<p>Körülbelül idáig terjedt a szakmai türelmem a Hídlap esetében, és anélkül, hogy egykori „gyermekem” jelenlegi identitását kritizálnám, néhány dolgot megemlítenék. A szerkesztőség mostani, jelentősen lecsökkentett állományával még a 2008-as, Meggyes általi villámmenesztésem előtt együtt dolgoztam, így ha valaki mondhat autentikus véleményt az újságról, az talán én vagyok. És elegáns is maradok, mert én így tanultam újságot írni.</p>
Elég messze járunk mára gondolkozásban egymástól egykori kollegáimmal, ugyanakkor megértem mostani helyzetüket. Amely egyébként jottányit sem változott az elmúlt évek kőkemény felülről vezéreltségét is tudomásul véve. Nem az a baj, hogy - véleményem szerint – sérül az objektivitás a lapban, inkább az, hogy úgy tesznek, mintha elhinnék, itt Tétényi Éva minden baj forrása. Persze, gondolhatják így, szívük joga, sőt, ha ez önálló véleménye a lapot szerkesztőknek, el kell, hogy fogadjam. Akkor viszont jó lenne, ha névvel jelennének meg az olyan írások, amelyek alkalmasak a gondolatok befolyásolására, és nem intéznék el egy egyszerű – hídlap – szignóval. Nem feltételezem, hogy nem jó emberek ülnek azokban a székekben, ahonnan 34 ezer háztartás gondolkozását befolyásolják. De azért azt egyértelműen kijelenteni egy újságírónak, hogy a Zarándoklat Esztergomért Mao Ce-tung menetéhez hasonlít – sajnálom, nekem gusztustalan. Több száz esztergomi ember érzéseit, áldozatvállalását ily módon lábbal taposni – hm, nem az én stílusom és a Hídlapé sem volt régen. Sajnálom, ha ez meg a Hídlaposoknak nem tetszik, de annak idején – Krisztián és Peti talán még emlékszik rá – ha éles kritikát kaptunk, először dühöngtem egy sort, földhöz csapkodtam bizonyos kézbeeső kisebb tárgyakat, de aztán mindig elgondolkoztam. Most sem kérek mást, mint gondolatokat. Önállóakat. Ennyit, nem többet. De ez jár minden esztergominak abban a lapban, amelyet most sokan joggal nem éreznek a magukénak.
Mosolygós hétvégét mindannyiunknak!
Üdvözlettel Váczy-Hübschl István