Kérem nézze meg figyelmesen az itt látható képeket. (Esztergomi Fidesz iroda 2010.09.13)
Az, hogy a kép az Esztergomi Fidesz irodájának kirakatában van, "szinte teljesen mellékes". Ne engedje, hogy olyan egyéb körülmények befolyásolják mint az „Újra Fidesz" felirat, és a jelölt szíve tájékán látható Fidesz és KDNP logókat se vegye figyelembe.
Most pedig nézzük meg az esztergomi Fidesz honlapját a 2010.08.16 - 2010.09.07 közötti időszakban. (éppen "kopogtatócédula" gyűjtés volt...)
Tehát a Fidesz hivatalos honlapján, augusztus 16-tól Petróczy Gyula mint a FIDESZ-KDNP jelöltje volt látható.
Ha eddig nem jöttek volna rá akkor megsúgom: Ön egy független esztergomi jelölt szórólapját látja.
De ha még kételyei lennének, hát segítek.
Ön jól látja: az óriásplakáton egy független, és kilenc Fideszes jelölt képe látható.
A járműreklámon ezek után már gyerekjáték megtalálni azt az egy függetlent a tíz arckép közül.
Az igazi független esztergomi jelöltre az a jellemző, hogy miközben Esztergom 1. számú választókerületében függetlenként indul, ezenközben a városi Fidesz-KDNP kompenzációs lista második helyén áll. (A törvény egyébként ezt megengedi)
Az esztergomi Jobbik úgy vélte, hogy mindezek ellenére mégiscsak megtévesztőek lehetnek a fent bemutatott képek a választópolgárok számára, ezért ahogy ilyenkor lehetséges a helyi azaz az esztergomi választási bizottsághoz fordultunk.
Első körben vesztettünk.
Néhány gyöngyszem a Helyi Választási Bizottság indoklásból:
"A Bizottságban felmerült a gyanúja annak, hogy az óriásplakátokon és a buszon elhelyezett választási hirdetmények alkalmasak lehetnek arra, hogy a választópolgárokat - akik nem az 1. számú választókerületben élnek - megtévessze, de tekintettel arra, hogy Petróczy Gyula képviselőjelölt szerepel a FIDESZ-KDNP kompenzációs listáján, ezért arra a következtetésre jutottak, hogy nem megtévesztő, és nem sért választási alapelvet."
Viszont a kompenzációs listáról sehol nem látunk óriásplakátokat, és szórólapokat sem dobáltak be ezzel kapcsolatban a választópolgároknak.
Úgy látszik a független jelöltség tényével a helyi Fideszes vezető, Steinl Balázs nem volt tisztában, hiszen ezt nyilatkozta „„Az ajánlószelvények begyűjtése után örömmel mondhatom, hogy választóinknak köszönhetően mindegy egyéni választókerületben sikerült jelöltet állítanunk"
Ez az állítás nem felel meg a valóságnak, hiszen a Fidesz nem indít jelöltet a 1. számú választási körzetben! (A Fidesz-KDNP a tízből csak kilenc helyen állított jelöltet.)
De Meggyes Tamás jelenlegi polgármester, a Fidesz polgármester jelöltje sem volt tisztában azzal, hogy Petróczy független jelölt, hiszen a sajtótájékoztatót - ahol a Fidesz a jelöltjeit bemutatta- ezekkel a szavakkal zárta: ...most is az összhang és az egyensúly jellemzi a helyi szervezet képviselői csapatát."
A Helyi Választási Iroda másik igazi "szakmai" indoklása pedig így hangzott:
"Petróczy Gyula az elmúlt két választás alkalmával is a független jelöltként, a FIDESZ-KDNP támogatásával indult az önkormányzati választásokon."
Éljen a következetesség. Ha valaki független volt, az most is független. Akkor ezt a gondolatmenetet folytatva: Aki Fideszes volt az most is az. De akkor mi a helyzet például Fodor Gáborral...
Így tehát a helyi választási bizottság, 4-1 arányban elutasította a kifogásunkat. A hasonló tartalmú következő kifogásunkat az időközben 7 főre bővült bizottság 4-3 arányban ismét elutasította.
Ma pedig a tatabányai Területi választási bizottság döntött 4-2 arányban úgy, hogy:
A TVB megállapítja, hogy a FIDESZ honlapján és a Hídlapban megjelent, megkifogásolt tudósítások nem voltak tényszerűek, de úgy ítélte meg az összes körülményt, bizonyítékot mérlegelve, hogy ez döntően nem alkalmas a választópolgárok befolyásolására, megtévesztésére. A TVB látja a megkifogásolt tevékenységben a következetlenséget, de pozitívan értékeli, hogy a FIDESZ törekszik a kampánytevékenységében hangsúlyozni az általa támogatott egyéni választókerületi jelölt függetlenségét. A TVB nem látta sérülni a választási eljárás alapelveit.
Ha viszont nem történt megtévesztés és mindenki számára egyértelmű a jelölt függetlensége, akkor miért történtek, történnek ezek a változások?
Jelenleg 2/3-0 a Fidesz javára.
Jön a 3. félidő, azaz irány a pártatlan bíróság.
A teljes fellebbezés anyaga fényképekkel innen letölthető
ZPZs
Ilyen veszélynek nem vagyok kitéve!
találtam:
Belefáradt már abba, hogy ESZTERGOM ügyeivel foglalkozzon.
Egyszerű a magyarázat: Számára kellemetlen kérdéseket tennénk fel. E fórum nem úgy müködne, mint a képviselőtestületi ülés,
amit a Pajszeros megszokott.
Gyönyörű!
Érdekes, hogy a polgármesterünk Pilismaróton kampányol, miközben Esztergomban se egy kampány fórum, se egy gyűlés, semmi...
Pontosan. Ez a dolog csak Tétényi Éva esetén, csak itt Esztergomban zavarja őket, máshol nem. A kezembe került KDNP-Fidesz támogatásával feliratú szórólapon figyeltem fel : „1956.04.26-án Esztergomban születtem” , „Pályámat Esztergomban kezdtem”, arról nem lehet olvasni mikor lakott Pilismaróton csak annyit „31 éve költöztünk el Pilismarótról, de haza mindig ide jövünk, hiszen itt él édesanyám itt élnek rokonaim, barátaim.”.
A másik lapon: „Az ország változtatott, változtasson Pilismarót is! XY független polgármester- jelölt VÁLASZTÁSI FÓRUMOT tart a Pilismaróti Sportcsarnokban 2010.szeptember 28-án 18 órai kezdettel. Vendégei: Dr.Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes, a KDNP elnöke Meggyes Tamás országgyűlési képviselő, Esztergom polgármestere KDNP Fidesz TÁMOGATÁSÁVAL
Az olvasható, Diósjenőn dolgozik, hogy hol lakik az nem olvasható, a neten ezt találtam http://www.diosjeno.hu/ujsag/2006oktober.pdf A 44 szavazatos úrról van szó.
Jól értem, hogy Pilismaróton egy harmincegy éve nem is ott lakó, oda be sem jelentett jelöltet támogattak a tegnapi gyűlésen azok , akik itt helyben a jelölt lakhelyét firtatják?
Látom az Iskolaromboló, Tömjén Zsolttal Pilismarót egyik független polgármester jelöltjének, választási fórumán voltak tegnap vendégek. Legalábbis a „Fidesz-KDNP támogatásával” feliratú színes meghívó és a jelölteket bemutató szórólap szerint.
Egyébként meg azon hörögnek ezerrel, milyen abszurd függetlenség, hogy Tétényi Évát sok különböző párt, szervezet támogatja. Persze ha ők támogatnak egy független jelöltet, képviselőjelölteket, színes meghívóval, szórólappal, már másodszor bedobott Újra Fidesz füzettel, külön Fideszes választási fórummal, Hídlappal, az persze nem abszurd, mert Abszurdisztánban így működik a függetlenség. Van rá pénz, rózsaszínű csekken kapják, törvényesen, nem úgy, mint az „Évike”, a Fidelitasos papagínók szerint.
Na meg, ó mily megható! Az említett nagyon független, narancsszínű jelölt most hirtelen nagyon változtatni akar, ott ahonnan nagyon régen, szórólapja szerint harmincegy éve elköltözött. Mert a helyi, egyébként nem kevés narancsos nem képes ilyen kvalitású saját jelöltet indítani. Kívülről, meg felülről kell önkormányozni ezeket. De, ó az a fránya internet, meg a kíváncsiság. Az illetőre, lakóhelyének képviselőtestületi lapja szerint 2362 választóból 44-en szavaztak, mint polgármester jelöltre 2006-ban, ez ugye nagyjából hibaszázalék. Nagy embertől idéznék: „farvizi hajós”.
Igen! csak az a baj, hogy a hírek szerint hoznak maguknak bértapsolókat. Debrecenből. Pécsről, meg még ki tudja honnan..? Igaz mondják is: még több fideszt. A szinidirektor pedig eltűri, nem rúgja ki a Gyatra szinészeket, pedig már régen ki kellett volna. Dehát amikor az egész társulat ilyen.?
Kicsit olyan stand up comedy-s szereplő Meggyes Tamás és udvartartása, de el ne felejtsük, ők mindig csak jót akarnak.
Nehogy kiessenek a köztudatból, mindig stand up-polnak egyet.
Az a baj, hogy ami egyszer érdekes-humoros, másodszor is érdekes-humoros, harmadszor már utalmas. És évek óta ugyanazt látni és hallgatni már egyenesen álmosító. Aki sokunkhoz hasonlóan alszik már néhány éve, mert belefásult az állandó mocskolódásba, annak is fel kéne most ébredni. Meg kéne érteni, hogy a darab végén a színészek elhagyják a színpadot! A darab pedig NEM addig tart amíg a színész gondolja. Esztergomban már régóta nem tapsol senki, lement a függöny, ideje egy ÚJ felvonásnak....
Tényleg én vagyok a tudatlan,vagy csak ti vagytok ennyire feledékenyek? De igazából mindegy is! A részeredmény,és a végeredmény önmagáért beszél! Hajrá pártatlanság! No meg a bot két vége amit a törzse összeköt!
Legfőbb ügyész.
Már elnézést,de amikor komolyan felmerül a lehetősége annak,hogy Polt lehet az új főbíró, akkor a pártatlanságban reménykedni több mint politikai vakság! Már-már a realitásérzék teljes hiánya!