Offshore úszómester-képviselő

Offshore úszómester-képviselő

2010. 10. 31. 22:31

Pál György. Van még aki e nevet nem ismeri? Igen! Ő mutatta be a Kolompár - Kolontár különszámot az első valódi, ám kabaréba illő testületi ülésen. Azonban vele kapcsolatban egy sokkal fontosabb dolgot sem árt tudni. A történet igazán esztergomi-fideszes jellegzetességeket mutat.

Pál az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnok vezetője, emellett, ahogy azt fideszes lapja hirdeti babaúszással is foglalkozik.

Korábban az index.hu-n: Szétlopták az esztergomi élményfürdőt

Fél év alatt összesen kétmillió forint értékű felszerelést lopott ki az esztergomi élményfürdőből egy úszómester és társa. A lopott holmi között 88 pihenőágy, fémvázas műanyag asztal és székek vannak. A leltár nem volt naprakész, ezért hónapokig fel sem tűnt a hiány.
(...)
Az úszómestert szerdán elfogták, beismerő vallomást tett és a lopott holmi egy részét vissza is adta. A többiről nem tud, mert azt a társa vitte el. A egyik férfi szlovák, a másik magyar.
2009. december 3.

Amit azonban nem reklámoztak eddig sehol, az az, hogy Pál György Fidesz-KDNP-s képviselő tulajdonosa egy Szlovákiában bejegyzett cégnek a SPORT 2006 SRO-nak.

A Fidesz ezidáig nagy elánnal "üldözte" azokat, akik vállalkozásukat külföldre menekítették a magyar adórendszer sajátosságai miatt. Hányszor, de hányszor felhangzott az offshore cég felkiáltás, amelyet már-már szitokszóként használtak.

Jelen esetben sincs ez másképp. A Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője külföldön adózik a Magyarországon megszerzett bevételei után. És hogy honnan van a cégnek bevétele? Ez sem maradhatott sokáig titok. Pál György szlovákiai cége látja el az úszómesteri feladatokat az esztergomi Aquasziget élményfürdőben.

A súlyos pénzügyi problémákkal küzdő, önkormányzati tulajdonban lévő élményfürdő honlapján megjelentetett közérdekű adatok közt fellelhető egy 11.742.500 forintos határozatlan idejű szerződés Pál György cégével a Sport 2006 SRO-val.

Tehát bátran kimondhatjuk: az esztergomi önkormányzat FIDESZ-KDNP-s képviselője, az önkormányzattól szerzett pénzét a szomszédos Szlovákiában adózza le.

Vajon a Fidesz számára ez teljesen elfogadható megoldás?

2010. 11. 22. 22:26

Uppsz! Azt hittem itt az oldal tetején kell keresni az új hozzászólásokat, mivel az enyémet nem találtam, ezért újráztam.

2010. 11. 22. 22:24

Nekem az volt a meghökkentő, amikor a legutóbbi ülésen azzal példálózott, hogy kisgyerekes ismerősei nem mernek a térre jönni az ott lévők miatt. Most komolyan, ki az a kisgyerekes család, aki novemberben este 7-8 felé a Széchenyi térre megy levegőzni???:-)

2010. 11. 22. 21:11

Ha például a Suzukiban, nem szerelik be légzsákot, vagy minőséghibásan eresztenek ki egy sorozatot, nem hivatkozhatnak arra, hogy pereljük Gipsz Jakabot, mert ő csinálta, nekik semmi közük hozzá.

2010. 11. 22. 20:55

Én inkább a híradás szerinti tolvaj úszómesterekkel kapcsolatos jogi eljárásról hallanék. Ugyanis az eljárást az őket alkalmazó cég ellen kellene lefolytatni. Minden normális vállalkozói szerződésben szerepel, hogy a vállalkozó teljeskörű felelősséggel tartozik alkalmazottai tevékenységéért. Szerződésjogilag a szerződött cég, illetve vállalkozó a felelős az eltulajdonlásért. Az Aqua-nak a vele szerződéses kapcsolatban álló céget kellene perelni, annak súlyos szerződésszegő magatartásáért és az okozott kárért, és természetesen rendkívüli szerződésbontással a szerződést felbontani.

2010. 11. 22. 19:02

Bocs, de az ülés hajnali 1-ig tartott... Kacsintás

2010. 11. 22. 19:00

Én azon a megjegyzésén lepődtem meg, hogy gyerekes családok nem mernek a térre menni, amikor képviselő testületi ülés van. :-) Most mondjátok, ki az a kisgyerekes család , aki novemberben este 7-8 körül a téren rendszeresen levegőzteti a gyerekét????

2010. 11. 04. 22:08

A főiskolai oklevél általános iskolában történő tanításra jogosít. Szakedzőihez a Testnevelési Egyetemen lehet jutni. Normális esetben a kettő együtt sem elég egy közintézmény vezetéséhez. Mondom: normális estben...

2010. 11. 04. 14:37

Még egy kis adalék:

 

356/2008. (XI. 26.) PETB határozat

 

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottsága a „döntés a Széchenyi téri helyiségek bérlői jogosultjainak módosíthatóságáról” tárgyú 777/2008. (X. 16.) esztergomi öh. határozat felhatalmazása alapján jóváhagyja, hogy az esztergomi 17351/A/1 hrsz-ú, természetben az Esztergom, Széchenyi tér 23. szám alatt található ingatlant Pál György helyett, az annak többségi tulajdonában lévő cége, a Galéria 2008 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2500 Esztergom, Monteverdi út 3.) bérelje.

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottsága felhatalmazza a polgármestert a szerződés-módosítás aláírására.

 

Felelős: Meggyes Tamás polgármester

Határidő: a szerződés módosítására: a döntést követő 30 napon belül

 

358/2008. (XI. 26.) PETB határozat

 

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottsága az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 75/2006. (XII. 22.) ör. rendelet 3. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján úgy dönt, hogy az esztergomi 17351/A/1 hrsz-ú, természetben a Széchenyi tér 23. szám alatt található helyiség bérlőjének, Pál Györgynek a bérleti szerződésben biztosított 10 %-os mértékű bérleti díj fizetésének időszakát 6 hónappal, azaz 2008. december 5-ig meghosszabbítja.

 

Felelős: Meggyes Tamás polgármester

Határidő: a bérleti szerződés módosítására: azonnal

 


 

 

103/2009. (VI. 17.) PETB határozat

1.

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottsága az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 75/2006. (XII. 22.) ör. rendelet 3. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján úgy dönt, hogy az esztergomi 17351/A/1 hrsz-ú, természetben az Esztergom, Széchenyi tér 23. szám alatt található helyiség bérlőjének, Pál Györgynek a bérleti szerződésben biztosított 10 %-os mértékű bérleti díj fizetési időszakát további, legfeljebb 12 hónappal, azaz 2009. december 5-ig meghosszabbítja.



2.

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottsága az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 75/2006. (XII. 22.) ör. rendelet 2. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján úgy dönt, hogy amennyiben az 1. pontban szereplő helyiség átalakítása 2010. március 5-ig nem fejeződik be, úgy kezdeményezi a bérleti szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetését.



Felelős: Meggyes Tamás polgármester

Határidő: a bérleti szerződés módosítására: a döntést követő 8 napon belül

2010. 11. 04. 14:33

A bukott polgár és fürdőmester csapata megteremtette a feltételét, hogy az úszómester víz nélkül (pl. adósságban) is tudjon tempózni.Csak sajnos nekünk esztergomiaknak ehhez  nem hagytak hátra úszómellényt. És ezek a búvár kundok még a hajót is tovább fúrják.

2010. 11. 04. 14:02

Lopás-e a fideszes lopás? Becketman blogja a Putri tours-ról.http://putritours.blog.hu/2010/11/04/lopas_e_a_fideszes_lopas

2010. 11. 04. 12:40

Naja. "2oo1-ben szereztem tesnevelő tanári diplomát..." - kurvagonosz vagyok, lehetett elütés, figyelmetlenség is, de azért jót vigyorogtam...

A belinkelt fideszes lapról van...

2010. 11. 04. 11:58

Csak a teljesség kedvéért, Pál György rendelkezik szakirányú felsőfokú végzettséggel, főiskolai diplomája van. Hogy pontosan milyen, nem tudom, szakedző, vagy testnevelés-szakos tanár. Őt kéne megkérdezni...

2010. 11. 04. 7:47

Tisztelt olvasók! Meg kell érteni, hogy Esztergomban is mindent az "élethez" kell igazítani? Ego sum veritas et vita. (Én vagyok az igazság és az élet.) Mondják országos és helyi FIDESZ-es politikusok. (ez a felírat azonban csak egy magasabb szintre igaz!!!) Azt hiszem hogy ki kell lépni a feudális vezetés szorításából.

2010. 11. 04. 7:33

És akkor csodálkoznak, hogya testületi ülés után fújjolják őket... Meglepett

2010. 11. 04. 7:28

Szóval: Az hogy valaki szlovákiában működtet céget, nem jó de érthető.

Viszont: Ne legyen politikai szereplő!!

És legfőképp az az utolsó gazember, aki ezt lehetővé teszi! Az követte el a hűtlen kezelés bűncselekményét, valamint gyanusítható a hatalommal történő visszaélés bűncselekményével - esetlegesen korrupcióval- aki ezeket az előnytelen szerződéseket megkötötte, jóváhagyta! Talán a rendőrség, ügyészség ebben is indíthatna vizsgálatot!

És ezek után, ha Pál úrnak 20 cm - nél vékonyabb bőr van az arcán: sürgősen lemond a mandátumáról ( akár családi, vagy egészségügyi gondok ürügyén), és visszavonul a közéletből!

2010. 11. 03. 12:57

A narancs déligyümölcs tehát ezen az éghajlaton nem terem csak néha, többször volt a magyar történelemben forradalom de még nem jött el az igazi, mikor minden férget eltávolit majd testéből a nép. Lázár akkor megvéd? Szerintem fut majd ő is.....

2010. 11. 03. 8:17

Esetleg hozzáteszi, hogy ez is csak egy mocskos, lejárató, karaktergyilkos, judeoplutokrata-bolsevista, bűnben fogant, bűnözők finanszírozta, "rohadtkommunista" politikai támadás... Lázár meg majd megvédi őket az ellenségtől...

 

2010. 11. 02. 20:48

A Bécsi út túlsó végén (Hegyeshalom után), ilyenkor a képviselő feláll:

-Hölgyeim, Uraim! Hibáztam, elnézést kérek Mindenkitől. Ezennel lemondok képviselői mandátumomról, a sportcsarnokbeli állásomról.

De itt ez így fog történni:

Mi a f....-t ugatnak? Semmi közük hozzá, hogy hol van a vállalkozásom bejegyezve, hogy hol adózom -dolgozom. Ja? Mint közszereplő példaértékűek a cselekedeteim? Ügyes vagyok és kész!!

2010. 11. 02. 20:38

Az autókat akár a város pénzéből is vehették -  nézd vissza, hogy csak az elmúlt 2 évben mennyit utalt át az önkormányzat (Meggyes) a Védvárnak. Azt hiszem, 2009-ben ilyentájt még pótlólagos támogatást is megszavaztak. Jó, cserében őrizték Meggyes házát a gyújtogatás után (gondolom, a tiédet is közpénzből őrzik, csak az enyémet nem, a fene egye meg!), meg állítólag fenntartották a rendet meg a közbiztonságot (igaz, amióta nem járőröznek annyit, tudtommal azóta sem szaporodtak a bűnesetek, balesetek, stb-k), nem minimálbérért. Amúgy szép kör: a város dotálja a céget, a cég autókat vesz, azokat meg bérbe adja a városnak, így duplán fizettünk - gyönyörű, nem?

Az egyenruhájukról nem is beszélve: a megtévesztésig hasonlít a rendőrségére (főleg messzebbről), ez pedig - tudtommal - ellenkezik bizonyos törvényi szabályozásokkal. Ami, persze, ebben a városban nem számított - ha meg kifejezetten a megfélemlítés volt a cél, akkor ezt az egyenruha is remekül segítette.

Ők működtek, de a sokkal olcsóbb térfigyelő kamerák nem - van ismerősöm, aki ennek nagyon megitta a levét: karambolozott egy városőrrel, természetesen a térfigyelők éppen nem működtek, a helyszínelők meg nem értek rá...Alig több mint egy millióba került neki a dolog.

2010. 11. 02. 19:48

sport 2006 "kft"

 


Jegyzéke bejelentett tevékenységek a cég:

értékesítési gyors hőkezelt hústermékek, vegetáriánus ételek és italok (alkoholos és alkoholmentes) a közvetlen fogyasztásra
közúti áruszállító járművek teljes tömege 3,5 tonna, beleértve a pótkocsi
ogranizovanie tanfolyamok és képzések
értékesítése kész fagylaltot enni, ha használják annak előkészítésében iparilag előállított koncentrátum és fagyasztott tejszínes





Azét magyartalan mert fordítógépen ment átt. :)