Kedves Steindl Balázs, Tisztelt Képviselőúr!

Kedves Steindl Balázs, Tisztelt Képviselőúr!

2010. 10. 10. 21:14

Több dolog is van, amiért megszólítalak. Nyílt levélben teszem, és erre is számos okom van. Választókörzeted lakója vagyok. A választókörzeted akaratából közszereplővé váltál. Nagy lehetőség, komoly felelősség.

Mégis, első, képviselőként tett nyilatkozatod, nagyon szerencsétlenre sikeredett. Ebben kijelented, hogy nem tudsz és nem is akarsz Tétényi Éva polgármesterrel együttműködni. Én egyszerűen nem hiszem el, hogy ezt Te találtad ki. Te soha nem dolgoztál Tétényi Évával a korábbiakban, nincs ilyen irányú tapasztalatod, így ez a Te szádból szamárság, hiteltelen, meggondolatlan kijelentés. Azt is nehezen tudom elképzelni, hogy önszántadból akartad a széles nyilvánosság- és nem csak Esztergom Szabad Polgárai- előtt lejáratni magad azzal a szerencsétlen, de inkább ostoba nyilatkozattal, amit aláírtál és felvállaltál. Az értelmezhetetlen, indulatos, -bocsánat, de ostoba óvási kísérletetekre gondolok.

Valószínűleg nem vetted észre, hogy súlyos károkat okozol saját pártodnak is, de erre biztosan hamarosan figyelmeztetnek.

Én értettem az óriásplakátotokat: EGYÜTT MŰKÖDÜNK. Külön a két szó. Tudjuk, hogy Meggyes Tamás ezzel azt üzente a választóknak, hogy csak EGYÜTT, külön nem. Ezt erősítetted meg kijelentéseddel. Meggyes azt sugallta, hogy ez az EGYÜTT arról szól, hogy továbbra is ő lesz a polgármester, aki mögé felsorakoztatok. Meggyes üzent, de őt elutasította a város. A választók világosan és egyértelműen nyilvánítottak véleményt: Meggyes Nem.

A FIDESZ-nek egyelőre még bizalmat szavazott a város, ne játszd el a bizalmat, mert visszaszerezni nagyon nehéz, csak ritkán sikerül!

Az általatok kijelentett együtt működés úgy tűnik nem azonos azzal az EGYÜTTMŰKÖDÉSSEL, amire Tétényi Éva számít, és a Szabad Esztergom Polgárai elvárnak tőletek, mint törvényesen megválasztott képviselőktől. Még adott a lehetőség, még nem tettél esküt a képviselői munkavégzésre, döntened kell.

Döntsd el, hogy a neked bizalmat és felhatalmazást adó polgároknak, választókerületed és a város lakóinak akarsz megfelelni és szolgálni, vagy Meggyes Tamásnak. Ígéreteid, vállalásaid sokan láttuk az ETV-ben, egy szóval sem mondtad, hogy csak akkor tudod teljesíteni, ha Meggyes Tamás lesz továbbra is Esztergom város polgármestere.

Te vagy valamennyi helyi képviselő közül a legnehezebb helyzetben. Nem csak választott képviselője lettél választókörzetednek, de tudomásom szerint Meggyes Tamás személyi titkáraként, és a helyi FIDESZ elnökeként foglya vagy egyéb tisztségeidnek is egy kicsit. Lehet, hogy ez most meghaladja az erődet.

Látnod kellene, hogy az önmagát megbuktató volt polgármester körül fogy a levegő. Nézz körül és vedd észre. Egy városrész Téged megválasztott, most neked kell választani, mégpedig gyorsan, őszintén és nyilvánosan.

Meggyes Tamást a választópolgárok többsége TETTEI és VISELKEDÉSE miatt űzte el. Az ex-polgi (tudom, ti még polginak hívjátok magatok között továbbra is) főleg önalávető, kishitű karrieristákra támaszkodott, és mindent elkövetett annak érdekében, hogy a független önálló véleményt alkotni képes - és erre igényt tartó - emberektől megszabaduljon. Megtette, nem ritkán. Az ex-polgi mindig az engedetlent büntette, aki kényelmetlenné vált számára és soha nem a valódi érdemeket jutalmazta, hanem az elvtelen és feltétlen szolgálatot és talpnyalást.

Egy ilyen embertől függeni rettenetesen nehéz lehet egy idő után, és minél tovább tart ez az alávetettség, annál nehezebb szabadulni belőle. Most nagy lehetőséget kaptál az Esztergomi Szabad Polgároktól, hogy magad is szabad ember lehess. Döntened kell és közszereplőként döntésedet a nyilvánosság előtt kell vállalnod. Tudom, ez a Te helyzetedben különösen nehéz és lemondással jár. Tényleges, de kétséges előnyökről kell lemondanod, - nem részletezem, tudod magad is.

Mindenféle függőségből nehéz a szabadulás, de a kapcsolatiból a legnehezebb. Kivételes lehetőséget kaptál, szinte egy városrész áll mögötted, és nagyon sok ember támogatására számíthasz.

DE


Kedves Balázs, Tisztelt Képviselőúr!

Kérlek, élj e lehetőséggel, mert ha Meggyes Tamással kívánod az EGYÜTT MŰKÖDÉST, ahogy tőle ezt megszoktuk, tehát ha őt választod, magad is sorsára jutsz. Hamarabb, mint gondolnád.

Döntésedtől függ, hogy emelt fővel, szabad emberként jársz és élsz ebben a városban, akár gyalogosan is, vagy becsapott emberek megvető pillantásával találkozol autód szélvédője mögül kitekintve.

2010-10-10 Esztergom

Arató Géza

2011. 04. 30. 23:35

 

Tisztelt Képviselő Úr!

 

Esztergom város lakossága és saját nevemben mondhatom, amit Ön tesz a család, a haza és az igazság címén, nem helytálló.

Ön le tud tagadni dolgokat amelyek megtörténtek? Tisztelettel kérem, mint Esztergom város, és az Ön körzetének lakója, jobban figyeljen a dolgaira, tartsa tiszteletben a szentséget, amelyet értünk fogadott.

Ez egy kis város, amelyben járnak-kelnek emberek, de nem csupán ezt teszik. Figyelnek minden pillanatra és figyelnek mindent ami a híradásokkal kapcsolatban megjelenik. Sajnos ebben a városban már mindenki tudja Ön mit tett, mit tesz, vajon a jövőben mit fog tenni? Számít még Önnek valami? Mert ebben a városban már kevesen hiszik.

Én, mint őszinte szavazója nem szeretném elhinni a pletykákat, csupán annyit mondanék, a kislányom az Ön gyermekével egy óvódába jár. Miért látom Önt olyan ritkán ott?

 

Uram! Az Ön életét érintő kérdésekkel mindenki tisztában van. De ne kövesse el azt a hibát, hogy csalódnom kelljen, egyértelműen, és igazságosan döntsön a mi érdekünkben, mert mi bízunk Önben.

 

Az ex-magánéletét érintő dolgokról, azért nem nyilatkozom, mert Önt ugyan támogatják látszólag, de higyje el, a másik oldalon is nagyon sokan vannak. Keresztény emberként, szülőként nem mondhatom ki őszintén mi a véleményem , egy dolgot azonban tudok: kockázatos dolog harcba szállni olyasmiért, ami nincs.

 

Tisztelje azt, aki gyermeket szült, mert ez keresztényi kötelessége, bár Ő már nincs itt. Tisztelje mindazt amit a Ferences Gimnáziumban tanult, bízom abban, hogy sikerrel jártak az ott oktatók.

 

Tisztelettel: Dr Z. Károly

 

Ha nem haragszik meg André Kostolany szavait idéném:

"A nyereség csak illúzió. Egyedül a veszteség realitás."

 

 

 

 

2010. 10. 17. 23:03

Azt várhatod...Több idő kell, amíg valaki megfogalmazza számára a mondanivalóját.

2010. 10. 11. 21:26

Várom S. B. esztergomi fidesz elnök megszólalását a már 1-2 nap alatt kiderült Meggyes-számlákról!!! Üvöltés

2010. 10. 11. 20:37

Balázs és a többiek figyelmébe:

http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=11383

kb a 35. perctől

2010. 10. 11. 17:13

Kedves  Steindl képviselő úr !Hogy is van ez ? A nagyreményű tisztelt pártfőnöke volt szives felvilágosítani a közvéleményt , mikor a minap azt mondta -----a nemzeti együtmüködés rendszerében az a világ nem jöhet vissza amikor nem tudjuk a közérdeket érvényesíteni a magán érdekkel szemben ---- !! Most akkor mi van ?? miröl van szó ?Inkább próbáljon hallgatni a főnökére , remélem ez a kijelentése még helytálló nem dakotás . Még Ön is korrigálhat , sürgősen tegye meg a fiatalságából adódo hevület még elnézhető , de a heg még látszani fog .

2010. 10. 11. 16:45

Muszáj hozzászólnom,mert nagyon sokunk véleményét fogalmazta meg,nagyon jól.Ez a hetes számú kőrzet képviselőjének is szól!!Ne akarják,hogy leköpjék őket.A kétkulacsosnak meg pláne.

2010. 10. 11. 15:18

Igaz , ezek a lehetőségek egyszer adódnak és ilyenkor el is dől egy életre, hogy valaki marad ott ahol van ( pl sofőr) vagy megnyílik előtte a lehetőségek kapuja és a határ a csillagos ég . Szerintem is kihagyta a helyzetet, de a labda még nála van, egy csel után még gólt lőhet, csak már ügyesen kell cselezni, mert egyre jobban kisodródik.

2010. 10. 11. 14:37

Főorvos úr nagyon szépen összefoglalta mindazt, ami az elmúlt héten az én fejemben is motoszkált.

 

Ezt a levelet akár mind a 9 képviselőnek el lehetne küldeni.

2010. 10. 11. 14:29

Pontosan ezt írtam le, bár nem ennyire konkrétan egy másik fórumban, miszerint Steindl kihagyta élete nagy (és egyszeri) lehetőségét...

2010. 10. 11. 14:24

Eddig azt gondoltam, hogy egy párton belül( még ha az városi szervezet is) politikai érzékenységgel rendelkező emberek vannak, pláne, igaz ez az elnökükre. Nem gondoltam volna, hogy ennyire tévedek, de tévedtem. Azt hittem mérlegelnek, gondolkoznak, elemeznek rövid-, közép-, és hosszútávon. Az események azt mutatják, hogy ilyet nem tesznek.

Mire gondolok? Számolnak, agyalnak ( akár magukban is), , hogy a múlthéten bukott polgit , a választási  eredmények, a  bukás okainak ismeretében ( vagy sejtésében) valószínűleg soha többé nem kerül vissza a polgármesteri székbe. Ebből adódóan legkésőbb 4 év múlva valaki mást kellene indítani  polgármesterjelöltként. Egyikükben sem merült fel, hogy akár ő is lehetne az? Ha fel is merült benne, nem jutott eszébe, hogy változtatni kellene, mert  ha az ezt megelőző retorikát, stílust folytatják ( mint ahogy azt jelenleg teszik) akkor ebből semmiféle győzelem nem lesz soha többé?

Tovább megyek. Nem gondolkozott el egyikük sem azon, hogy bizony egy ilyen eredmény után 4 év múlva országgyűlési képviselőként is mást fognak indítani? ( ezt a képviselői körzet két jelentősebb települése alapján mondom, Esztergomban is nagyot bukott a pártjuk, de Dorogon még nagyobbat, ezért gyökeres fordulatra volna szükségük, hogy 4 év múlva eredményesek legyenek) Egyikükben sem merült fel , hogy akár országgyűlési képviselő is lehetne?

Steindl úr ezt jól benézte, lehetett volna akár ön is, de innen már nehéz lesz visszafordulni, bár még van kiút...

 

Most annyi látszik, hogy ragaszkodnak a régihez, a totálisan bukotthoz. Rövidtávon a választás előtti állapot retusálását szeretnék elérni, az eredmények, a reakciók ismeretében, a média háttér  ( Hídlap, Etv, Ehír) teljes elvesztésének tudatában nem számolnak azzal, hogy sokkal többet bukhatnak mint nyerhetnek egy új választással.

A lényeg, hogy  az ilyesféle megnyilvánulásaikkal, beadványaikkal  egy vízbe esett vasmacskához láncolják magukat, amely még mindig süllyed és nagyon messze még a mederfenék. Ráadásul minél nagyobb a mélység, annál nehezebb lesz elszakadni tőle.

2010. 10. 10. 23:41

A dokinak egyértelműen igaza van, s ha valaki tudja, hogy az ember lelkében mi játszódik le, ő tudja!

 

Tehát, kedves Steindl Balázs!

 

Megfontolandó a dolog, mert mindennek nagyon komoly ára van (lesz). Az ember az egyik pillanatban királynak érzi magát, a másikban pedig örül, ha tud nevetni egy jóízűt!!!

 

Üdv!

 

St.Thomas

2010. 10. 10. 23:15

Kedves Balázs!

 

A család nagyon sokat jelent mindannyiunknak. Néha lázadozunk, néha feszegetjük a kereteket, de alapjában véve a család erkölcsi normái szerint éljük életünket. Kérem, vegyen nagy levegőt.... és hallgasson a családjára!

2010. 10. 10. 22:44

Egy másik oldalról hoztam ide át írásom, aktualitása itt sem kétséges.

A "képviselő" az elnevezéséből is adódóan képvisel. Márpedig az általa "KÉPVISELT" választópolgárokat -jelen esetben- az önkormányzatban. A választópolgárok megtisztelték bizalmukkal, hogy Őt választották ki erre a feladatra. És kutya kötelessége tudásának legjavával szolgálni mind a várost és  képviseltjeit. A választópolgároktól nem úgy kapta a felhatalmazást, hogy ha X a polgármester akkor dolgozzon Vele, de ha Y, akkor ne működjön együtt Vele. A város Tétényi Évát választotta és úgy döntött, hogy 9+1 Fideszes képviselővel dolgozzon EGYÜTT!

Orbán Viktor mondta (pontosan nem tudom idézni, elnézést): aki nem ment el szavazni, az jóváhagyta a választás eredményét. Ennek a mondatnak a szellemében álljanak munkába "tisztelt" képviselő "urak" és fejezzék be a hisztériát.

 

 

Segno

 

 

2010. 10. 10. 21:56

"Az igazság szabaddá tesz titeket"

II. János Pál örökül hagyott mondata

2010. 10. 10. 21:41

Tisztelt Arató Géza úr!

A levele tartalmilag és formailag egyaránt nagyon korrekt, mondhatnám elegáns, úriemberhez méltó - és sokunk érzéseit, gondolatait fogalmazta meg, A magam részéről köszönöm.

Balázs!

Csak annyit fűznék az előbbiekhez, hogy az "együttműködünk" jelentéstartalma nem azonos az "együtt működünk"-ével, remélem, ezt magad is tudod, amint azt is, hogy a "műküdünk" igét (hidd el, ez a szó valóban az, nem úgy, mint a "zöld") az utóbbi időben sikerült erősen pejoratív tartalommal megtölteni, többek között az ex rex "működése" által. Lehet, kissé szokatlan gondolat a számodra, hogy tisztességes munkával is lehet erkölcsi és anyagi eredményt elérni (anyagit sokkal nehezebben), de érdemes megpróbálni. Fiatal vagy, neked még sikerülhet! Hidd el, nagyon sokan igyekeznek  így megélni. Más becsületes választásod szerintem amúgy sincs.

Ui.: A tegezésért bocsáss meg, de így talán emberibb.