Egyházi események
Egyház
2011. márc. 11.

<p>Több jelentős egyházi esemény helyszíne volt az elmúlt időszakban Esztergom, melyeken Tétényi Éva polgármester képviselte a vendéglátó várost.</p>

Március 4-én, pénteken, a Magyar Zarándokút március végi megnyitása előtt tartotta első ülését a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás a Szent Adalbert Központban. Az üléssel egybekötött  konferencián elsősorban a zarándokút bemutatása történt meg, de elhangzott néhány tudományos mélységű előadás is a zarándoklatok történelmét kutató tudósoktól. Az ülésen köszöntő beszédet mondott Esztergom polgármestere.

Szintén pénteken, délután 17 órakor Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek tartott ünnepi szentmisét Boldog Meszlényi Zoltán püspök, vértanú halálának évfordulóján a főszékesegyházban. Meszlényi Zoltánt  1950. június 29-én hurcolták el esztergomi lakásáról, de nem indítottak pert ellene. Kistarcsán tartották fogva, ahol súlyosan bántalmazták, kínozták. Sok szenvedés után 1951. március 4-én halt meg. Boldoggá avatása 2009. október 31-én volt Esztergomban. Ekkor ereklyéjét a Szent Adalbert mellékoltárban helyezték el.

Március 5-én, szombaton délelőtt mutatta be gyémántmiséjét Dr. Paskai László bíboros, nyugalmazott Esztergom-budapesti érsek. Hatvan esztendeje 1951. március 3-án szentelték pappá, 1978-ban veszprémi püspök lett, 1982-ben a kalocsai érsek koadjutorává nevezték ki, 1987-ben pedig ezen a napon esztergomi érsek és Magyarország prímása lett. Ezt a tisztséget egészen 2002. december 7-ig töltötte be.A  misén Juliusz Janusz pápai nuncius,  utódja, Erdő Péter Esztergom-budapesti érsek, majd Gaál Endre nagyprépost köszöntötte az egybegyűlteket. A szentmisén jelen volt a hazai egyházi és diplomáciai élet több képviselője is.

Március 9-én délelőtt került sor arra az ökomenikus találkozóra a Városházán, ahol Tétényi Éva fogadta az esztergomi felekezetek vezetőit, és beszámolt nekik a várost érintő legfontosabb kérdésekről. A kötetlen fórumot immár második alkalommal rendezik meg, a jövőben az egyházi vezetők kérésének megfelelően kéthavi rendszerességgel kerül sor a közös megbeszélésre.

(forrás)