Vitéz Bérlet előadás: Priznic
2010. 12. 08. 19:00

Művelődési Ház (Zsinagóga)

2010. december 8-án 19 órakor a Művelődési Házban (Zsinagóga)

(Vitéz Bérlet előadása)

PRIZNIC

Laydown comedy – ágy felvonásban

a TÜNET Együttes előadásában

Szereplők:

Gőz István, Kövesdi László

Rendező:

Szabó Réka


Ez az a hely, ahol lenyomják a lázat, ahol tükröznek, ahol érzéstelenítenek és felnyitnak.
Két ágyhoz kötött félőlény, két megspórolt élet – úgy különböznek egymástól, mint két tojás. Van is ebből félreértés rengeteg, az is jobb, mint a semmi, legalább segít kitölteni valamivel a két alvás közt feszülő időt.
Tik-tak-tik, katartikus kitakarózás mindenkinek, aki él és mozog – nem segít, de nem is árt.
„Mondjuk ki nyíltan
a pillanat illan.”

„Soha szomorúbb kórházi látogatást! Az első másodpercektől kezdve poénhalmazok süvítenek ránk. Egy és negyedórán keresztül úgy szórakoztatják a közönséget, hogy folyamatos arcizomgörcs gyötör. Kövesdi és Gőz parádés 21. századi Hacsek és Sajó.”
(Mestyán Ádám: Betegek inkognitóban, kistango.hu)

„Kevés izgalmasabb dolog létezik annál, mint mikor egy matematikusból lett táncos-koreográfus prózai színdarabot rendez. (…) A nézőröhögtető szándékkal direkt felvezetett, majd harsányan eldurrantott poénok a mély értelmű beszólásokkal arányos elegyet létrehozva, lendületesen keverednek. A darab szimbolikája egyértelmű: a két, a nézőből együttérzést kiváltó kedves lúzer úgy vergődik az egészségügyi rendszer áttekinthetetlen gépezetében, mint mi magunk vagy bármely „egészséges” embertársunk az élet sűrűjében.”
(Kutszegi Csaba: Feküdj le komédia, Színház, 2006 május)

Az előadás a 2006 évi Szegedi Alternatív Színházi Szemlén a BESZT (Befogadó Színházak Társulása) díját nyerte el.