A Hídlap kettősmércéje
Közélet
2011. márc. 28.

<p>A Hídlap a IX. évfolyam/ 11. számában 2011. március 26-án a 7. oldalon elmaradt bocsánatkérésről hadovál, megtévesztve az esztergomiakat, miközben egy másik, sokkal komolyabb ügyben jogerős saját elmarasztalásukról és a valóban részükről elmaradt helyreigazításról kínosan hallgatnak!</p>

A Hídlap bizony nem először valótlanságokat tálal az esztergomiaknak, mert jelen esetben vádlottról és magánvádlóról ír és letagadja, hogy e-mailben március 15-én a bocsánatkérést is megkapták. Természetesen nem jelentették meg, mert a szövegkörnyezet kellemetlen számukra, aminek meghatározása pechűkre nem volt benne a megegyezésbe.

Egyébként ebbe a tyúkperben, amit Németh József indított, feljelentő és feljelentett van (nem rendőrségi ügy) és az effajta eljárás semmi célt nem szolgál, csak a Hídlap a volt alpolgármesterrel közösen a szabadvélemény nyilvánítókat karja megfélemlíteni!

Talán ezért sem tekintik az esztergomiak a Hídlapot a városunk lapjának, mert töredék, párt (rész) képviselői kiadvány.

De térjünk vissza a Hídlap jogerős elmarasztalására.

Dibusz Ferenc rendőr őrnagy nyert pert jogerősen a Hídlap ellen. A Hídlapnak nevezett 10-ek kiadványát 500 ezer Ft pénzbírságra és helyreigazításra, bocsánatkérésre kötelezték, mert a volt polgármester kijelentése megjelent nyomtatásban ez által a Strigonium ügyében is félrevezették az esztergomiakat.

 

A helyreigazítást és bocsánatkérést eddig azért nem olvashattuk a Hídlapba, mert a főbűnöst egyelőre csak azért nem lehet elmarasztalni, mert védi őt a mentelmi jog.

 

Kovács Géza

(forrás)