Ismét elmaradt a bíróságon a Meggyes Tamás volt esztergomi polgármester ellen állítólag géppisztolyos merényletet tervező férfi büntetőpere, miután a vádlott nem jelent meg. A szerdai már a második ilyen eset volt: Sz. K. az augusztusi első tárgyalásra sem ment el. Érdekes, hogy az emberölési kísérlettel vádolt személyt kétszer is elengedte a hatóság, mivel nem tartottak a szökésétől.
Ez erősíti azt a helyi vélekedést, hogy az ügy komolysága megkérdőjelezhető. Mással aligha magyarázható, hogy Sz. K.-t az első tárgyalás előtt is nehezen találták meg, mégis elengedték. Eltűnt, újra körözni kezdték, majd elfogták, de mivel megígérte, hogy a második tárgyaláson ott lesz, nem tartották előzetesben. Esztergomban azt is sokan furcsállják, hogy míg más ügyekben évekig előzetesben tartanak gyanúsítottakat és bilincsben visznek vádlottakat a bíróságra, egy ilyen súlyú ügy vádlottja szabadlábon lehet.
Meggyes tavaly ősszel, a mellette szervezett szimpátiatüntetésen jelentette be, hogy egy motorról, géppisztollyal akarták megölni őt. Szerinte a támadók "az MSZP zsoldjában állnak". Többeket vádolt érintettséggel. Utalt korábbi kampányfőnökére, Horváth Mihályra, aki rágalmazásért már többször beperelte őt hasonló kijelentései miatt, de a Meggyes elleni eljárások megakadtak, mivel mentelmi jogát nem függesztette fel a Ház. Meggyes a merénylettel kapcsolatban célzott egy helyi vállalkozóra, Misznéder Jánosra is.
Mindkettejüket összefüggésbe hozta korábban házának és autójának 2008-as felgyújtásával. Utóbbi üggyel kapcsolatban tudni érdemes, hogy Misznédert "bepalizták". Kiderült ugyanis az eljárásban, hogy egy bűnözői csoport megvetette a lábát Esztergomban, a polgármester elleni akciójukhoz pedig sértődött emberként Misznédert találták meg, aki egy építési ügy miatt összetűzött az önkormányzattal. Az újabb ügybe (az állítólagos merénylet-kísérletbe) Misznédert felbujtóként próbálták belekeverni.
Ám a vállalkozó - érezve, hogy ismét csőbe akarják húzni - értesítette a hatóságokat a gyanús ügy körülményeiről, hogy ne kerüljön megint hasonló helyzetbe. Segítségével a nyomozást hamar le is zárták, azt pedig nem találták végül bizonyítottnak, hogy neki vagy Horváthnak köze lenne a tervezett merénylethez.
Ez nem beszélgetés hanem a kommunikáció egész más formája tisztelt remus. Szerintem mindenkinek saját szégyene hogy volt már börtönben, én nem dicsekedni akartam hidd el nem olyan jó bezárva lenni. Hogy minősitesz engem mert neked ez nem szint, hiszen te nem vállalod magadat és írásaid. Szerintem meg az egy szint amit a bukot és eddig bűntetlen emberek képviselnek nick névvel itt.
T. Remus !
Szó sincs semmiféle szerecsenmozdatásról.
2008 júniusa óta eltelt egy kis idő, ha Én akartam volna tisztázni a dolgokat a nyilvánosság előtt, már rég megtehettem volna, de még Tőlem egy nyilatkozatot vagy másra mutogatást nem láttak, hallottak. Ezt a vallomást is Cserép János tette fel a saját ügye érdekében.Ha már így alakult, hozzászólok én is, mivel évek óta túl egyoldalúan nyilatkozik a sajtó, főleg itt, Esztergomban.Ami a vallomásban szerepel, az úgy volt, erre tanuk is vannak és ezt a bíróság sem kérdőjelezte meg soha.Az elmúlt négy évben összegyűlt papírhalmaz is bizonyítja, hogy nem volt olyan ügy amit a hatóságok előtt , törvényesen nem próbáltam meg rendezni. Az összes ügyem rendben volt és erre bizonyíték van: a sok hivatalos határozat, végzés. Többek között pénteken valóban volt tárgyalásom ( az alperes Esztergom Város Önkormányzata ), elsőfokon megnyertem a pert. Nagy öröm volt számomra, de tudom, hogy még nem jogerős,ezért nem iszom előre a medve bőrére. Mert valószínű, hogy megfellebbezik és megyünk tovább, de én nem adom fel. Ez nem magánper volt, hanem a cégem már 3 éve próbálja tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozatot Esztergom Város Képviselőtestületétől, Önkormányzatától , Polgármesterétől megkapni , amely közmű rácsatlakozásra vonatkozik az általunk épített lakóparkban. Itt is próbáltam az igazamat keresni ezzel kapcsolatban a nyilvánosság erejével , de sikertelenül . Az önkormányzat nem adott hozzájárulást a mai napig sem a Bánomi lakópark 34 lakásának víz-, csapadékvíz és csatorna rákötéséhez. A bíróság pénteki ítéletével pótolta a tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozatot. Amíg a tárgyalás folyt, addig sem ültem tétlenül, ugyanis vízbekötés már 1 éve van a lakóparkban TÖRVÉNYESEN a testület engedélye nélkül is . Mivel egyedül az Önkormányzat hátráltatta ezt a folyamatot, kárt okozva a cégemnek és a lakóknak . ( És ez csak egy ügy. )
Ha azért amit tettem az a bűntetés , amit a bíróság kiszabott, vállalom, de ezekben az ügyekben vannak komolyabb szereplők - tényleges szereplők - akik úgy tűnik mindent megúszhatnak. ( Úgy lenne korrekt Tisztelt Remus, ha ön is felvállalná személyét a hozzászólásaiban . )
Egy biztos. Nekem még soha nem volt cellatársam. Tudod, olyan bezárt intézetben, rácsok mögé zárva. Veled nem szeretnék beszélgetni. Ugye, megérted. Van egy szint.
Kit tisztelhetünk benned kedve remus csak nem egy fogadott ügyvédet vagy egy volt rendőrt, esetleg ügynök múlttal rendelkezel? Neked miért fáj ha vannak emberek akik szeretnék megóvni magukat vagy gyerekeiket olyen aljas emberektől mint akiket védsz.
Szemmel láthatóan problémáid vannak az ellenkező vélemények befogadásával, értékelésével. Szemmel láthatóan torzult az önképed azzal, hogy bátorságot és feljogosítást kérsz, követelsz a véleményeid kommentelőítől.
A jogerős bírósági ítéleteket csak és kizárólag meggyes tamás kérdőjelezi meg.
Annak tükrében, hogy minden hsz-emben kiemeltem, hogy itt mi véleményeket formálunk meg és tartunk tiszteletben, módosítanom kell a mondatomat: Amit Te csinálsz az a demagóg propaganda rész.
Ha majd nem az általad az én számba adott kijelentéseket kommenteled, azaz megtanulsz korrektül, a másik véleményének tiszteletben tartásával, tárgyilagosan vitázni, akkor folytathatjuk. Addig is kellemes blogolást és igazságkeresést!
Akkor kérlek, az olyan félreéthető kifejezéseket, mint a " szöveget pszichológus szemmel vizsgálva..." kerüld. Félrevezeted a vitapartnert és az legalább annyira inkorrekt, mint az "Azzal teljesen tisztában vagyok, hogy tudsz ajánlani pszichológust, gondolom azokat, akik...." kezdetű utalás. Ez tipikusan az a helyzet, amikor elfogy az észérv és marad a vagdalkozás. Ez olyan méltatlan hozzád, mint a független bíróság ítéletének minősítése. Kérlek, ilyen alaptalanul soha ne tégy ilyet!
Azzal teljesen tisztában vagyok, hogy tudsz ajánlani pszichológust, gondolom azokat akik sms-ből, távollétemben is analizálnak...
Nem vagyok pszichológus, ezt Te állítottad, ennek ellenére megpróbálhatok a szemével nézni és saját véleményt levonni...
Benned (ha már tegeződünk, akkor szervusz) tényleg magasra csapnak az indulatok. Nem szabad ilyen haragosan, támadólag kezelni a más véleményét. Neked magyarázzam? Pszichológusnak? "Amit Te csinálsz az a propaganda rész,..." Honnan veszed a bátorságot, hogy így minősíted a gondolataimat. Ki az aki erre téged feljogosított? "..megpróbálod elmélyíteni a bíróság és meggyes igazát az emberekben..." Tényleg. Ha az igazság azonos, akkor azért ki kell állni. Vagy te megkérdőjelezed a bíróság ítéletének igazságát? Csak az az gazság, amit te mondassz? Engem (tudva, hogy pszicholgus vagy) ez megdöbbent és egyben rémít is.
Ez még egy pszichológustól is túl zsigeri. Akar beszélni róla? Tudok ajánlani jó kollégát! Egyébként köszönöm, hogy tiszteletben tartja a véleményemet, mint ahogyan én is az Önét, a pszichológusi szakmával való büszkélkedést mégis kihagytam volna.
A meggyes-féle igazságért nem kell harcolni! Azt ha jól tudom megállapította a bíróság, el lettek ítélve a tettesek. Amit Te csinálsz az a propaganda rész, megpróbálod elmélyíteni a bíróság és meggyes igazát az emberekben, de ez messziről sem harc az igazságért.
Véleményed továbbra is tiszteletben van tartva és a bíróságé is. Bárcsak a jegyzőt a hivatalába visszaállító jogerős bírósági ítéletért is ilyen hévvel harcoltál volna!
A "fórumbetyár" az, aki az igazságért harcol? Akkor kérek minden egyes bejegyzésemhez egy-egy fórumbetyár minősítés! Köszönöm! Jut eszembe, múltkor kértem, hogy a "vulgáris" is szerepeljen az értékelések lehetősége között, mert egy-két bejegyzés minősíthetetlenül szennyezett. Nem kaptam választ. Vajon miért?
Nem tetszik. Egyáltalán. Szerintem ez inkorrekt és ezért a törvény előtt kell felelnie annak, aki ezt teszi. Ha jól tudom megtette, sőt nem is egyszer. Kapott is elégtételt. Lehet, hogy nem eleget, vagy még nem eleget, de harcol az igazáért. Ez teljesen rendben van. Önt azonban "csak" verbális eszközkkel támadták meg. A volt polgármestert pedig molotov koktéllal.
Oké, maga meg helyettesítse be magát abba a szerepbe, hogy megy az utcán, és mindenki úgy néz magára, mint egy utolsó bűnözőre, mert a 30 ezer példányban terjesztett helyi sz.r újságban azt írta magáról az igen becsületes polgármester és a s.ggnyaló haverja, hogy maga egy bűnöző. Hogy tetszik?
Misznéder vallomásának a valóságtartamáról és értékéről, meg az általam felfedezni vélt ellentmondásairól beszéltem. Ön a Szeretgom érintettségéről, illetve érintetlenségéről gyújtogatás ügyben. Uram! Nem azonos dolgokról beszélünk! Eszembe sincs állítani, hogy a Szeretgomnak volt bárminemű köze a gyújtogatáshoz, vagy annak előkészítéséhez. A Szeretgom az én gondolatvitelemben tökéletesen indiferens. Ön mégis arról győzköd, hogy a Sezergomnak mindehhez nincs köze. Nem is állítottam, de még csak nem is gondoltam erre. Azt viszont állítom, hogy Misznéder "balek" szerepe, meg a "hátsó" konspiráció (vajon milyen lehet méga konspiráció?) igen eröltetett, amit bennem erősít a vallomás minden sora. Ezen túl már csak arra akartam rámutatni, hogy már az "önmerénylet" gondolatának lebegtetése is igen bornírt, s ha ez így van, mármint nem a volt polgármester gyújtötta fel a saját autóját, meg házát (erről meg vagyok győződve) akkor nincs más hátra, minthogy arra kérjek mindenkit, hogy saját szerettjét helyettesíti be a sértett szerepébe.
Szerencsére nem vagyunk egyformák! Van aki már az agyában megfogalmazódott gondolattól is bűnösnek vallja magát, más meg többször félig agyonveri a feleségét, sőt akkor még más feleségét és még ezek után is van bőr a pofáján ártatlannak mondani magát, büszkén. Szerencsére nem vagyunk egyformák!
Azért a képlet, nem ennyire egyszerű. Nem tudom melyik vallomást olvastad, de a Misznéderében nem volt szó károkozásról, hanem: "Nem politikai hadjáratot, hanem törvényes alapokon működő kampányt terveztünk Meggyes Tamás ellen" A volt polgármester kegyetlenkedései ellen akartak törvényes eszközökkel, a nyilvánosság erejével harcolni.
Pszichológusi szemmel olvasva a vallomást, nem rajzolódik ki egy mindenre elszánt bűnöző jelleme, sokkal inkább egy magát akkor még nagyfiúnak képzelő kisfiú, aki megrémült az igazi nagyfiúktól és az irányítása alól egyre inkább kicsúszó folyamatoktól és azok következményeitől. A háttérből irányítóra, véleményem szerint, sokkal inkább illik valaki más jellemrajza.
Mindentől függetlenül, ez az én véleményem, természetesen tiszteletben tartom a tiédet is.
Nézze kedves uram... én elhiszem, hogy Ön pontosan tisztában van azzal, hogy mi kell egy lejárató cikkhez, de lássuk be, hogy a vallomást Meggyesék is elhiszik, hisz ezen vallomás alapján próbálják meg Meggyes Tamás "barátai" és "elvtársai" lejáratni és támadni a Szeretgomot: Bayer erre hivatkozik, Pataki ezt idézgeti mindenhol, ráadásul úgy, hogy hozzáteszik: Misznéder vallomásában a Szeretgomról beszél. Pedig nem.
Fogalmam nincs miért tartott városnéző programot az elkövetőknek Misznéder, de nem is érdekel. Engem az érdekel, hogy egyszer és mindenkorra fogja már fel mindenki, hogy a Szeretgomnak ehhez az egész felgyújtáshoz, sőt a szövegben szereplő médiakampányhoz semmi köze nem volt.
Ha Misznéder megkeres 2008 elején (ahogy nem keresett), hogy segítsek neki Meggyes viselt dolgait tényszerűen kiteregetni, akkor természetesen nem zárkóztam volna el (ingyen és bérmentve) attól, hogy teret kapjon, mivel addigra már teljességgel tisztába jöttünk a valós esztergomi helyzettel. De nem keresett meg. Később, a gyújtogatás megtörténte után, de még a letartóztatása előtt egyszer találkoztunk, amikoris bemutatott ennek a P. Z. nevű, a vallomásban is szereplő újságírónak, akivel arról beszélgettünk, hogy indulna egy újság a városban, és arra gondoltak, hogy esetleg Szeretgom néven indulhatna-e, de erre mi (a feleségemmel voltunk a találkozón) nemet mondtunk. Ebből lett az Esztergomi Válasz nevű újság, amiből ha jól emlékszem 2 szám jelent meg.
Ezek után pár héttel letartóztatták Misznédert, a városi sajtó meg azóta is attól hangos, hogy a Szeretgom szerepe így meg úgy a gyújtogatásban. Nagy büdös lócitromot. Az eredmény: Gulya István jogerősen rágalmazás miatt elítélve, nemsokára Steindl is megkapja ami jár neki a bíróságtól, Bayer még bízik Meggyesben, de lassan be kell látnia, hogy megvezették, Knapp már több bírósági tárgyalás elől is kvázi megszökött (a rendőrség se tudta előállítani), Meggyest a mentelmi joga védi a hazugságai miatt.
Szerintem Misznédert megvezették, egy jól felépített csapdába sétált bele, maximálisan kihasználták a naivitását. De ez tökmindegy, hogy mi mit gondolunk. Számomra a történetét maximálisan validálja az a médiaterror, ami a helyi városi médiából az elkövetkező hónapokban, években a Szeretgomot érte. Meg a Szeretgomon közreműködő, író személyeket. Bejó mindig viccelődve mesélte, hogy mindig ugyanaz az autó követi, Kovács Gáborékat kevésbé viccesen érte a tudat, hogy akár lehalgathatták is őket és a híváslistájukat egy tanú szerint a polgármesteri hivatalban lobogtatta a polgármester. Ezek nagyon durva bűncselekményekre utalnak, amik csak azért maradhatnak rejtve, mert ezek a régi III/3-as konspiráló fiúk jóideje tolják már a jelenleg élen haladó szekeret.
Ettől persze lehet ellentmodás benne. Tisztelem a meggyőződését, kérem tisztelje Ön is a meggyőződésemet, mely szerint a lejárító cikkekhez nem kell bemutatni a tagbaszakadt új barátoknak az ellenlábas polgármester épülő házát, meg az autóját sem. Valamiért ez a városnéző programnak mégis része volt, az eredményét pedig ismerjük. A gyújtogató finanszírozása még az előzetben is....jaj, ne vicceljünk már egymással. Nagyon karitatív, de bennem -bocsátson meg érte- erős kételyeket ébreszt. Lehet?
Elnézést, de ebben a válaszban túl sok az ismeretlen. Ha egyenletté kellene átalakítani azt is mondhatnánk, hogy még az is ismeretlen, hogy mi az ismeretlen. Ennyire talán nem bonyolult az ügy. A vallomásból ennél egyszerűbb tényállás olvasható ki. "A" kárt akart okozni "B"-nek, és aztán nem meglepő módon ikerült is. Érthetetlen, hogy mi ebben az érthetetlen.
Érdekes, aki itt olvasta és akivel eddig beszéltem róla, az egy sem ezt mondta. Sokkal inkább az a vélemény jön vissza az esztergomiaktól, hogy a vallomás teljesen hihető és egyértelműen egy nagyobb hátsó konspirátor jelenlétét mutatja, aki mindezidáig rejtve maradt.
Nagyon nagy köszönet illeti Bayer Zsoltot, hogy lehetővé tette a Szeretgomnak, hogy közzétegyük ezt a vallomást, nélküle ez sem jött volna össze.
Kedves remus!
A sorok között egyetlen egy dolgot lehet olvasni, Misznédert palira vették, az emberek akikkel tárgyalt, a háttérben egyeztettek "valakivek" a bűncselekmények elkövetéséről, nem Misznéder adta ki a parancsot, hanem a "valaki" a háttérből. Egyszer talán majd az igazság is kiderül...
És távol álljon tőlem a szerecsenmosdatás...