Egy olvasónk levele, melyben az esztergomi Fidesz szervezet közleményét cincálja szét darabokra. Narancssárgával a fideszes közlemény sorait idézzük.
Tétényi Éva ellehetetleníti az esztergomiakat
Adósságrendezési eljárást kezdeményezett Tétényi Éva Esztergom ellen, melynek következményeként bezárhat a városi kórház
A kórház fenntartásához csak akkora összeggel járult az utóbbi években az önkormányzat, amekkora terhet a felelőtlen és gazdaságtalan magánerős beruházás jelent az intézménynek.
megszűnhetnek a középiskolák, a zenei és művészeti képzés
Ezek megyei kötelező feladatok, nem a megszüntetés a valószínű, hanem a megyéhez való átadás. A megszüntetés már csak azért is valószínűtlen, mert ha a megye nem is fogja átvenni őket, megszüntetni csak akkor lehet, ha 50% alatti a kihasználtságuk, ami nem áll fenn.
és minden, a Szent Miklós programon keresztül eddig járó támogatás a következő évekre
A Szent Miklós program minden eleme önként vállalt feladat. A Fidesz frakció hogyan képzeli el a reorganizációt ezek fenntartásával?
A polgármester a hitelállományra hivatkozva kérte az eljárást, annak ellenére, hogy a bank hajlandó a rendelkezésre álló 1,3 milliárdos összeget átstrukturálni, és azonnali segítséget nyújtana több százmillió forintig.
És mi lesz azután, ha ez az 1,3 mrd forint is elfogy 2-3 hónap múlva? Akkor honnan venne a Fidesz frakció pénzt és az 1,3 milliárd plusz kamatai visszafizetésére honnan teremtene pénzt? Pontosan egy évvel ezelőtt a Szent Miklós Alapra vett fel hitelt a Fidesz frakció. Semmit nem oldott meg az a hitelfelvétel sem, csak tovább nyújtotta a város pénzügyi fuldoklását.
Amúgy az is a Fidesz frakciót minősíti, hogy múlt héten nem sikerült olyan határozatokat hozniuk, ami alapján a bank meg tudta volna nyitni ezt a keretet, tehát ők tartották fenn azt a helyzetet, amiben Tétényi Évának törvényi kötelessége volt az eljárást kezdeményezni.
A Tétényi Éva által kezdeményezett adósságrendezési eljárás következtében Esztergom polgárainak:
A korábbi képviselőtestület ténykedése miatt már most is máshova kell vinnünk a gyerekeinket. Tatabányára, Győrbe, Székesfehérvárra kerülnek az 1 napos infúziós kezelést igénylő kiszáradásos esetek is. Meggyes Tamás gyermekeit vajon tavasszal miért kellett Telkibe vinni?
Van olyan, amelyik 50%-os kihasználtság alatt működik? Ha nincs, akkor nem szűnhet meg középiskola.
50% kihasználtság alatti a zeneiskola? Ha eljátszunk a gondolattal, hogy - netán - a megyéhez kerül, a megye esetleg összevonja - az esztergomi gyerekek egy része által amúgy is szívesen látogatott - dorogi zeneiskolával, akkor is csak az igazgatónak van félnivalója. Dorogon ennyi gyereknek nem lesz hely, az esztergomi tehát fennmarad, mint tagintézmény.
Válasszuk szét:
- ha továbbra is a Szt István kezelésében marad a Pala, annak a haszna csökkentheti a fenntartói támogatási igényt. A kihasználtsága nem vitás és fenntartása olcsóbb, mint más településre szállítani vízi testnevelés órákra a diákokat.
- az élményfürdő külső üzemeltetésbe adásáról az előző képviselő testület döntött, ezt a határozatot végre kell hajtani.
Mivel az önrészt amúgy sem tudjuk biztosítani, ez enélkül sem kérdés. De a Fidesz frakció együttműködése esetén a következő programozási időszakban stabil költségvetési háttérrel indulhat Esztergom.
Kiket? Most is azok fogadnak mindenkit.
A jelenleg álló beruházások, félkész, vagy romos épületek "befejezése", termelő beruházássá "varázsolása" több esetben nem az önkormányzati források rendelkezésre állásán múltak eddig sem (Pl.: Regia Civitas, Mária Valéria Hotel, Aquapallace Hotel, Granvisus, volt ÉDÁSZ, stb.)
Egyedül a Déli Kanonoksorról lehet elmondani, hogy önkormányzati forrás hiányában meg fog akadni a folyamat kb. 2 évre. De utána lehet olyan EU-s forrás, ami biztosítja majd, hogy ne a város önerejéből kelljen finanszírozni a felújítását.
A szociális törvény alapján járóakra gondol a Fidesz? Hm, érdekes megközelítés.
Már az magában érdekes, hogy a Fidesz helyi frakciója ebben a kérdésben 3. személyben fogalmaz. Talán nem érzi a magáénak ezt a problémát? Nem érzik magukat a város részének?
Ha és amennyiben a Fidesz frakció együttműködik a pénzügyi gondnokkal, akkor megszülethet a hitelezői egyezség és a reorganizációs terv. Elkerülhető a vagyon bírósági felosztása és néhány hónap alatt az önkormányzat kilábal ebből a nehéz helyzetből jelentősebb vagyonvesztés nélkül.
Ha azonban a Fidesz frakció a pénzügyi gondnokkal is úgy bánik, mint most a Polgármesterrel, akkor nem lesz egyezség, nem lesz reorganizációs terv és bizony a hitelezők és spekulánsok 25-50 %-os értéken szerzik meg az önkormányzat minden mozdítható, mobilizálható vagyonát. A döntés a Fidesz kezében van.
Azok már megszűntek. A cég május óta nem fizette ki a fellépőket, mert az önkormányzat a tavalyi finaszírozásból több, mint 50 millió forinttal, és az ideiből is hasonló összeggel tartozik. Ez is Fidesz örökség, ne toljuk már az új polgármesterre.
Az esztergomi Fidesz látja a megoldást, építeni kívánja Esztergomot,
Akkor miért nem a fenntartható fejlődésre helyezte a hangsúlyt?
Miért halmozott fel kezelhetetlen adósságállományt?
A fenti mondat valóságtartalma kiderül a válságköltségvetés, a hitelezői egyezség és a reorganizációs terv szavazásakor.
és nem érti Tétényi Évának miért érdeke, hogy csődbe vigye a várost.
A Fidesz és Meggyes Tamás vitte csődbe a várost.
Tétényi Éva intézkedése azt tükrözi, hogy az egész országot csődbe kellene vinni, hiszen minden magyarra a gyermekeket és az időseket is beleértve 2 millió forint adósság jut fejenként, míg Esztergomban 600ezer forint az egy főre jutó adósságállomány. Az elmúlt időszak bizonyítja, hogy a Fidesz kormány képes volt kezelni az ország adósságproblémáját, mert megvan a tapasztalata, a szakember gárdája, és bátorsága, hogy a 21. század gazdasági kihívásaival szembenézzen.
A Fidesz esztergomi szervezete a múltban is képes volt kezelni Esztergom gazdasági helyzetét, a jelenben is képes lenne, és a jövőben is képes lesz kezelni.
Viccesek ezek a fideszesek. Olyan nagy szakértők, hogy nem tudtak olyan határozatot hozni, hogy az adósságrendezési eljárás megkezdésére okot adó helyzet ne álljon fenn. 1 határozatot kellett volna csak hozzátenni a 11-hez. Ennyire sem voltak képesek.
Mindezekre tekintettel felkérjük Tétényi Éva polgármesterasszonyt, hogy az önkormányzati törvény szellemével összhangban működjön együtt a képviselő- testülettel, a város elmúlt évtizedben kiharcolt vívmányainak megőrzése és Esztergom lakossága érdekében.
Kíváncsian várjuk a Fidesz frakció által beterjesztett válságköltségvetést, melyet már kétszer vontak vissza.
Nem vagyok esztergomi, de ott dolgoztam 12 évig ! Igaz ennek már több , mint 12 éve. Én nagyon örülök a "Szeretgom"-nak, mert végre olyannak látom a többség hozzáállását, véleményét, amilyennek megismertem a lakosság nagy részét !
Egyet nem értek az elhíresült eddigi vezetéssel, és a sajnos többségben most is képviselőként működő fideszesekkel : - ha ennyire rossz a város anyagi helyzete, ha csak kölcsönökkel lehet vezetni ezt a sokunknak nagyon kedves várost , miért ragaszkodnak ennyire a vezetéshez ?....Ennek csk egy oka lehet, nagyon jó anyagi forrás lenne még mindíg nekik...és kiket érdekelne a város lakóinak nyakára gyűjtött adósság növekedése ?
Egy biztos, a városnak végre örülni kell, hogy ilyen magasan képzett, humánus, minden megnyilatkozásában európer polgármestere van !HAJRÁ ESZTERGOM !..ne hagyjátok magatokat, az biztos, hogy az ország jelentős része figyeli az eseményeket , és szurkol nektek !
Hát egen, ők úgy szerették volna. Azaz szebben fogalmaztak, a bankokkal "átszervezték", "módosították", "újratárgyalták" volna a kintlévőségeiket. Amit a sok ékezettelen nem képes megérteni az az, hogy a bankok nem fogják ezeket a módosításokat csak úgy, baráti alapon elintézni nekünk, hogy: "Jaj, ezt már 2009-ben ki kellett volna fizetnetek, de nem baj, jó lesz az 2011-ben is. Nézd csak, itt egy lejárt számla még év elejéről, de sebaj, majd két év múlva fizetheted!" Ez nem így működik. Hitelmódosításkor - csakúgy mint mondjuk a személyi hitelek esetén - a bank díjat számol fel, ami sok milliónál sok ezer forint pluszt fog jelenteni. Igaz, hogy csak évek múlva fog ismét előjönni a probléma, addig be lesz söpörve a szőnyeg alá, de elő fog jönni. Arról nem is beszélve, hogy a pénzügyi válság óta a bankok igen nehezen hiteleznek, ha meg is teszik, akkor is zsíros kamatokkal. Könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy akár az eddigieknél is rosszabb mutatójú pénzeszközhöz juttatnák a várost a tízek, ami pár év múlva még nagyobbat durrant volna. Valamint, hogy az így módosított hitel nem vész el, csak átalakul. Még nagyobb hitellé.
Megoldást valószínűleg ott fognak találni, hogy a mínuszos cégeket megnyírbálják majd, esetleg be is zárják, vagy eladják azokat (mondjuk a Városőrségnek nem sok jövőt jósolok). TomasX is biztosan fog találni valamit.
(bár remélem nem munkát a városházán).
Esztergomiakra 2.000.000 + 600.000= 2.600.000 és nem csak 600.000 Ft jut azért ez nem mindegy!
A helyi Fidesz szerint hol van a határ ahol el kellene gondolkodni a hogyan továbbon. Ha egy év alatt lenullázták a Szent Miklós Alapot a város működtetésére hivatkozva akkor a következő évben miből kivánták fedezni a működéshez szükséges sok száz millió forontos hiányt?
Hitelből!!!!???
Érdekes hozzászólás.
Csakis a topik címére szeretnék emlékeztetni: "Csúsztat, hazudik, nem őszinte: mi az?"
Nem értem miért támadtok engem, amikor én Tétényi Éva mellett vagyok, csak féltem őt, mert ahogy Cserép János leírta nekem a dolgokat, nem tűnik egyszerűnek. Csütörtökön is elfáradt és már nem tudta megtartani a zárt ülést. Nem gondoljátok, hogy inkább őt kéne támogatnunk és nem egymásnak esnünk? Jó lehet, hogy nem értek a dolgokhoz, de én is szavaztam és úgy gondolom, hogy jó helyre, csak nem látok bele a politikába annyira, és tőletek kérek segítséget, ti meg bántotok engem.
3 tanulsága van a tanmesének:
1. Nem mind ellenséged, aki sz.rik rád.
2. Nem mind barátod az, aki kihúz a sz.rból.
3. Aki sz.rban van, az ne csipogjon!
:)
Szeretném az eredeti népi tanmesét leirni.
" A macska kergeti az egeret. Az egér szaladva bemenekül az istállóba. Rimánkodni kezd a tehénnek: segíts rajtam, mert a macska meg akar enni. A tehén a farka alá parancsolja a kis egeret, majd leszarja egy nagy tehénrakással. Az egeret befedi a rakás, de mivel megkeményitette magát a farkincájának vége kilóg a szarból.
Beszalad a macska az istállóba. Körülnéz, meglátja az egér farkát, odaugrik, kirántja a szarból és megeszi az egeret.
Mi ebből a tanulság? Első tanulság : Nem mind ellenség aki leszar. Második tanulság : Aki pedig le van szarva, az huzza be a farkát."
Valahogy igy mesélte öregapám még taknyos gyererkkorombam. De régen volt ! Szép is volt !
Hófehérke! Szerinted Tétényi Éva volt az elmúlt tíz évben a polgármester?
Az benne a legszomorúbb, hogy még ők vannak felháborodva, ha a lakosok gyülekeznek a téren és hangot adnak nem tetszésüknek! Majd megvádolják őket azzal, hogy kiszurkálták a kocsi kerekét, stb. Tisztelt Képviselő Urak! Az nem bántotta a szemüket, mikor a Kossuth teret nyilvános wc-nek használta a sok naplopó munkanélküli, kocsikat borogattak, gyújtogattak, szabadon raboltak, randalíroztak? Azokat a rendőröket alázták meg akkor Önök, akiktől most segítséget várnak! Nem gondolkodtak el azon, miért dühösek Önökre Esztergom polgárai? Önök mennyire lennének felháborodva, ha ismeretlenek molotov koktélokat dobálnának a házukra, fenyegető leveleket kapnának, félelemben kellene leélni hátralévő napjaikat? Vajon akkor is ragaszkodnának álláspontjaukhoz? A nép haragja... Kinyílik a bicska az emberek zsebében előbb-utóbb, cak írjanak még ilyen provokáló nyilvánvaló hazugságokat!
Hogy is mondták Önök választások előtt?
"Lesz még számonkérés!"
Hát itt a számonkérés, Önök akarták!
Dillettánsok gyülekezete az Önök bandája, amit bizonyítottak az elmúlt esztendők alatt.
Különben a tehán és a kismadár tanmeséje jut még eszembe Önökről... a legutolsó példája...
"Aki szarban van, az ne csipogjon!"
Lassan kezdik kimeríteni a Btk-t: izgatás, rémhírterjesztés, hűtlen kezelés, lopás, zsarolás és mindezt bűnszövetségben, előre megfontolt szándékkal!
Valahol, valakinél olvastam, hogy Esztergom egy következmény nélküli hely.
Valaki(k) megtette(k) már a feljelentést ismeretlen tettes ellen? Amit most a Hídlapban írtak, az csalás, hazugság, szélhámosság! Megtévesztik az embereket, a saját szavazóikat is! Büntetlenül meglehet ezt tenni? Kétlem. Még annyira nem épült ki a diktatúra. Ha nem tette meg senki, tegye meg minnél előbb, mert sajnos évekig elhúzódhat a per, addig még sok kárt tudnak ezek az emberek okozni Esztergom városának!
Akinek most van megtakarítása és nem akarja külföldre vinni, az szerintem vegyen ingatlant. Azt egy picit nehezebb elvenni, mint a bankbetéteket, hiszen az nyíltan vállalt bolsevizmus lenne, méltó öröksége a Tanácsköztársaságnak és Rákosiéknak - míg a bankbetétek nagyon könnyen elveszhetnek egy gazdasági összeomlás keretei között. Az ingatlan meg megmarad, kivéve ha jönnek a bombázók, de arra egyelőre nem számítok. A másik amiből még prosperálhatunk: gyereket csinálni. Egyrészt SZJA oldalon most nagyon sokat számít a +1 gyerek, másrészt ha nincs állami nyugdíjad, legalább gyereked legyen, aki eltart öreg napjaidban.
Egyre jobban örülök a CHF alapú életbiztosításomnak is...
Mit várunk tőlük? Nekik köszönhetjük, hogy országunk lakosságának 2/3a adósságspirálba került! 0 kezdős hitelek felvételét ők tették lehetővé! Mindenki bedőlt, túlvállalta magát, eladósodott, adósságból adósságba cseppentek. Jah, hogy a kamatok visszafizetése már nem az ő 4 éves ciklusukra esett? Hogy nem náluk pukkant ki a kamatlufi? Akkor 4 év elég volt, hogy megutáltassák magukat a zemberekkel! Most elég volt pár hónap! Felélik a jövőnket! A legszomorúbb, hogy még mindig vannak olyan elvakult emberek, akik ehhez még tapsikolnak is! Az Ő jövőjüket is feléli ez a tehetségtelen populista uszító vezetés! Vannak köztük is tisztességesek, én csak abban bízom, hogy jobb belátásra térnek és nem adják nevüket ehhez a diktatúrához!
Remek hasonlat!
Érdekes, amikor Kósa arról beszélt, hogy csődben vagyunk, mi vagyunk a következő Görögország, akkor meg bólogattak, hogy igen, igen, csődben vagyunk.
A Fidesz úgy kezeli jelenleg az ország adósságproblémáját, ahogy egy éve a helyi Fidesz kezelte a városért. Most a nyugdíjpénzekhez nyúl hozzá a Fidesz, egy éve a helyi Fidesz meg a Szent Miklós Alap malacperselyét törte fel. Reméljük, hogy az országos malacpersely feltörés egy év múlva nem ugyanoda juttatja az országot, ahová az esztergomi malacpersely feltörés juttatta Esztergomot.
Tétényi Éva intézkedése azt tükrözi, hogy az egész országot csődbe kellene vinni, hiszen minden magyarra a gyermekeket és az időseket is beleértve 2 millió forint adósság jut fejenként, míg Esztergomban 600ezer forint az egy főre jutó adósságállomány. Az elmúlt időszak bizonyítja, hogy a Fidesz kormány képes volt kezelni az ország adósságproblémáját, mert megvan a tapasztalata, a szakember gárdája, és bátorsága, hogy a 21. század gazdasági kihívásaival szembenézzen.
A Fidesz esztergomi szervezete a múltban is képes volt kezelni Esztergom gazdasági helyzetét, a jelenben is képes lenne, és a jövőben is képes lesz kezelni.
Ez már arcárlan hazugság és rágalom részükről. Még képesek vádaskodni, miközben elsíbolták a város pénzét? Hogy jön ide az államadósság? Esztergom lakóinak 600000 Ft plusz adósságot csináltak! Nem beszélve arról, hogy a forint árfolyama is lassan bedől ésszerű ténykedésüknek! Van aki még elhiszi ezt a maszlagot? Első napokban is tettekolyan légbőlkapott kijelentéseket, ami miatt romlott a forint! Nagy szakértők ezek, semmi kétség! Dilletánsok!
"Mindezekre tekintettel felkérjük Tétényi Éva polgármesterasszonyt, hogy az önkormányzati törvény szellemével összhangban működjön együtt a képviselő- testülettel..."
A hivatalos ezzel szemben: "Együtt működünk." Ami arra utal (mellesleg elég korrekt módon), hogy a mindenkori Fidesz képviselők akár többségben, akár kisebbségben vannak egy önkormányzatnál, a helyi emberek érdekeit figyelembevéve fogják döntéseiket meghozni úgy, hogy se a testület munkáját, se a település gyarapodását ne akadályozzák. Ráadásul, a mottóban a legszebb, hogy különírva azt is jelenti, hogy ők is szerves részét képezik az adott településnek, az ő segítségükkel pedig -egyfajta szimbiózisban- a város gyümölcsöző és virágzó jövő elé néz. Ezzel semmi problémám nincs, megszívlelendő a dolog.
Miért a hosszú bevezető? Dőlt betűvel kiemeltem (amit egyébként a november 11-én tartott ülésen Meggyes saját maga is mondott legnagyobb megdöbbenésemre), hogy a Hídlapban felszólító módban történt a kommunikáció. Tehát úgy is mondhatták volna, hogy: "Azt csinálod amit mi mondunk!". Ez már egészen más üzenetet hordoz, mint a ~2 hónappal ezelőtti mondandójuk.
(Helyesbítés: valami nem stimmelt, még egyszer utánanéztem. Meggyes nem felszólító módban mondta, hanem szimplán így: "Nem működünk együtt". A szavahihetőségéről ennyit, a lényegen mit sem változtat.)
Hőfehérke!
Csak nem maga írta a helyi fidesz és a Meggyes Tamás nyilatkozat szövegét? Igen gyengére sikerült! Szakmai nulla...
A várost nem a Fidesz és Meggyes Tamás vitte csődbe.
Meggyes Tamás volt az, ami persze nem menti fel mindazokat akik kiszolgálták őt, és máig kritika nélkül azt teszik.