Felvették közpénzből fizetett életbiztosításukat Esztergom volt alpolgármesterei
Közélet
2011. márc. 3.

<p>Esztergom két volt alpolgármestere felvette az önkormányzat pénzéből fizetett életbiztosítását, összesen nyolcmillió forintot; a volt polgármesternek, Meggyes Tamásnak (Fidesz) adminisztrációs hiba miatt nem sikerült felvennie az öt és fél millió forintot.</p>

Tétényi Éva (független) elmondta: mivel értelmezése szerint az érintettek közpénzt felhatalmazás nélkül saját céljukra fordítottak, az ügyben ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az esztergomi ügyészségen. A volt polgármester, Meggyes Tamás és alpolgármestereinek biztosításában kezdetben az önkormányzat volt a kedvezményezett, később az érintettek egy bizottsági határozattal saját magukat tették meg kedvezményezettnek. Meggyes Tamás és Knapp János szerződésén a jegyző volt a kötelezettségvállaló, amire viszont csak polgármesternek és alpolgármesternek van joga. Németh József alpolgármester életbiztosításáért Meggyes Tamás vállalt kötelezettséget, az iraton azonban nincs jegyzői és pénzügyi ellenjegyzés - tette hozzá Tétényi Éva.

A polgármester elmondta, hogy a biztosító 2010. október 30-án Meggyes Tamás szerződésének lejárta miatt elküldött az önkormányzatnak öt és fél millió forintot, majd téves utalásra hivatkozva visszakérte a pénzt. Kiderült, hogy a pénzintézetnél elfelejtették átvezetni Meggyes Tamás nevére a kedvezményezetti státuszt, de a két alpolgármesternek kifizették a biztosítások nyolcmillió forintos összegét.

Tétényi Éva véleménye szerint a szerződéseket az önkormányzat minden jogcím nélkül kötötte meg, a három biztosított egymással működött együtt a szerződések megkötésénél. A polgármester közölte: Knapp János az eset nyilvánosságra kerülése után visszafizette a rá eső öt és fél millió forintot az önkormányzatnak. Meggyes Tamás biztosításának összegét pedig az önkormányzat nem utalja vissza a biztosítónak, a pénzt az ügy lezárásáig elkülönítve kezeli.

Az MTI megkeresésére Meggyes Tamás csak annyit mondott "szörnyű az, ami történik", Németh József közölte "nem stimmel", hogy ő felvette volna a pénzt, és bontotta a vonalat. Knapp János pedig azt mondta, a bevett gyakorlat szerint azért kötöttek ilyen biztosítást, hogy végkielégítésük ne legyen nagy teher az önkormányzatnak. Közölte, hogy az eljárásuk szerinte jogszerű, ezért a pénzt elkülönített számlára fizette vissza, mert az ügy lezárásáig így tartja korrektnek.

Forrás: hvg.hu

(forrás)