Történelmi játszópark nyílt Visegrádon
Bulvár
2010. szept. 7.

<p>Míg Esztergomban csak tervek szintjén hallani a Duna nagymedri árterületére építendő meseparkról, addig Visegrádon néhány napja már át is adtak egy megvalósult, emberi léptékű történelmi játszóparkot a Duna és Mátyás király palotája közötti területen. Az összességében mintegy 2 ezer négyzetméternyi park területen felépült 200 négyzetméteres, kétszintes faépületben egyszerre ötféle kézműves foglalkozást lehet tartani</p>

A létesítményt felavató Réthelyi Miklós miniszter, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) vezetője kiemelte: a játék az életre készít fel, teret ad a fantáziának, a kreativitásnak, és a tanulás különösen hatékony módja. Mint mondta, a helyszín megihlette az alkotókat, a park és benne a történelmi alakokat, hangulatot idéző játékok Kő Boldizsár grafikus és Czér Péter építészek kreativitását és játékosságát dicsérik.

A NEFMI vezetője hangsúlyozta, mind a park, mind a területén felépült, korszerű múzeumpedagógiai foglakozásoknak helyet adó, Lukács Zsófia tervezte ház a mozgássérültek és gyengén látók részére is használható. A mintegy 195 millió forintból tavasz óta megépült parkhoz az unió 175 millió forint támogatást nyújtott, további húsz millió forintot pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium egyetértésével a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség biztosított.

Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, a projekt egyik gazdája arra mutatott rá, hogy a park a gyerekek számára lehetővé teszi a párbeszédet a múlttal, és segíti annak játékos megjelenítését. A visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója, Szőke Mátyás a projektet bemutatva elmondta: a királyi palota főbejáratával szemközti, a Duna melletti terület Mátyás király idejében valószínűleg a lovastorna-küzdelmek helyszínéül szolgált. Az évente idelátogató mintegy ötvenezer gyerek számára páratlan élményt kínál az országban egyedülálló játszópark - hangsúlyozta az igazgató.

Az összességében mintegy 2 ezer négyzetméternyi park területen felépült 200 négyzetméteres, kétszintes faépületben egyszerre ötféle kézműves foglalkozást lehet tartani. Az óvodások és iskolások bemutatója után a park igazi tulajdonosai - a gyermekek - már el is foglalták a Remetelakot, a Király Házat, Beatrix királynő trónját és megküzdöttek az óriás forgóvitézzel.

A játszópark honlapja: http://ndg.hu/tortenelmi_jatszopark/

(forrás)