Álmodtam egy világot magamnak
2011. márc. 3.

<p>Rémálmom volt éjszaka, és ahogy az lenni szokott, ébredés után pár pillanatig annyira életszerű volt a dolog, hogy a hideg rázott a szó szoros értelmében.</p>

Álmomban a Meggyes-csoport által mantrázott „ törvénytelen tétényi” odáig fajult, hogy a zseniális frakció élén nagy vezérünkkel, maotamással a testületi ülésen eljutottak addig, hogy az elmúlt hónapokban folyamatosan egy cél felé vivő kommunikációjuk – mi más maradt a mesterségesen lerobbantott Esztergomban – nyomán fegyelmit adtak a polgármesternek, majd felfüggesztették. Álmomban a Széchenyi téren addig csendesen, gyertyákkal tüntető igazság és szabadságpárti polgárok, kőfaragók és baletttáncosok, mérnökök és tanárok egy emberként kiáltották a világ felé: ELÉG! Álmomban Steindliék erre vártak, és amikor az ülésen Tétényi elhagyta az üléstermet, és az általuk szarba se vett jogszabályok értelmében az alpolgármester vette volna át a vezetést, aki lojalitásból azonnal lemondott, öBalázs és társai nem estek kétségbe, gyorsan megválasztották Bánhidy Vajkot ügyvezető polgármesternek. Esztergom erre felrobbant, az istenadta nem tűrte, hogy az általa kiseprűzött előző hatalom ilyen egyszerű trükkel visszatérjen, és ezrek vonultak az utcára. Álmomban ez történt.

 

…itt állok a kapui előtt…..