A stop.hu-nak nyilatkozott Esztergom megbukott polgármestere, aki még mindig - immáron minden felhatalmazás és jog nélkül - bitorolja a polgármesteri irodát. Nyilatkozatában Meggyes ez egyházba beférkőzött maffiáról beszél, tiszta tanújelét adva annak, hogy végérvényesen elvesztette tisztánlátását.
A Stopnak azt is elismeri Meggyes, hogy még ezen a héten is polgármesteri ügyeket intéz, melyekre a törvények értelmében már nem lenne joga.
Eddig sem mertek ellenszegülni, még akkor sem, ha nem értettek vele egyet. Csak bólogattak mint a "Jánosok.".
Mindegy volt, mit okozott az embereknek, a talpnyalók csak bólogattak, mert a Géniusz mindent tudott, s így nekik nem volt szükséges gondolkodniuk.
Ilyen ez a város!
Most is azért ragaszkodnak hozzá, mert "gondolkodás-képtelenek" valamennyien. Vagy be vannak rottyantva valami miatt?
Kiderül! Egyszer minden kiderül, s mindenki derül! (Jó, balátom, ez nem volt egy nagy vicc, de így lesz, az biztos.)
Üdv!
St. Thomas
El tudom képzelni, hogy nem mondja ki így - csak annyira fél tőle mindenki, hogy nem mernek ellenszegülni neki :(
Ez amit leírtál, úgy 8-10 év börtönt jelentene.
Ha lenne 2 tanú, aki nemcsak álmodta, de még a rendőrségen is tanúskodna...
Elmondom egy álmomat: Meggyes Tamás 4-5 nappal az elvesztett választás után, természetesen a törvényesen megválasztott polgármester távollétében a fullajtárjaival összehívatja az önkormányzat dolgozóit, dörgő hangon közli velük: " Ezután is én vagyok Esztergom a polgármestere, aki nem azt csinálja, amire tőlem parancsot kap, az nagyon megjárja, Tétényi utasításait pedig nem hajthatják végre! Aki ellenszegül, azt esetleg még börtönbe is juttatom! ". A slepp nevet és tapsol, lufik, hejehuja és vigalom, a megfélemlített dolgozók szó nélkül iszkolnak. Hát nem rémálom? Csak nehogy igaz legyen!!!
Orbán Viktor is hibás Meggyes megbuktatásában, mert Tatabányát ment megtámogatni Meggyes helyett.
Hurrá polgártársak! Itt van Venezuela.
Nem, tudomásom szerint magának a "háznak" a vezetője a jegyző, illetve a jegyzői hivatal. Az alkalmazottak alkalmazója sem a polgi, hanem a jegyző. Az épület meg nem közterület, hanem közintézmény (ezt nem te vetetted fel, csak ide írom).
A héten egyébként többen voltak ott fényképezni, akkor még nem szólt senki semmit. Úgy látszik, most kezdenek el keménykedni. Ettől függetlenül M.T. van olyan ... , hogy ilyen nyilatkozatokat tesz, mellyel az egyház tekintélyét is próbálja rombolni - hát nem köszönik meg neki.
Egymást gyengítik a tisztelt "urak". Az egyik oldal megpróbálja jogilag sarokba szorítani T. É.-t, míg Meggyes marad hű a saját stílusához, és mint egy tulok, úgy nyilatkozik, lassan elküld a fenébe mindenkit maga körül, mert mindenki hibás. Lassan jönnek majd az ufók is, akik mindenhol ott vannak, és módosítják a zemberek tudatát, és onnan már csak egy lépés, hogy azt nyilatkozza majd: "a hangok... folyton ezt mondják a hangok...". Vagy a saját tanácsadói sem mernek rászólni, vagy ők is így gondolkodnak, nem is tudom, melyik a rosszabb.
Ha Meggyes jogászai adnának tanácsokat Tétényi Évának, akkor most Tétényi Éva ülne a polgármester irodájában, Meggyes pedig a kávéházban intézhetné a még "elvarratlan" ügyeit, a motyója pedig kint lenne a Városháza előtt az utcán.
Éva lehet, hogy konkrét ügyeket még nem intézhet, de egészen biztos, hogy Meggyes már semmilyen ügyben nem intézkedhet! Úgy gondolom, annak eldöntése, hogy ki mit fényképezhet a Városházán, igenis hétfőtől Éva hatáskörébe tartozik, még eskütétel nélkül is.
Adná a jó Isten, hogy életében egy percig sem rendelkezhessen utasítási jogkörrel senki felett !
Uraim ! ( nem M.T-re gondolok ! )
A helyzet az, hogy amit Országgyűlésünk és Aranyhegy Képviselője (kb. 2o szavazattal nyert egyébként) írt az nem egyezik a kiszivárogtatott esztergomi fidesz képviselők szavaival. Ő tőlük az jön vissza, hogy tönkre fogják tenni Évát ( szó szerinti idézet). Akkor most valaki hazudik ! Szerintetek ki az ??
Elképzelhető, hogy Tétényi Éva az eskütétel után rendelkezik bizonyos jogkörökkel, remélem nem Meggyes jogászai és ügyvédei adnak
Tétényi Évának jogi tanácsokat.
Tudtommal Tétényi Éva a polgármester. Miért a jegyzőtől kell engedélyt kérni a fotózáshoz? Én nem vagyok híve a cirkuszoknak, de Tétényi Évának fel kellene ismernie: a fideszes politikusok nem vevők a gesztusokra. Ideje lenne ha Éva valamennyi törvényes eszközt igénybe venne jogainak érvényesítéséhez. Ez nem népmese, ahol a végén a jó elnyeri méltó jutalmát, hanem kemény harc. Ha ilyeneket állít a már nem hivatalban lévő polgármester, hogy még ügyeket intéz, azonnal feljelentést kell tenni a rendőrségen és az ügyészségen. Meggyes Tamás polgármesterként okt. 04-e óta semmilyen ügyet nem intézhet, önkormányzati képviselői riodájával kapcsolatban pedig el kell kérni tőle a béerleti szerződést. Ha ilyen nincs, Éva foglalja csak el nyugodtan, Tomika cuccairól meg vegyenek fel leltárt és őrizzék valami elzárt helyen a hivatalban. Ha Éva most az elején nem lesz elég kemény, nagyon hamar a fejére nőnek!!! Nem hagyhatja magát nap mint nap megalázni egy ilyen senkiházitól!!!!
Hát ez már több a sokkknál!Nem hiszem, hogy ez ellen senki nem tehet semmit.
A tumór dudorodjan az agyában ennek az idiótának!Még sokáig hagyják bohóckodni és LOPNI ezt a majmot?????Anyukája biztosan büszke az ő kicsi fiacskájára!Micsoda karrier!!!
Nem lehet fotozni mert jegyzői engedély kell. Hoppá vissza kell helyezni az igazi jegyzőt Csomort és rögtön megoldodik a probléma, remélem ezzel is foglalkozik majd az új polgármester?
Teljes kivizsgálás hogy milyen lezáratlan ügyek miatt rontja még mindig a levegöt a kontár? Talán el kell osztani még pár száz millát a nonprofit cégek között? Valami oka van hiszen az eredmény egyértelmü minden normális ember számára, persze kivételek vannak ezt bizonyitotta a helyi fidesz.
Nem tudom, csak engem zavar, hogy még mindig Meggyes vigyorog az óriásplakátokról? Ébresztő EHIR Kft, sürgősen le kéne szedni azt onnan, nem kéne hergellni 8 117 esztergomit...
Feljelentés?