Bábszínházból kabaré

Bábszínházból kabaré

2010. 10. 22. 13:55

Hiába állította délután Meggyes Tamás a Fidesz sajtótájékoztatóján, hogy visszalép a helyi Fidesz frakció irányításától, és átadja azt Steindl Balázsnak, az esti képviselőtestületi ülésen egyértelműen az ő irányításával, az ő jelzéseire reagálva történtek az események. Az előretolt Steindl tökéletesen bebizonyította politikusi és városvezetői alkalmatlanságát, megmozdulásai, reakciói miatt ő lett a tegnapi nap legnagyobb bohóca. Az egyetlen értékelhető teljesítményt Bánhidy Vajk nyújtotta, aki úgy tűnik az egyetlen a helyi Fideszben, aki sejti miről is szólhatna az Orbán Viktor féle Nemzeti Együttműködés Rendszere.

A Meggyes Tamás által vezetett frakció minden saját előterjesztést megszavazott és ezzel új SZMSZ-t és új vagyonkezelési szabályokat is elfogadtak. Az ülést vezető Tétényi Éva több esetben is megkérte az előterjesztő Steindl Balázst, hogy ismertesse az előterjesztéseket, aki ehelyett zavartan hadarni kezdte a papírra leírt mondatokat, vagy épp öt perc szünetet kért. Egy esetben majdnem két percig olvasta fel az egyik papírt, mire kiderült számára, hogy nem is a "saját" előterjesztését olvassa, hanem a polgármester asszony módosító indítványát.

A testületi ülés alatt Meggyes végig a frakció vezetőjeként, irányítójaként viselkedett, egyértelműen ellentmondva önmaga délutáni kijelentésének, miszerint a háttérbe kíván húzódni.

Tétényi Éva kijelentette: az elfogadott határozatokat nem írja alá, azok így nem lépnek hatályba, és törvényességi felülvizsgálatért a megyei Közigazgatási Hivatalhoz fordul.

Az ülésről a Szeretgom az esztergom_live twitter és facebook csatornán keresztül tudósította a jelen lenni nem tudó érdeklődőket:

http://twitter.com/esztergom_live

http://www.facebook.com/esztergom.live?ref=ts

 

2010. 10. 31. 23:18

Egy ilyet találtam:

 

82/2010. (V. 13.) KÜB határozat
1. A Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottság úgy dönt, hogy Esztergom Város Önkormányzata megbízási szerződést köt az Esztergom S.R.L. Kft.-vel (székhely: RO-Vargyas, Fő u. 205.) a vargyasi Daniel-kastély rehabilitációs tervei alapján a volt gazdasági épület ifjúsági szállóvá történő átalakíttatására vonatkozó beruházás előkészítő munkálatainak és a beruházáshoz szükséges előzetes szerződéskötések lebonyolítására nettó 7.900.000,- Ft-nak + ÁFA megfelelő euró értékben, mely megbízási díj az alábbi költségnemeket tartalmazza:
- Építéshatósági illeték a kivitelezés megkezdésének bejelentésekor, mértéke a tervezett beruházás értékének 0,1 %-a,
- Építéshatósági illeték, mértéke a kivitelezés során befogadott számlák értékének 0,7 %-a,
- Építési műszaki ellenőr(ök) szerződtetése a kivitelezés nyomon követésére; mértéke a beruházás elszámolt összegének nettó 1,2 %-a (+ 19 % ÁFA),
- Tervezői művezetői szerződés megkötése a román előírások szerinti ellenőrző feladatra; mértéke a beruházás elszámolt összegének nettó 1,5 %-a (+ 19 % ÁFA),
- Számviteli céggel történő szerződés megkötése a beruházás bizonylatainak román számviteli szabályok szerinti nyilvántartására, könyvelésével összefüggő feladatok ellátására - az Esztergom S.R.L.-nek a baróti számviteli céggel 2005-ben kötött szerződésének módosításával -, mértéke a beruházás elszámolt összegének bruttó 1,0 %-a,
- Minden egyéb, a beruházással összefüggő illeték, díj, adó stb. megfizetése,
- A megbízott építési műszaki ellenőr(ök) irodájával, kommunikációjával, ügyintézésével és szálláshelyének kialakításával kapcsolatos költségek,
- Telephely kialakítása és tereprendezéssel kapcsolatos munkálatok ellátása,
- A megbízottnak járó, az elszámolt összeg 5 %-át kitevő ügyintézői (adminisztrációs) díj.
2. A Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottság Esztergom Város Önkormányzata Beszerzési Szabályzatának V. 2. g) pontja alapján eltekint a további árajánlat bekérésétől az 1. pontban szereplő munka vonatkozásában.
3. Az 1. pontban szereplő vállalkozási díj fedezete a 9/2010. (III. 4.) esztergomi ör. 7/B számú mellékletének Beruházási tartalék megnevezésű sora terhére rendelkezésre áll.
4. A Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottság felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban szereplő vállalkozási szerződés aláírására.
Felelős: Meggyes Tamás polgármester
Határidő: a vállalkozási szerződés aláírására: a döntést követő 30 napon belül

2010. 10. 27. 16:24

Biztosan nem a bíboros urat fektette rá!

2010. 10. 27. 10:13

Kedves debil Fanny!

Látom írásom meghaladta az agyad szellemi kapacitását. Nem vagy képes logikai összefüggések értelmezésére. Megpróbálom összefoglalni a te szinteden: a #11801220 óra 43 perc Fanny68 hozzászólásodban leírtál elég sok hazugságot, erre válaszul a 118037 19 óra 54 perc justiceforall hozzászólásomban tételesen, objektíven, tényekre támaszkodva megcáfoltalak, erre te a 118048 19 óra 35 perc Fanny68 hozzászólásodban kikopiztál egy részt az elmeorvosi kórlapodról, amire válaszoltam a #11805419 óra 32 perc justiceforall és a #11805719 óra 18 perc justiceforall bejegyzéseimmel, megint csak egyértelmű cáfolatot adtam.

Kedves debil fanny, ezért is kérlek próbáld felfogni: a véleményed tiszteletben van tartva, elmondhatod, kifejtheted, de sajnos nincs időm egy rögeszmés elmebeteget meggyőzni. Megpróbáltam, de te mindig ugyanazzal, a többször cáfolt, rögeszméddel térsz vissza. További kellemes írogatást kívánok neked és talán majd egy következő nickeddel újra megpróbálok (rög)eszmét cserélni.:-)

Baráti üdv.

2010. 10. 27. 9:37

„Bábszínházból kabaré” című feltételezésen látomáson alapuló írásból ki indulva. Valamilyen stílus képviseléséről, ön által képviselt értékrendről , illetve függetlenségről „fröcsög”. Azért írom ezt, mert tisztán látszik, csak egyfajta értékrendet ismer és fogad el. Saját értékrendjét! Az ember fején ha van egy lyuk nem azt jelenti , hogy nyitott vagy.

Nem az az önzés, ha úgy élünk, cselekszünk ahogy nekünk tetszik, hanem ha elvárjuk másoktól, hogy úgy éljenek, cselekedjenek, ahogy nekünk tetszik.

„igazság mindenért” ?

2010. 10. 27. 8:53

Természetesen Lehet Más A Betegség. Liberális utókezeléssel.

No! Talált, süllyedt? Nem is hittem volna Kacsintás

2010. 10. 26. 23:37

Mondom én, hogy ő a ZA! Így már érthető a hozzászólása. Vigyor

2010. 10. 26. 15:52

Hát ez felülmúlhatatlan!

2010. 10. 26. 14:35

Meg mindig ezek a kikopizott okosságok, próbáljon már meg néha saját kútfőből írni valamit. Ja persze saját szavakhoz szükség van tíz perc gondolkodásra....debil Fanny

Iridium

2010. 10. 26. 14:34

"Viszont nem vállalnak alpolgármesteri pozíciót ezt halottam."

Mi ez, ha nem az együtt nem működés? Feljebb meg azt mondtad egyébként, hogy meg sem kérdezték őket. Most akkor mégis? Ideje lenne összeszedettebbnek lenned.

Vagy hogyan nem lehet valamit nem vállalni, ha nem is kérdezik őket? Csak úgy nyíltan azt mondják, hogy nem vállaljuk? Mi ez, ha nem a választópolgárok arconköpése?

Komolyan kezdem sajnálni azon Fidesz szavazókat, akik hittek (és hisznek) ennek a bandának.

2010. 10. 26. 14:29

Kedves debil Fanny!

Nekem ugyanaz a nickem mindenhol, agyanazt a stílust és értékrendet képviselem mindenhol, pártoktól függetlenül. Talán inkább önöknek kellene a kérdéssel foglalkozni. A sok regisztrált nicket fejben tartani, írogatni a nevükben, bizony tud problémát okozni a fejben.

Baráti üdv.

2010. 10. 26. 14:19

Foglalkozzon kérem az alábbi ténnyel.

The schizophrenia an inaccurate, commonplace expression, which is used equally, the schizophrenia, and the disszociatív personality disorder (multiple personality) onto the nomination of his syndrome.

Pontosan, tényszerűen.

2010. 10. 26. 14:02

"nem hajlandók az együttműködésre" Jelen voltam, és megnéztem a Tv-ben is de ezt nemhalottam. Viszont nem vállalnak alpolgármesteri pozíciót ezt halottam.

Kicsit szánalmas a magyarázkodás, de hát nem lehet mit tenni.

“Boni amici multum diligenndi sunt.”

2010. 10. 26. 13:59

Kedves "debil" Fanny68!

(Látom mesterei vagytok a gúnynév terjesztésnek, ezért ezentúl én is, a rátok legjellemzőbb tulajdonságotok alapján, gúnynevet adok.)

Engedd meg, hogy miután már a legerősebb embereteket (PetrovicsL) is sikerült megcáfolni, Tétényi Éva honlapján, amikor megpróbálta Tétényi Éva társfelelősségét is megállapítani az alpolgármester választás sikertelnsége kapcsán, hogy bemásoljak néhány részt ide, neked is.

Most olvasni fogsz számodra sok ismeretlen jelentésű szót: erkölcs, etika, törvény, következetesség, jellem... stb. ugord át őket, nézd meg mit válaszolt rá PL!

 

Justice: Csak az objektivitás és a tények kedvéért: nagyon nehéz úgy alpolgármestert választani, ha a 2/3-dal rendelkező fidesz frakció még csak napirendre sem engedi kerülni az alpolgármester választást, felvállalva ezzel a mulasztásos törvénysértést. Innen kezdve mindenfajta okfejtés, ami akár csak érintőlegesen is, megpróbálja Tétényi Éva felelősségét is megállapítani, hazugság. A fidesz frakció az esélyét sem adta meg, hogy akár ott az ülésen, kialakuljon egy párbeszéden alapuló, objektív érvrendeszerre épülő konszenzus, az alpolgármester személyét illetően.

PL: Nos, akkor még egyszer - csak az objektivitás és a tények kedvéért - a jó vezető arról ismerszik meg, hogy aktuális helyzeteket OLD MEG, nem pedig általa megoldhatatlan helyzeteket TEREMT

Justice: Innen kezdve mindenfajta okfejtés, ami akár csak érintőlegesen is, megpróbálja Tétényi Éva felelősségét is megállapítani, hazugság. (...) Természetesen tiszteletben lehet tartani a kérésüket, amennyiben nem akarnak alpolgármesterek lenni (etikailag semmiképp).

PL: A kérdés számomra egyetlen etikai vetülete az lehet, hogy akarata ellenére senki sem választható meg alpm-nek... akkor a pozíció elutasítása Ön szerint helyben csak egyes képviselők részéről lehet etikus lépés, ugye? Az előzetes egyeztetés hiánya pedig MT részéről egyértelműen "álszent, hazug és f@siszta" módszer, de TÉ oldalán annak puszta feltételezése is aljas hazugság?

Justice: Az Ön által idézett jelzői szerkezet, természetesen nem csak az egyeztetés hiányára utalt. Sokkal inkább illeti azt az embert, aki egy előreláthatólag négyéves, harmonikus és szükségszerűen hatékony együttműködésre, olyan képviselőt jelölt, akit az elmúlt években porig alázott, együttműködésre alkalmatlannak talált, kétségbe vonta józan eszét, megvádolta az ellene folyó karaktergyilkossággal stb... Igen, véleményemet továbbra is fenntartom: aki ilyen előzmények után így jelöl, azokat ezekkel a jelzőkkel illetem. Továbbá rávilágítva az alpolgármesteri tisztség elutasításának érvrendszerére. Az etikai kifogás a fidesz képviselők ellen azért merült fel, mert ellentétben Nyíri képviselővel, Ők nem elfoglaltságukra hivatkozva utasították el a jelölést, hanem a Tétényi Évával való együtt nem működés miatt. Ami feltételezi, hogy amennyiben nem Tétényi Éva a polgármester, szívesen elvállalnák, ellentétben Nyírivel. Amiből logikusan következik, hogy etikailag erősen kifogásolható ez a magatartás. Mert mint képviselő, köteles a polgárok érdekét képviselni, együttműködését, konstruktivitását nem teheti függővé a polgármester személyétől. Amennyiben a fideszes képviselők is időhiányra, vagy elfoglaltságra hivatkozva nem vállalták volna a tisztséget, nem lehetett volna kifogást tenni.
Hozzászólása elején és utána is több helyen ellentétbe állítja Tétényi és MT előzetes egyeztetéseinek hiányát. A fidesz frakció az alpolgármester személyéről nem egyeztetni akart, hanem ultimátumot, diktátumot adott a polgármesternek, amit Tétényi egyértelműen elutasított. Ilyen előzmények után teljesen érthető Tétényi lépése, hogy az egyeztetést a nyilvános ülésen akarta lefolytatni. Ahol mindenki, Esztergom összes polgára megismerheti mindkét fél érvrendszerét (nem csak a MeggyesMédiaBirodalom tolmácsolásában). A nyilvánosságtól megrémült, érvrendszerüket nyilvánosan nem vállaló, fidesz frakció levette napirendről az alpolgármester választás kérdését, esélyt sem adva, felvállalva ezzel a mulasztásos törvénysértést.

Justice: Sajnos érvrendszerével nem tudott meggyőzni, de eszmecserénk minden percét élvezem.

PL: Lehet, hogy meglepi amit írok, de én (Önnel valószínűleg ellentétben) nem szerettem volna meggyőzni semmiről.

Justice: Tisztelt Petrovics László...  már megint a kamu, aki nem akar meggyőzni, az nem tölt napi több órát, még amerikai útján is, blogolással, hogy kifejtse a véleményét. Elmondja haveri körben 5 percben és kész. Ahogy egy kicsit sarokba lett szorítva, mármint minden állítása tényekkel lett megcáfolva, kicsit arrogáns lett a stílusa. Kérem ne tegye, az eddigi munkáját teszi tönkre. Tényleg Ön az egyik legjobb blogpartner, mármint a "másik" oldalról. Ez pedig a legdemokratikusabb népvélemény formáló blog.

 

Amennyiben nem volt kellően részletes, kérem menjen át Tétényi Éva blogjára és időrendben olvassa végig (fentről lefelé)! Néhány helyen kiemeltem a lényeget, hogy könnyebb legyen megértenie. http://tetenyi.blog.hu/2010/10/23/rendkivuli_ules_eloben#title

Bocsásson meg ha esetleg túl sok helyen hívtam fel a figyelmét a triviális dolgokra, csak a hozzászólásaiból látom, hogy elég nehéz a felfogása, (ezért is lett a nicke: debil)

Baráti üdv.

2010. 10. 26. 13:54

Fannyka, te mint bennfentes áruld már el mire használták a bíborosi találkozós irodában ezt a szivecskés párnát:

Meggyes ott aludt is? Van zuhanyzó, ágy, meg minden?

Iridium

2010. 10. 26. 13:51

Na, ezt is megéltem, hogy válaszoltál, ennek örülök. Nézzük sorban.

"Ön tudta, Tétényi "Topika" Éva akkor távozott a helyszínről mikor kihívták a rendőrséget? Szólt neki V. H. István" ebből baj lehet", hagyja el a helyszínt."

Nem volt semmi félnivalója, miért ne távozhatott volna? Ebből baj lehet? Miből is? A rendőrség nem állapított meg törvénysértést.

 

"Tudta e, hogy a Motorháztetőre "vetődést" a rendőrség kiérkezése előtt hajtotta végre."

Tehát az anyósom unokahúgának a barátjának az ismerőse is tudja ezt igazolni. Érdekes, hogy a tucatnyi újságíró egyikénél sem volt fényképezőgép, hogy ezt megörökítse, mekkora ziccert hagytak ki. Magyarul senki és semmi nem igazolja ezt, csak a sértett fél (mily meglepő).

 

"Mivel nem hajlandó egyeztetésre a Fidesz frakcióval."

Steindllel egyeztetett előzőleg, a felvételen is elérhető nyilvános ülésen ezt el is mondta. Hadd ne keressem vissza, hányadik percnél mondta ezt. Vagy Steindl ezt elfelejtette említeni a főnöknek? Ciki.

" Igaz kizárólagos joga van, az alpolgármester jelölésére. De , be lett állítva a Fidesz frakció nem hajlandó vele együtt működni."

Eddig abban a hitben éltem, hogy a fideszes képviselők a város érdekének szolgálatában lettek megválasztva. Ők márpedig azt nyilatkozták, hogy nem hajlandók az együttműködésre (tudod, az alakuló ülésen, ahol állítólag Te is ott voltál. Ezt nem hallottad?), azaz a város érdekeit letojják. Szóval ez nem beállítás, hanem ők maguk nyilatkoztak így. Szerinted mit érdemel egy olyan bagázs, amelyik nyíltan tesz a választói akaratára és érdekeire?

 

"Tudta, hogy ez egy folyamat? (létszám csökkentés) Ami nem most lett elfogadva."

Biztos a Gyarapodás programban is szerepel a sikerek között, hogy kirúgtunk X munkatársat... A probléma ott van, hogy a hivatal sok helyütt működésképtelen (pl. nincs aki beszedje a piaci díjakat szeptember óta?) és a képviselők nem hajlandóak megszavazni, hogy feltölthessék a hiányzó létszámot. Ez utóbbit szépen végig is sorolja az első ülésen Tétényi. Nem utolsósorban, a saját emberei ingyen és bérmentve fognak a városért dolgozni. Nem semmi, mi? Meggyes csapatából ki dolgozott utoljára ingyen, csak a város érdekében?

Megjegyzés: nem lehet, hogy a létszámcsökkentés oka nem a racionalizálásban rejlik, hanem a hivatal fizetésképtelenségében? Tudod, amikor hitelből fizették ki az alkalmazottakat, mert nem volt arra se elég pénz? Nyilván jobban járnak, ha kevesebb alkalmazottra kevesebb hitelt kell felvenni.

 

"Én egy jegyzőt, és egy aljegyzőt látok dolgozni."

Én is. A kérdés, hogy akkor miért fizet a város kettőért? Talán azért, mert jogerős bírósági ítéletben marasztalták el a korábbi jegyző eltávolításáért? Mennyibe is került eddig ez a városnak (a dupla fizetés az elmúlt 3 évben, plusz a bíróságra járás költségei, plusz az ítélet miatti bírság?) Ezek is nyilvánosan elérhető adatok. Tehát miért fizet Esztergom lakossága kettőért, ha Te is csak egyet látsz dolgozni?

 

"Egyértelmű célja az embereket most már a Fidesz frakció ellen hangolni. Ezt még fokozza a hozzászólások utáni „beszólásaival”."

Bizonyára azért kért fel közülük alpolgármester-jelöltet. Ez is elhangzott az ülésen.

A "beszólások"-at inkább nevezném tényközlésnek (pl. "Tudták, hogy ezzel mulasztásos törvénysértést követnek el?") Akinek fáj az igazság, az meg ordít.

 

"Ton a lud atus, vissa us meg at us."

2010. 10. 26. 13:43

Elnézést, javitok, mert félrenyomtam - Quod licet bovi, non licet Iovi!

2010. 10. 26. 13:39

Remélem a példatárból még sok latin idézetet tudsz kimásolni. De azok érdekében, akik nem tanultak latint, és hogy "Tompikád" is megértse, légyszives magyarul is odaírni!  Diákjaidnak nem kell, ők majd lefodítják / ha tanítasz.../. A szólás forditva is igaz: Quod licet bovi, non lecet Iovi! - Amit szabad az ökörnek, nem szabad Jupiternek! -

Eredeti méret

2010. 10. 26. 13:22

Azért ennyi valótlanságot és csúsztatást leírni egy hozzászólásban nem semmi...

Kb. ez az a szint, amire az immár klasszikussá vált reklámszöveg hajaz: Köszönjük, Emese!

2010. 10. 26. 13:15

Még csak azt kellene, hogy a helyembe legyél!

2010. 10. 26. 13:13

Természetesen Lehet Más A Betegség. Liberális utókezeléssel.