Álmomban Meggyes Tamást a vezír megdicsérte konzekvensen mindent tagadó magatartásáért, aki ettől szárnyakat kapott, feltüzelte frakcióját, és a következő neveletlen testületi ülésen mindjárt behúzott még vagy 17 jelentős törvénytelenséget tartalmazó határozatot a polgármester neve mellé.

Álmomban hangosan felröhögtem hüjjeország hüjjelakóin, akiket ilyen könnyű megetetni maszlaggal, és miközben a városi, megyei rendőrség és ügyészség a szélrózsa minden irányába nyomozott  az előző vezetés után, a város, megelégelve a pattállapotot, azt harsogta egyemberként, hogy TétényicsődÉva helyett inkább jöjjön vissza a régi rossz, mert azt legalább ismerték, és az tulajdonképpen egész klassz volt. Feketelistástól, parasztvakításostól, nokiás dobozostól, talicskástól, Rákosi idejét meghazudtoló módszerestől a nép inkább szerette volna vissza a nyugalmat, mint a szembenézést, inkább akart csöndet, mint igazságot, a felelősség vállalása meg olyan hülye kifejezés volt (még álmomban is) hogy azzal csak elaggott professzorok mertek próbálkozni gólyabálba igyekvő, könyvtárszakos, tavasszal miniszoknyában csicsergő elsőéves  hallgatóknál a várdomb oldalában.  A frakció a kisvezír felkérésre kéjes mosollyal tette a dolgát, Kálmán képviselő szabadon csukhatta az ablakokat az egész hivatalban - mert végre férfinak érezte magát, Zoltai képviselő leengedte az asztal mellé a könyökét és kiköpte a maradék vetőmagot a szájából, öBalázs meg tudományos alapon kigyomláltatta a családfáját, hogy még egyszer ilyen vadhajtás fel ne üsse a fejét. Az istenadta eközben komoran nézte végig a kivégzést.

Álmomban ez után Meggyes visszaült a székébe, keresztbe-kasul büntette segédjeivel és hű fegyverhordozóival a szemét függetleneket, akik emiatt elköltöztek, (ha volt elég idejük) ahogy a gondolkozó értelmiség sem volt hajlandó kibújni a csigaházából, így nekik is menniük kellett. 2013-ra megtelt a vármegyeháza addigra újranyitott tömlöce, a főtéren kalodába zárt ellenzékiek szotyiztak naphosszat, a bakó meg bitót ácsolt a bújkáló ellentmondóknak. A nagy többség eközben keserűen azt gondolta: hogy lett volna egy lehetőség, de nem éltünk vele, most már úgy is minden mindegy, jobb, ha hallgatunk, akkor talán békén hagynak. Esztergom 2014-re a béka segge alá került, a város ipari parkja MT sikeres kommunikációjának köszönhetően elköltözött Gnieznóba, iskoláink, intézményeink élén tehetségtelen és semmirekellő, önállóan gondolkozni képtelen vezetők nyírták a szabad diákság agytekervényeit, hogy már csírájában elhaljon minden kezdeményezés. 2020-ra Esztergom már csak a Bazilikáról volt híres, és csak azok maradtak a városban, akiket a rendszer éltetett, illetve azok beszállítói, családtagjai. A többiek meg le voltak szarva (álmomban), de miután ezt már 2000-től megszokták a királyvárosiak, tulajdonképpen semmi jelentősége nem volt. Néha egy-egy gyerek megkérdezte nagypapától, hogy ki a fene volt az a tétényi, de erre csak összeránduló, hirtelen maga mögé néző, suttogó válasz született: hagyd el fiam, azok az idők már eljártak, erről jobb nem beszélni….

Álmomban ökölbe szorult a kezem, és felnyögtem és partizán akartam lenni, szamizdatos kiadványokkal a hóna alatt szaladgáló, tintás ujjú felkelő, aki addig nem nyugszik, míg él, és ha kell, feláldozza magát az igazság oltárán, és boldog-bőszen ordítja a máglyáról füstben-koromban, hogy akkor is, csakazértis is pusztuljon a despota, és legyen újra tavasz Esztergomban.