.

A belvárosi piacon immár negyedik hónapja a helyi kisvállalkozók szedik be a kötelező helypénzt, - eddig több, mint 6 millió forintot fizettek be az önkormányzat kasszájába – ők takarítanak, tartanak rendet, fizetik a kötelező mellékhelyiségek költségeit. Az e témában különböző variációkban előterjesztett polgármesteri javaslatokat január 14. és március 17. között a frakció 8 alkalommal még az ülés előtt levette a napirendről.

Ígéretéhez híven a polgármester április 18-ra összehívta a rendkívüli testületi ülést, hogy a képviselő-testület meghozhassa az adósságrendezési eljárásban szükséges döntéseket. Ennek ellenére a Fidesz-frakció és a Vállalkozók Pártjának képviselője által április 12-én törvényellenesen meghozott reorganizációs rendeletet nem voltak hajlandóak újratárgyalni a fideszes képviselők. Ez is azt bizonyítja, hogy a testület kétharmadát adó Meggyes-frakció semmibe veszi a magyar jogrendet és a csak a bankok érdekeit szolgálja. A polgármester mindezeket mérlegelve úgy látja, semmi értelme annak, hogy újabb döntésekkel büntessék Esztergomot.


Esztergom, 2011. május 1.

Tétényi Éva

Esztergom polgármestere