A Fideszesek elvonnák a polgármester minden jogkörét
Közélet
2010. okt. 18.

<p>Az esztergomi fideszes képviselők visszavonnák a polgármesterre átruházott valamennyi feladat- és hatáskört, továbbá a város költségén autót biztosítanának a volt fideszes polgármesternek, Meggyes Tamásnak, és az irodáját is megtarthatná országgyűlési képviselői munkájához.</p>

A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja csütörtökre az ügyben rendkívüli ülés összehívását kérte az új polgármestertől, Tétényi Évától. Az előterjesztéseket Steindl Balázs, a Fidesz helyi elnöke jegyzi. A szavazatok kétharmadával megválasztott független városvezető elmondta, az ülést össze fogja hívni, mert ez kötelessége. Az eljárást nem kívánja kommentálni.

Tétényi Éva hozzátette, az Állami Számvevőszék kéthónapos vizsgálatba kezd, átvilágítják az önkormányzat és cégei gazdálkodását. A polgármester elmondta, a vártnál súlyosabb Esztergom helyzete, az adósság megközelíti a húszmilliárd forintot, és tetemes a belső tartozás.

A vasárnapi alakuló ülésen az esztergomi képviselőtestület nem választott alpolgármestert, mert a Fidesz-frakció levélben közölte Tétényi Éva független polgármesterrel, hogy fél évig egyikük sem hajlandó alpolgármesteri tisztséget ellátni. Steindl Balázs önkormányzati képviselő kijelentette: a fideszesek Nyíri Attila MSZP-s képviselőt jelölnék alpolgármesternek.

Esztergomban a tíz egyéni választókörzet közül kilencben a Fidesz-KDNP jelöltjei nyertek - egyikük Meggyes Tamás volt polgármester -, a tizedikben független jelölt győzött, akit a Fidesz-KDNP támogatott. A testületben az LMP, a Vállalkozók Pártja, az MSZP és a Jobbik Magyarországért mozgalom egy-egy helyet kapott.

A polgármester kérésére fizetését a törvényi minimumon, 483 125 forinton állapították meg, költségtérítése pedig az összeg 25 százaléka. Tétényi Éva polgármesterré választása mellett az összes ellenzéki politikai erő, a Jobbik, az LMP, az MDF, az MSZP és a volt fideszesekből álló Polgári Esztergomért Egyesület is összefogott.

 

A kemma.hu híre szerint:

Tájékoztatója második részében a vasárnapi beiktatás egyes részleteivel és a közvetlenül előtte álló feladatokkal foglalkozott. Átadta az újságíróknak annak a levélnek a fénymásolatát, amelyben a Fidesz-frakció tagjai kijelentik, hogy nem kívánnak alpolgármesteri tisztséget elfogadni - döntésüket fél év múlva vizsgálják felül. Ezen kívül megismertette a sajtó munkatársait néhány, a csütörtöki rendkívüli ülésre készített fideszes előterjesztéssel. Ezek alapján továbbra is Meggyes Tamás használatában kívánják hagyni a polgármesteri gépkocsit, a fenntartási költségek a várost terhelnék, az üzemanyag az országgyűlési képviselőt, valamint úgy döntenének, hogy volt polgármesteri irodája maradjon meg részére.

Tétényi Éva elmondta: a húsz évvel ezelőtti polgármesteri iroda tökéletesen megfelel a számára, a másik helyiséget át kívánja alakíttatni egyfajta helytörténeti szobává. Három másik előterjesztés: a város jegyzője ne vehessen fel új városi alkalmazottakat; az (egyébként még meg sem alakult) pénzügyi, ellenőrző, ügyrendi és tulajdonosi bizottság készítsen tervet a likviditási helyzet kezelésére - teljes szabad kezet adva a bankokkal és a hitelezőkkel való egyeztetésre; harmadszor pedig: a testület vizsgálja felül és vonja vissza a polgármester hatáskörébe átruházott feladatok végrehajtásának lehetőségét.

Tétényi Éva szerint a fideszes képviselők előterjesztéseinek egyértelmű célja a polgármester ellehetetlenítése, azaz ne lehessenek saját személyi munkatársai, ne intézkedhessen, ne lásson bele semmibe - jellemző, hogy mai napig nincs internet-hozzéférése, magántelefonját használja ő is, titkárnője is.

- Én törvényességi felülvizsgálatot kértem neves önkormányzati jogászoktól, s újfent közlöm: nem vagyok hajlandó ultimátumokat elfogadni.

(forrás)