Sakkozóink bravúros győzelme Naszályon
Sport
2010. nov. 14.

<p>Szeptember végén még senki nem gondolta, hogy az ellehetetlenített állapotából talpra állhat valaha is az Esztergomi Sakk Club. Ma már a nem titkolt cél újra, hogy a nyár elejére NB II-es osztályozót kivívják. Ráadásul most nem fogják beérni sakkozóink az NB II-vel!</p>

Az Esztergomi Sakk Clubnak október végén három napja volt, hogy a határidő után a megyei sakk bajnokságra csapatot állítson ki.

Az első fordulóban még 5-5-t játszottak sakkozóink az Ácsi Kinizsi ellen, de a stabillá vált körülmények között egyre erősebb az új összeállítású 1924-ben alapított városi egyesület.

A november 14-ei naszályi rangadó az október 30-án szakosztályvezetővé választott Varga Sándor első mérkőzése volt, aki menedzselésével és szervezésével döntően kivette a részét a sikerből.

Az ESC 6, 5-3,5-re nyert a naszályi rivális ellen. Győzött Horváth Márió, Gál Lajos, Tóth Gyula, Juhász András, Bukovszky Ferenc. Döntetlenül Meixner Ferenc, Kovács Vilmos és Szabó Lőrinc végzett.

A jelenleg negyedik helyen álló Esztergomi Sakk Club december 5-én a Szentgyörgymezői Olvasókörben az éllovas Kisbér-Ászárt fogadja győzelmi esélyekkel.

(forrás)