1. Esemény

2010. december 9-én 19 órakor

(A Babits bérlet előadása)

STÍLUSGYAKORLAT  A 6O1-TŐL

Fordította: Bognár Róbert

Játssza:

Bán János,  Dörner György,  Gáspár Sándor

Zongorán közreműködik: Papp Gyula

Raymond Queneau 1947-ben írta meg Exercices de style (Stílusgyakorlatok) című könyvét. A kötet legelején egy apró, hétköznapi történetet olvashatunk. Egy férfi felszáll a buszra, ahol lökdösődésbe, majd szóváltásba keveredik. Később ugyanez a személy a pályaudvar előtt találkozik a barátjával, aki szóvá teszi, hogy túl hosszú a kalapján a paszomány (díszítőzsinór). A kötet további oldalain ugyanezt a történetet olvashatjuk 99 különböző stílusban. Táviratilag, dadogva, költőien, jegyzőkönyvbe mondva, színdarabként, verselve. Humorosan, zaklatottan, gyászolva, drámaian...

A könyv magyarul is megjelent, a francia intézet támogatásával, két nyelven, tehát nyelvtanulóknak és szórakozni vágyóknak egyaránt ajánlott kis olvasmány. Ám a magyar kiadás már csak folyománya volt egy pompás eseménynek, mégpedig annak, hogy a Komédium Színház színpadra vitte a könyvet. A Stílusgyakorlat című előadásban, szünet nélkül mintegy negyven féle módon adja elő Bán János, Dörner György és Gáspár Sándor a fenti történetet. Az előadás pedig remek, hiszen a készítők minden belevittek, amit a színház adni tud a leírt szöveghez és mindent ki is hoztak belőle amit lehetett. Azont túl, hogy a jelenetek a szöveghez hűen vidámak, drámaiak, lassúak, zaklatottak, a képi világukban is folyamatosan váltogatják a stílusukat. Láthatunk a színen két írót, akik ugyanannak a titkárnőnek diktálnak, van boncolóorvos, rap-banda és kényszerzubbonyos beteg. Láthatunk próbáló színészeket és direktort, de van, hogy a színen egyetlen katódcsöves rádión kívül semmi más nincs és mi csak a színészek hangját halljuk, épp, mint a (manapság már kihalófélben lévő) rádiójátékokban. A darabot valójában nem hárman játszák, mert a sarokban csendes untermanként egy zongorista ül, aki időnként zenei kíséretet ad a látottakhoz. A legemlékezetesebb ilyen talán a közönségkedvenc némafilm-feldolgozás, amikor stroboszkóppal megvilágítva, korabeli Chaplin és Harold Lloyd stílusban előadva láthatjuk a jelenetet.

A másik közönségkedvenc jelenet pedig a kaszáló paraszt és a fia. Ha másért nem, azért biztosan, mert a többszázadszor játszó színészek (Gáspár és Bán) itt szokták elnevetni az előadást. Ezzel felhőtlen örömet okozva a nézőknek, de ellaposítva a jelenet végkifejletét, amikor a fiú kiegyenesíti a kaszát és felkel a sorsa ellen. Mert ez az előadás ilyen. Egy jeleneten belül képes hangnemet váltani, sokszor van mélyebb mondanivalója, mint amit a felszínen látunk. Ilyen a zárójelenet is, mely a cenzúráról szól vagy a média-tudatformálós, amikor is Dörner papírlapokat oszt a közönségnek, és azok méltatlankodására a megfelelően reagál. (Nem lövöm le a poént.) Mert ez az előadás, ismétlem, ilyen. A közönség is játszik. Hol tudatosan, mint a diktálós jelenetben, hol tudat nélkül, amikor valaki mindig elköhögi magát a kellő pillanatban, hogy annak a színpadon megfelelő hatása lehessen.

A Stílusgyakorlat az egyik legszórakoztatóbb darab, amely manapság a színházak műsorán megy. Egyedi és töretlen sikerű. Tájékozatlanabb riporterek mindig megkérdezik a színészekkel felvett interjúk során, hogy mi változott a darabban a kezdetek óta. Pedig a lényege, hogy semmi. Sem a szavak, sem a színészek. A Komédium repertoárján a darab címe után szerepel egy szám, az jelzi, hogy hányadik százas előadássorozatban járnak. Most éppen Stílusgyakorlat a 601-től a címe..