Félmillót kér Meggyes
Közélet
2010. okt. 20.

<p>Félmillió forint kártérítést kér személyiségi jogai megsértése miatt Meggyes Tamás, Esztergom volt polgármestere a Komárom-Esztergom Megyei Bíróságtól.</p>

Az elfogultsági kifogás miatt Zalába került ügyben az első  tárgyalást szerdán tartották Zalaegerszegen. A történet lényege, hogy Esztergom korábbi jegyzőjét, dr.  Csomor Sándort a képviselő-testület fegyelmivel eltávolította 2005 októberében.

A jegyzőt azonban a bíróság 2007  februárjában eredeti munkakörébe visszahelyezte, s erre a  polgármesteri hivatalt kötelezte.  Mire minden jogerősen  lezárult, az elmaradt illetmény és kamatai, valamint a  közterhek megfizetése már 60 millió forintot kóstált.  Mivel munkakörébe mégse helyezték vissza Csomor Sándort   akinek székét időközben más foglalta el  a  bíróság 2007  augusztusban 200 ezer forint végrehajtási bírságot szabott ki,  de nem a polgármesteri hivatalra, hanem az önkormányzatra.

Fél évvel később pedig 500 ezer forintot rótt ki az esztergomi bíróság. Néhány  hónappal később pedig már Meggyes Tamást, az  önkormányzat vezetőjét bírságolta meg félmillió forintra.

Mint a volt polgármester jogi képviselője, dr. Gyöngyösi  Zoltán ügyvéd  érdeklődésünkre elmondta, vitatták, hogy a  polgármesternek és az önkormányzatnak bármi köze lenne a  polgármesteri hivatalhoz ebben a munkaügyi vitában.

 

- Fellebbezésünkre a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság a pénzbírságról szóló végzést hatályon kívül helyzete és adósként a polgármesteri hivatalt jelölte meg. Viszont a pénzbírságról szóló végzés nagy nyilvánosságot kapott, hiszen bírósági végzéseket, ítéleteket bárkinek joga van terjeszteni. Ám ez alkalmas volt arra, hogy a polgármester jó hírnevét csorbítsa, személyéhez fűződő jogait sértse. Ugyanis abban a hamis színben tüntették fel, hogy Meggyes Tamás nem hajtja végre a bíróság ítéletét. Mivel a bíróság kirívóan durva jogi tévedést követett el, mert összekevert két önálló jogi személyt, ezért államigazgatási jogkörben okozott kár miatt adtunk be keresetet - foglalta össze.

Mivel az alperes a megyei bíróság képviseletében nem jelent meg senki, és írásbeli védekezést sem terjesztett be, ezért a felperes kérésére a nem mindennapi ügyet tárgyaló dr. Zumbók Péter bírósági meghagyás kibocsátásról döntött. Ennek tartalma megegyezik a felperesi keresettel, s ha 15 napon belül nem él ellentmondással az alperes, akkor ki kell fizetnie Meggyes Tamás részére a félmillió forintot és a perköltséget.

 

Forrás:  http://zalaihirlap.hu/fokusz/20101020_felmilliot_ker_meggyes#s=rss

 

(forrás)