A Mária Valéria Mélygarázst folyamatos titkolózás övezi. Leginkább mindig az éppen regnáló városvezetés az, aki szeret mélyen hallgatni. Sőt! Leginkább akkor hallgat, amikor pontosan köteles lenne beszélni.
Ahogy közeledünk az önkormányzati választás időpontja felé, úgy színesednek – ha lehet még egyáltalán fokozni a káoszt – az esztergomi politikai élet történései.
A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Talán ez a jó szándék vezérelte Tétényi Éva tetteit is, amikor pokolra küldte Esztergomot az adósságrendezési eljárás kezdeményezésével.
A történelemben először Tétényi majdnem minden kívánsága teljesülhetett volna a városi költségvetéssel kapcsolatban. A Fidesz egyetlen kérés kivételével a polgármester minden álmát teljesítette. Azt hiszem a kompromisszum lényege valami ilyesmi lenne. Mindkét fél enged.
Nagggggyon gáz amit Steindl művelt. Hasonló a Bakosnorbis interjuhoz amit Tétényivel készített. Beprogramozott szövegét sem tudta hibátlanul makogás és "ö, ö, ő-"zés nélül előadni.
Na, erről a listáról S. Balázska mit fog elmakogni?
Engem igen irritál, mikor Megyes a testülti ülésen úgy tesz mint ha még mindíg ő lenne a polgármester, kioktat, vádol, tesz a szabályokra nagyívben miközben szabálytalanságot szajkóz minduntalan.
DE!
A legundorítóbb, mikor Tétényi Éva, Esztergom demokratikusan megválsztott Polgármesterét
(aki mellékesen egy nő és ez Megyest arra ingerli hogy meg kell jól verni, mert ő az asszonyt verve szereti. bocs)
egy percen belül többször hazugnak nevezi, lázítónak, uszítónak,...stb. Nem sorolom.
Na valaki szabjon határt már MT. verbalitásnak!
Vagy neki bármit szabad?
Nálam a Steindl-Kolompál páros a nyerő. Őket folyamatosan beszéltetném, igazi öngól ez a két emberke saját frakciójának. A mi kis fizikusunk a legutóbbi testületi ülésen felolvasásból jeleskedett. Földrajz, fizika, olvasás, ezeken túl vagyunk. Mi a tudáspróba következő állomása? Vajon , mivel fog felvidítani bennünket legközelebb? Ezt a két nagy tudásút szívem szerint kiküldeném párbajra, csak az a baj, hogy akkor az egyik visszajönne.
Megnéztem az adást:
Stendl B. egy motyogós, érvelés nélküli, zavart tévé szereplést adott elő. Rendkívül rossz a kommunikációja + nem képernyőképes! Állítólag a fideszeseket képezik a média szereplésre... Nem értem,. hogy a Fidesz miért engedi be a stúdióba szerepelni ezt a párttagot, hiszen nevetségessé teszi pártját!
A szavazók többsége megelégelte Meggyes Tamás polgármesterségét, másra adta le a voksát.
A tavaszi országgyülési választás reflexeként a körzet képviselő-jelöltjei közül oda tette az "X"-et, ahol a fidesz-logó volt.
Ez itt a gond, a probléma pedig az, hogy ezt a "gixert" nehéz, majdnem hogy lehetetlen korrigálni a jelenlegi törvények szerint.
Erre kell valami megoldás!
Balázska elég korlátoltnak tünt, a számtan az nem erőssége.
Megdöbbentő és csalódás volt S.Balázs számára azok közt látni Tétényi Évát, akik támogatták. - mondta ő.
DE! Meggyes Tamás múltja és jelene sosem okozott neki csalódást, hogy ennyire kitart mellette?
Mi az, hogy azért nem működnek együtt, mert az MSZP is támogatta Tétényi Évát? Most itt akkor nem a városról van szó, hanem a Fideszről? A több, mint 8000 szavazója MSZP-s? Ha ez így lenne, egy fideszes képviselő sem ülne a képviselőtestületben! Szánalmas, átlátszó kifogás és szánalmas a Fidesz esztergomi reprezentánsa is.
Milyen a hatalmon lévő párt, ha reprezentánsai ilyen szánalmas, kisstílű alakok.
Esteleges újra választás esetén Polgármester asszony ne tegye mérlegre indulását.
Igen is Kérjük szíveskedjék újra indulni!!!!!!
Az Ő személye, tudása, higgadsága, emberisége biztosíték arra, hogy ez a 10 díszpinty eltünjön a város életéből, s talpra álljon a város.
Városlakók nagy árat fizettek,fizetnek,újból ehhez hasonló összetételű(elmebeteg,lakatos,suszter, alkoholista,olvasni, beszélni nem tudó)bagázst még véletlenül sem választ.
Ez szinte biztos.
Steindl Balázs egy vicc. Nevtségesen hazudozik.
És egyáltalán hogyan merészeli az "etika" szót ("...A Polgármester Asszonytól ez nem volt etikus...") a szájára venni?
Szappannal kellene kimosni a száját!
Tétényi Éva nyugodt, higgadt, észérvekkel alátámasztott nyilatkozatához csak gratulálni tudok.
Szerintem jó választás volt Esztergom számára.