<p>Az elmúlt évek történései miatt el kellett gondolkodnom, hogy milyen városban szeretnék élni, és milyen várost szeretnék a gyerekeimre hagyni. De először csak az jutott az eszembe, hogy milyenben nem.</p>
Semmiképpen sem olyanban, ahol megbírságolnak, ha a házam előtt a közterületen magasabbra merészelt nőni a fű, mint az engedélyezett.
Olyan városban akarok élni, ahol annyi szemétdíjat fizetek, amennyi szemetet termelek. És nem olyanban, ahol az a cél, hogy a szemétszállító cégnek minél több haszna legyen a minél több szemétből.
Olyan városban szeretnék élni, ahol a gyerekem iskolájának tanrendjét bölcs, hozzáértő tanárok és a szülők együttesen határozzák meg, és nem olyan városban, ahol a város fura ura mondja meg, hogy a gyerekemnek hány kör lótás-futás válik javára, és hogy mivel töltse a szabadidejét.
Olyan várost szeretnék, ahol az a cél, hogy az óvodások nekik való ételt kapjanak. Olyan várost, ahol a döntéshozók gyanút fognának, ha egy egész óvodás csoport rendszeresen érintetlenül hagyja az ebédet, és nem olyan várost, ahol az élelmező cég profitja a cél.
Az én városomban nem lenne kötelező az óvodásoknak az úszótanfolyam, mert nem az lenne a cél, hogy csökkentsem az élményfürdő hiányát, hanem az, hogy az óvodás megszeresse az úszást. De az is lehet, hogy az én városomban az élményfürdő árából lenne tanuszodája az óvodáknak és iskoláknak.
Egyébként is olyan várost szeretnék, ahol a vezetés kikéri és elfogadja a szakemberek véleményét, és nem olyat, amelyik magát mindent tudónak hiszi. Persze, ha elfogadnák a szakemberek véleményét, akkor az én városomban nem építenének termálfürdőt sem, hiszen az azóta kegyvesztett geológus megírta és elmondta, hogy nincs termálvíz, mások padig arról beszéltek, hogy hová vezethet az üzleti terv nélküli beruházás.
Nem kellene kétszer annyit autózni, kétszer annyi füstöt eregetve, és lennének kerékpárutak is, amelyek vezetnének is valahova. Mert a forgalmat is szakemberek terveznék.
Olyan várost szeretnék, ahol nem próbál megfélemlíteni egy rendőrre hasonlító őrző-védő, és nem állja el az utamat kék csíkos rendőrautó-utánzattal. Olyan várost, ahol viccből se köszönnék üres szobámba érve a Nagy Testvérnek.
Olyan várost szeretnék, ahol az a cél, hogy elintéződjön az ügyem a hivatalban, és az ügyintéző nem várja meg az ügyintézési határidő utolsó napját csak azért, hogy elutasítsa az ügyiratomat, hanem még idejében segít, hogy az ügyem mihamarabb elintéződjön, mert az a dolga, célja, és azért kapja a fizetését - tőlem. De azért is, mert ő is a város közösségének tagja.
Olyan várost szeretnék ahol a helyi újságot és tv-t választott képviselőink arra használják, hogy elszámoljanak felém a végzett munkájukkal, és nem arra, hogy azt bizonygassák, milyen jó is nekem az, ha ők a vezetőim, és ezért még hálásnak is kell lennem.
Jut eszembe, azt is szeretném, hogy az vezesse a várost, akit megválasztottam.
Olyan várost szeretnék, ahol a véleményét vállaló embernek - és családjának - ne kelljen tartania megaláztatástól, a hatalom bosszújától, ha a véleménye nem egyezik a hivatalos kinyilatkoztatással. Különben sem egy hatalom alattvalója szeretnék lenni, hanem egy demokratikus közösség tagja.
Az én városom tantestületekből, osztályközösségekből, baráti társaságokból, egyesületekből, orvosokból, ápolókból, munkahelyi kollektívákból, focicsapatokból, családokból, szomszédokból, nagymamákból, nagypapákból, unokákból, szóval emberi közösségekből áll.
Én nem tudom, mi az, hogy város gyarapodása meg vagyona, meg városi tulajdonú cég.
Vagyis azt hiszem, hogy mégis tudom. Az összetartó emberi közösség. Az lehet vagyon, kimeríthetetlen tőke és erő. A többi por és hamu.
2010. okt. 03. óta érzem hogy ez az erő létezik, és érzem azt, hogy lehet esélyünk demokráciában élni. Ami előtte volt, azt elnyomásnak hívták.
Nem akarok alattvaló lenni. Én összetartó, tudatos emberi közösségben akarok élni a városomban, szabadon, és erre fogom nevelni a gyerekeimet is. Én olyan várost akarok rájuk hagyni, ahol a képviselők helyettem intézik nekik azt, amivel megbíztam őket, és akiket majd ők bíznak meg ezzel. A megbízás és a bizalom azonos tőről fakad.
Egy esztergomi lokálpatrióta