Kertvárosban járt Tétényi Éva

Kertvárosban járt Tétényi Éva

2010. 11. 29. 1:03

Kertvárosban közel 200 ember várta Esztergom polgármesterét, Tétényi Évát azon a lakossági fórumon, ahol rengeteg, a kertvárosiaknak fontos gond és kérdés merült fel. A polgármester előbb megkérdezte a megjelenteket, hogy miről szeretnének elsősorban hallani, aztán a válaszokra reagálva beszélt a megválasztása óta eltelt közel két hónap eseményeiről, illetve a hivatalban zajló munkájáról.

A húsz perces beszámoló után, melyet nagy tapssal, illetve „maga mellett állunk” bekiabálásokkal köszöntek meg a kertvárosiak, a kérdések következtek. A sok helyi ügy közben többször elhangzott Kálmán Sándor és Pócsföldi József képviselők neve, míg végül az egyik felszólaló, - aki egyébként azt sérelmezte, hogy ügyét az elmúlt két évben többször jelezte Kálmán Sándor felé, - jelezte a polgármesternek, hogy említett képviselők a teremben tartózkodnak.

Kálmán képviselő végül a cseppet sem hízelgő bekiabálások kereszttüzében kiment a pulpitusként szolgáló asztalhoz és többször kikérve magának a tegeződő kiáltásokat kétségbe vonta Tétényi Éva addig elhangzott beszámolójának nagy részét. A tömeg eközben egyre hangosabban jelezte nemtetszését,míg végül egy helyi lakos megkérdezte a két fideszes képviselőt, hogy a jelenlévő választópolgárok határozott kérésére hajlandó volna-e egy kicsit „együttműködőbb” hangulatban dolgozni a polgármesterrel, mire Kálmán Sándor azt válaszolta, hogy ő a saját képviselői programja megvalósításáért fog dolgozni az elkövetkező négy évben, de a tömeg ekkor kifütyülte őt.

Tétényi Éva a felzúdulás alatt folyamatosan csitította a kedélyeket, majd jelezte azt is, hogy munkatársai rögzítik a felmerülő lakossági gondokat és kéréseket. A gyakori tapssal megszakított intenzív hangulatú lakossági fórum végül 10 órakor zárult azzal, hogy a polgármester a jövőben évente többször szándékozik a településrészen hasonló gyűlést tartani.

2010. 12. 02. 8:55

Voltak Kertvárosban Esztergomiak, ez természetes, mivel MI as ESZTERGOMINAK érezzük magunkat. Ha jól tudom, az van ki írva, hogy ESZTERGOM-KERTVÁROS, és nem dózsafalva. De ezt csak én józan paraszti ésszel próbálom megérteni. Az hogy a belvárosban lakók kijöttek, meghalgatni a polgármesterüket, mi lehet a probléma? A felszólalók többsége Kertvárosi volt. Ha ezt egy részönkormányzati képviselő nem látja, akkor nem való oda, ahova a farnyaló csapat tette. Vagy csak oda való.

2010. 12. 01. 8:28

Annak az embernek nincs programja. Csak egy Meggyes kiszolgálása. Amit M.T. mond azt ő végrehajtja. Egy gerinctelen mameluk.

2010. 11. 30. 15:36

Tök mindegy, mert egyik programban sem található egy árva szó sem az „Eladósodás Programjáról”, úgyhogy a választóknak hazudtak, nincs politikai legitimációjuk, csalással nyertek, monnyanak le”!

2010. 11. 30. 12:29

ünnepek, bejglizés, a januárt közelinek látom, február esélyesebb, az se jó ha gyakran van. meglátjuk mit hoz a csődbiztos.

úgy kellene, fél évente itt, félévente a belvárosban, negyedéves elcsúszással. (a korán kelőknek magyarázom ez mit jelent: első hó egom, negyedik hó itt, hetedik hó egom. tízedik itt)

a dolognak kettős célja volt.
kertváros tájékoztatása, és megmutatni, nem "0" kertváros sem.

valóban jo lett volna meghívni etv t. de kicsit a helyi tv t is akartam életbe hozni
Éva volt nálunk élő felvételen. kőkorszaki teknikával ugyan, de megvalósult. írtam neki több oldalas levelet, milyen fejlesztést lehetne tenni, független helyi média. akkor még nem tudtuk ekkora a baj a pénzel.
azt is megírtam neki pénznyelő etv helyett, egom rádiót csinálnék a tv költségvetés ötödéből se.
hallgatottság nagyobb, mert munka közben és autóban is lehet hallgatni, és szívesen megszervezném.
zoli.

2010. 11. 30. 11:35

Őt azért választották meg a polgárok, hogy elsősorban Őket képviselje ehhez kell hogy a képviselőnek legyen programmja.

Amennyiben a fideszt akarja képviselni elsősorban nem az esztergomi képviselőtestületbe kellett volna jelöltetni magát.

 

2010. 11. 30. 11:14

Bocsáss meg, de először is ez egy TESTÜLET, feladatuk lenne (elvben) törekedni arra, hogy Esztergom, az ott élők dolgai jól menjenek, s ennek csak egy része a saját programja.

2010. 11. 30. 1:56

ha valaki még olvassa ezt a forumot, mikor legyen a következő rendezvény?

fél évente tervezzük, de a helyzet fokozódik...

válasz priviben: boríték alattam.

2010. 11. 29. 22:35

Magából indul ki.

2010. 11. 29. 22:24

Akkor te most miért kötöttél bele az előző hozzászólásba? Vagy az elftársaidról már viccelni sem lehet? Pedig vicces egy társaság...:D

2010. 11. 29. 22:19

A saját képviselői programja megvalósításáért fog dolgozni az ekövetkező négy évben.

Nem értem ezzel mi a gond? Minden megválasztott képviselőnek kell SAJÁT program a körzetére külön- külön, és mivel ő megválasztott képviselő és nem listás, ezétr ezzel a mondattal nincs probléma.

Szerintem ennyire nem kéne belekötni minden egyes mondatába az embereknek, mert így tényleg soha nem lesz nyugta Esztergomnak.

2010. 11. 29. 21:45
Kálmán Sándor volt az egyik aki azt állította, hogy az Istvános tanárok bevonták a politikába a diákokat!

2010. 11. 29. 21:27

Sajnos a diákjait is bevonja frusztrált, képzelgéseibe.

Első pillanatttól azt mondja nekik, hogy nem képzeli ez a nő hogy bármit is csinálhat az hozzájárulásuk nélkül.

Viselkedése a polgármester asszonnyal az első perctől vérlázító.

Tiszteletet, ellenszenvet magának az ember viselkedésével tud  szerezni, Kálmánnak sajnos az utóbbiból jutott.

Nem szabadna megsértődnie ha az igazság felhallatszik a térről, vagy  meghalgatáskor öszinte megszólításokal illetik.

2010. 11. 29. 20:33

Felháborítónak tartom, hogy ilyen cinikus, gúnyos ember oktasson ki másokat. Pedagógus létére szégyen, hogy így "szolgál" a volt polgármesternek. Nincs gerince?  "

Madarat tolláról, embert barátjáról!"

Vajon hogy taníthat? Van tekintélye? Felnéznek rá a tanulók?

Remélem, nem fogja végig kitölteni ezt a négy évet, mint képviselő, hiszen nem a választóit, hanem saját magát és aljas célját képviseli.

Eredeti méret

2010. 11. 29. 16:42

Tévedsz. Valóban nem tömegek, csak néhány résztvevő volt, de mivel annak a fórumnak a témája a Szent Tamás városrész forgalmi rendje volt, amely a jól körülhatárolható és aránylag kisméretű terület miatt városi méretekben kevés embert érint, a néhány fős résztvevővel is hasznos volt. Főleg úgy, hogy a megjelent Nagy László, aki ismeri a terület minden négyzetcentiméterét és aki aktív szervezője és közreműködője volt az átgondolatlan forgalmi rend kialakítása elleni tiltakozásnak, az érintettek nevében tökéletesen el tudta mondani a problémákat, megoldási javaslatokat tudott adni a városi főépítésznek és a megjelent okleveles közlekedésépítő mérnök asszonynak.

Szerintem ez így ebben az esetben sokkal hasznosabb és eredményesebb volt, mintha többtucatnyi felszólaló a közlekedési rendhez nem tartozó  - márpedig ez az összejövetel erről szólt - magánproblémáival félrevitte volna a fórumot. Gondolom, lesz majd előbb-utóbb olyan fórum is, amely átfogóbb módon foglalkozik a környék problémáival.

2010. 11. 29. 15:37

Gondolom itt más volt a hangulat mint http://szeretgom.hu/content/61692 ennek a képnek a helyszínén.

2010. 11. 29. 13:22

2 órával előtte volt a megyeházán, senki nem volt. 2 nappal előtte hirdették meg.

2010. 11. 29. 12:59

Minden körzetben kellene lakossági fórumot tartani.

2010. 11. 29. 8:14

Az S.K.T.V. ma este 18 kor kezdődő adásában leadja, de megkapja az anyagot a városi tv.is vágatlanul. Hogy mit adnak belőle azt nem tudni.

2010. 11. 29. 8:02

Van hozzáférhető videofelvétel a lakossági fórumról?

2010. 11. 29. 7:23

Ezt a forgatókönyvet kell minden, jogilag tiszta eszközzel megakadályozni!