Vizsgálóbizottság alakulhat Esztergomban
Közélet
2010. nov. 4.

<p><span>Ma ülésezik ismét Esztergom képviselőtestülete, a többi között az alpolgármesterek megválasztása és a bizottságok megalakítása lesz napirenden. Eddig a jobboldali többség ellenállása miatt egy alpolgármestert sem választottak, így a közgyűlés mulasztásos törvénysértésben van.</span></p>

Téma lesz a gazdasági társaságok tisztségviselőinek megválasztása is, mivel a legtöbb városi tulajdonú cég vezetőjének október 31-ig szólt a megbízatása. Úgy tudjuk, Tétényi Éva független polgármester azt javasolja, december 31-ig maradjanak posztjukon a jelenlegi vezetők.

Információink szerint azért addig, mert időközben átvilágítanák a cégek szerződéseit, gazdálkodását. Ezt indokolja az is, hogy többnél rendőrségi nyomozás indult a korábbi évek gazdálkodási anomáliái miatt. Az Esztergomi Városi Televízió Kft. volt ügyvezetője esetében például nemrég sikkasztás és számviteli rend megsértése miatt vádemelési javaslattal továbbította a rendőrség az aktákat az ügyészségre, de a nyomozás lezárást követően hamarosan vádemelés lehet az Esztergomi Hirdető Kft.-nél is hasonló bűncselekmények miatt.

A mai ülésen szavazhatnak egy ideiglenes bizottság létrehozásáról is, amely az előző ciklusban jóváhagyott szerződéseket vizsgálná felül. Megírtuk: mintegy 60 millió forintot költöttek az utóbbi három évben - Meggyes Tamás volt fideszes polgármester idején - olyan tanácsokra, szakértői anyagokra, melyek haszna megkérdőjelezhető, vagy éppen pártpolitikai célokat szolgálhattak. A teljes összeget a Strategopolis Kft. számlázta ki, melynek ügyvezetője és résztulajdonosa Giró-Szász András, a jobboldalhoz közeliként emlegetett Századvég Alapítvány igazgatója.

Eközben tegnap a parlamentben az LMP-s Szilágyi László arról beszélt: Meggyes "feudális kényúrként" viselkedett, és kérdés, tud-e dolgozni Tétényi, ha a fideszesek akadályozzák őt. Arra utalt, hogy a jobboldali többség megvonta az új városvezető minden jog- és hatáskörét. Ám a jegyző és a közigazgatási hivatal által is aggályosnak, törvény sértőnak tartott döntést Tétényi nem volt hajlandó aláírni, így az nem lépett életbe. Parlamenti válaszában Tállai András belügyminisztériumi államtitkár úgy vélte, Esztergom ügye nem országos jelentőségű. A Fidesz mégis sokallja már a helyi jobboldal és Meggyes magatartását. Amint arról beszámoltunk, múlt hét szerdán Kövér László házelnök a "szőnyeg szélére állította" a Budapestre felrendelt Meggyest és a Fidesz-KDNP-s politikusokat. Úgy tudjuk, közölte: a pártvezetés nem akar több botrányt, így a Fidesznek Esztergomban muszáj együttműködni a polgármesterrel, de legalábbis nem lehetetleníthetik el a város működését.

Forrás: nepszava.hu

(forrás)